Történelmi fordulat vagy múló divathullám? Az iTunes és a magyar digitális piac

Atlantisz képe

Történelmi jelentőségű az iTunes magyarországi elindulása; a magyar emberek úgysem fizetnek a zenéért; rövid távon nem lesz nagy hatása, hosszú távon remélhetőleg igen - megoszlanak a vélemények az iTunes indulásáról és általában a magyar digitális piac esélyeiről. Zenészeket, kiadókat, online boltokat kérdeztünk, alaposan körüljárva a témát.

Szerda éjszaka indult el az iTunes zeneáruház Magyarországon. Korábbi cikkünkben már írtunk arról, hogy milyen jelentős szerepet tölt be a világ zenei életében az Apple online boltja. Sokan azt várják a hazai nyitástól, hogy végre fellendül a legális letöltések piaca, mások jóval szkeptikusabbak. Zenészeket, kiadókat és más online szolgáltatásokat kérdeztünk az iTunes indulásáról, illetve tágabban a magyar digitális piac kilátásairól. Mivel az iTunes katalógusába bekerülő lemezek mindenhol elérhetőek, ahol működik a bolt (vagyis immár az összes EU-tagállamban, Észak- és Dél-Amerikában, Ausztráliában, valamint számos ázsiai és több afrikai országban), ezért arra is kíváncsiak voltunk, tervezik-e kihasználni az ebben rejlő lehetőségeket. Természetesen az Apple-t is megkerestük, de a cég politikája az, hogy a terveikről, várakozásaikról nem beszélnek; mindössze egy konkrétumok nélküli ígéretet kaptunk arra, hogy a választékot folyamatosan bővítik. (Az iTunes működéséről az [origo] Techbázis rovata írt részletesen.)
Zenészek

Ákos, a legkomolyabb eladásokat produkáló magyar zenész (aki Arénakoncert 2011 című felvételét dupla cd-n, dupla dvd-n és Blu-ray formátumban is megjelenteti októberben), a Quartnak azt nyilatkozta, hogy "forradalmi változást" ugyan nem vár, főleg rövid távon, de reménykedik - szerinte "a korábbi kudarcok után az iTunes hozhat változást. Ha ők sem járnak sikerrel, nehéz elképzelni, hogy másnak sikerülhet. Nagyon fontos lenne, hogy jól bejáratott csatornákon, könnyen, kényelmesen és legálisan lehessen zenét vásárolni Magyarországon is. A hazai online zeneáruházak kevés kivétellel elhasaltak, pedig a zenehallgatók jó része szívesen ad pénzt a kedvenc lemezeiért, dalaiért, nem kell lebecsülni ennek jelentőségét. Szerintem nehezen és lassan, de megváltoztathatók a berögzült letöltési szokások, és minden magyar zenészt érinthet az iTunes magyarországi indulása."

Ákos nem számít a külföldi vásárlóktól jelentős eladásra, bár "a több mint egy évtizede jól működő webáruházunkban sokszor rendelnek külföldről, ez általános gyakorlat. Az Ákos.hu-ról direkt link vezet majd az iTunes-oldalára, amint felkerülnek oda az albumaink. Az iTunes hazai képviselője szorosabb együttműködésre hívott, ha ebből lesz valami, a promócióba is szívesen beszállunk." (Egyelőre az Ákos-lemezek nem találhatók meg az iTunes katalógusában.)

