Welcome to Your Hungarian Internet!

Most jó az nekünk, ha példaként vagyunk megemlítve az amerikai internetviszonyok kapcsán, vagy nem? Esetleg tökmindegy?

A blog címeként választott mondat eredetileg egy amerikai szerző, az demokratikus internetért és a szabad sajtóért való küzdelme folytán jól ismert Timothy Karr bejegyzésének a címe, mely a CommonDreams.org oldalán néhány napja jelent meg, korábban pedig a mediacitizen blogoldalán. Az elmélkedés apropója, hogy nem sokkal korábban a The New York Times-ban megjelent egy cikk, mely ezt próbálja körbejárni, hogy az Egyesült Államok miért áll olyan hátul az internetsebesség terén, az új eredmények szerint a világ egyik vezető gazdaságát fenntartó ország, közvetlenül Románia után következve, csak a 25. a ranglistán.

Ez már egy régi téma, a Times cikkében is többféle vélemény olvasható, ezek egyikéhez csatlakozik Karr, aki szerinte erősen kifogásolható amerikai versenyszabályozásnak tudható be, hogy az USA ennyire lemaradt. Bejegyzésében egy kollégára, Derek Turner véleményét idézi, és valójában ő hozza elő Magyarországot mint példát, hiszen felteszi azt a kérdést, hogy miképpen lehet az, hogy az amerikai internet színvonala körülbelül olyan, mint a magyaré, holott az Egyesült Államokban az egy főre eső bruttó hazai termék (GDP) közel két és félszer több, mint Magyarországon („When price and speed are considered together as a measure of value, we see that Americans pay more per megabit per second than consumers in many other countries. The value of U.S. connections is some four times less than that of countries like France, and is only slightly better than the value of connections in Hungary, a country with a per capita GDP nearly two-and-a-half times lower than the United States.”)

A bejegyzésre természetesen hazánk emlegetése miatt figyeltem fel, nem sokszor fordul elő ez az amerikai szaksajtóban, és azt sem tudtam eldönteni, hogy ez most dicséret vagy elmarasztalás. A bejegyzéshez kapcsolódó kommentekből, illetve a bejegyzést máshol idéző cikkek kommentjeiből az derült ki, hogy az amerikai olvasók sem. A CommonDreams.org oldalán olvasható kommentek döntő része negatív példaként értelmezi Magyarország emlegetését – és ebből fakadóan elég sokan jegyzik meg, hogy ez méltánytalan a magyarokkal szemben, mert a ranglistán elfoglalt 26. helyünk (más statisztikák szerint ennél is sokkal jobban állunk) egyáltalán nem rossz.

Egy másik,a bejegyzést ismertető oldalon, a boingboing.net-en egy korábban nálunk turistáskodó hozzászóló valóságos dicshimnuszt zeng a magyar állapotokról: „Hungarian Internet? The Internet actually works in Hungary, thank you very much. If you think Hungary is synonymous with old and busted, you're living in the fucking 80’s. I was there for my niece’s wedding this last summer. Needed Internet access for the laptop – T-Mobile was happy to sell me a USB wireless modem, prepaid, for $40, with $10 paying for a couple of gig of bandwidth. Find that in the States, if you can. (Note: you can’t.) Hungary, unlike America, is a functioning capitalist democracy.” – amit aztán valaki rögtön megkontráz: „90% of telecommunications (along with 70% of financial institutions) in Hungary is foreighn-owned. We'll see how that "functions" in the long-term.”

Amúgy egyébként nem túl izgalmasak ezek a hozzászólások, de roppant érdekes arról olvasni, hogy miképp reagálnak a vélhetően amerikai olvasók, ha Magyarország megemlítődik egy ilyen témájú eszmefuttatásban.

És legalább tisztázták, hogy Románia és Magyarország nem ugyanaz a két ország.

Szerző: Dajkó Pál | Dátum: 2011-09-20 19:13 | Forrás: IT café