A Bëlga korábban is kísérletezett már a lemezterjesztés bevett formáinak megújításával: a Jön a gólem a Tesco-áruházakban volt kapható, az Élő 2008 című koncertfelvétel pendrive-on jelent meg. 2010-ben pedig négy lemezt tett ingyen letölthetővé a zenekar, illetve különféle lapokhoz csomagolták a cd-ket. A Bëlga részéről Tokyo nyilatkozott a Quartnak. Mint mondta, évek óta vár az iTunes magyar elindulására: "Vége a cédés mizériának, meg a 'hol kapható?'-ságnak, hogy a produktum ki van szolgáltatva a terjesztésnek. Én elsősorban zenehallgatóként fogom ennek az előnyeit élvezni. Mint előadó pedig csak az érdekel, hogy könnyen elérhető legyen, bűnözés nélkül is." Tokyo szerint mostantól minden adott, hogy egy jól működő, legális, digitális piac alakuljon ki nálunk, "elgördültek az akadályok". Az viszont, hogy ez milyen hatással lesz a zenészekre, "az egyéni célokon is múlik. És mivel nekem olyan nincs, különösebb hatást sem várok. Simán csak jobb és egyszerűbb lesz így."
A megnyíló külföldi lehetőségekről Tokyo ezt mondta a Quartnak: "Szerintem a Bëlgának alapvetően nem sok keresnivalója van külföldön, persze biztos van, aki szerint ez pont hogy nem így van. De ahogy a többi hazai zenekart, minket is sokan hallgatnak Hong Kongtól Los Angelesig a külhoni magyarok. És mivel nagy számban élnek magyarok mindenfelé, igen, lehet, hogy ez üzletileg is érezhető lesz, és valamiért azt képzelem, a külföldön élők picivel többet áldozhatnak szórakozásra, zenére, és néhány dollárt könnyebben kifizetnek, mint mi, akik itthon jobb szeretnek élni mégis. Az angolul éneklő zenekaroknak pedig itt a lehetőség a világsikerre... De én személy szerint (vagyis a többiek nem biztos) nem igen koncentrálnék erre a lehetőségre. A Bëlgát az itthoni igények (és igénytelenségek) hozták működésbe és jelenleg is ez tartja életben. Szóval nekem nincsenek ilyen ambícióim."

Az Irie Maffia is sokféle módon használta korábban is az internetet: a SoundCloudon végighallgathatók lemezeik, ep-ik, van, ami ingyen le is tölthető (például ilyen Busa Pista albuma is, ami 500 példányban jelent meg cd-n). Az együtteshez kötődő ghánai-magyar lemezt egy külföldi netes kiadó gondozta; a nemrég kijött The Beast háromszámos kislemez letöltőkártyával vagy emelt díjas sms-sel 315 forintért kapható. Az Irie Maffiából Élő Márton válaszolt a Quart kérdéseire. Ő nem látja túl jónak egy jól működő magyar digitális piac kialakulásának esélyeit. "Az itthoni fogyasztói szokások hasonlóak az adófizetési morálhoz. Nem hiszem, hogy az emberek most tömegesen elkezdenek majd zenét venni. A mi közönségünk egyszerűen lehúzza YouTube-ról azt, amit hallgat. Legutóbbi kislemezünket 315 forintért árultuk, ráadásul bankkártya sem kellett hozzá, mégse mondanám, hogy tömegek rohamozták meg a szervereket." Élő Márton "itthon, de egyébként valószínűleg hosszútávon mindenhol máshol is az általánydíjas, vagy inkább az előfizetésbe beépített jogdíjat" tartaná működőképesnek; említette a Flattr alkalmazást is (ebben egy havi befizetett összeget oszthatunk szét a neten nekünk tetsző oldalak között egy-egy, a lájkoláshoz hasonló gombnyomással), vagy például "ha a YouTube-on lenne egy letöltő gomb, és az után lehetne valahogy pénzt is kapni, na az működne". Másrészt viszont az Irie Maffia tagja személy szerint nagyon örül, hogy végre elindult az iTunes: "nagyon sok zene, amit dj-ként játszom, kizárólag itt volt elérhető, illetve elérhetetlen, még a [Magyarországról eddig is elérhető, főleg dj-k körében népszerű] JunoDownloadon sem voltak fent. Így sokszor kénytelen voltam illegálisan letölteni őket, ráadásul elég gyatra minőségben."

Élő Márton elmondta még a Quartnak, hogy az iTuneson eddig is fent voltak a lemezeik, bár éppen most a legtöbb nem elérhető, mert "csődbe ment a német terjesztő akinél eddig voltunk. Most intézkedem, hogy visszakerüljenek a lemezeink. Ebből is kiderül, hogy az iTuneson eddig is simán fent lehetett lenni, anélkül, hogy itthonról el lehetett volna érni. Így a nagyvilágban való sikerek szempontjából szerintem ez irreleváns kérdés."

Pándi Balázs több különböző, eltérő stílusú underground formációban szerepel; kisebb-nagyobb külföldi, független kiadónál is jelentek meg olyan lemezek, amiken játszik - ezeket Magyarországon néhány specialista lemezbolton kívül máshol nem lehetett kapni. Ő sem vár túl sokat a magyar iTunes elindulásától: "leginkább azt, hogy az a maroknyi ember, aki lelkiismereti okokból nem lopja el mások lelkét egy egérkattintással, viszont nem izgatja a lemezgyűjtés, hozzá tud férni zenékhez úgy, ahogy az számára a legelfogadottabb." Mint a dobos a Quartnak elmondta, az ő életére jóval nagyobb hatással van, hogy végre megtalálta azokat a hangmérnököket, akik kis költségvetéssel jó minőségű felvételeket készítenek: "mivel korrekt áron tudok rögzíteni, a felvételből befolyó pénz nem annyira fontos, mint mondjuk egy többszázezer forintos felvétel esetében - inkább támaszkodok a fellépésekből befolyó pénzre." Nincsenek jó tapasztalatai a cd-k, vinylek eladásával ("Mindenki kérdezi, hogy hol van, meg mikor jön már ki, majd amikor nevetséges összegért meghirdetem, hogy megérkezett és kapható, akkor a legaktívabbak nyomnak rá egy like-ot és letöltik egy blogról"), bár az is igaz, hogy érdeklődtek már nála digitálisan megvásárolható felvételeiről, a SoundCloudra feltöltött számok alapján. "Ki tudja, lehet az lesz a jövő, hogy a zenekarok a póló mellett letöltőkártyákat árulnak a merch asztalon?" Pándi Balázs bevallotta, hogy ugyan "néha igencsak jól jönne akár kisebb összeg is, de valahogy soha nem vett rá a lélek, hogy utánajárjak annak, hogyan lehet pénzt csinálni például az iTuneson. Lehet, hogy valakinek el kellene magyaráznia úgy, hogy azok is értsék, akik még a borítóját se látták a Cash Flow magazinnak, mert vagy fröccsöznek vagy zenét írnak."
Online boltok

Bár a legtöbb, korábban indult magyar netes zenebolt bezárt, nemrég érkeztek új szereplők is, illetve régiek térnének vissza; valamint olyan is van, aki talpon maradt. Ilyen oldalakat kérdeztünk meg arról, hogy hogyan látják a digitális piac jövőjét az iTunes elindulásának fényében; mivel kívánják rávenni az embereket arra, hogy náluk vásároljanak mp3-mat ahelyett, hogy más boltokat (az iTunest vagy egyebet) választanának, illetve az illegális utakat.

A Dalok.hu jelenleg a magyar digitális piac legrégebb óta működő szereplője. Itt csak magyar előadók számait lehet megvásárolni mp3-ban és cd-minőségű flac formátumban. Egy-egy dal 124 forintba kerül; a lemezek ára attól függ, hogy hány szám van rajtuk. Sok olyan kiadvány van, ami máshogyan, például cd-n nem jelent meg, csak innen szerezhető be legálisan. A Dalok.hu szerkesztője, Biljarszki Emil a Quartnak elmondta, hogy nincs arról adatuk, hogy a repertoárjuk mekkora része érhető el az iTuneson: "Azt tudjuk, hogy a Hungaroton katalógusa fönt van, néhány ismertebb előadó is feltette a zenéjét, de az biztos, hogy ez a teljes állományunk kis hányada."

Biljarszki Emil szerint több tényező is amellett szól, hogy aki magyar előadók zenéit keresi, az a versenytársak helyett a Dalok.hu-ról töltsön le. Egyrészt az árképzés, a dalonkénti 124 forintos ár. Mellettük szól a kínálat is: "sok tehetséges művész van, aki nem profi az önmenedzselésben, és a mai viszonyok közt a kiadók sem vadásznak rájuk. Mi megtaláljuk őket és adunk nekik megnyilvánulási lehetőséget. Ha megnézzük a Top10 letöltési listánkat, az ismertebb zenekarok mellett ott vannak olyanok is, akikről nem hallunk a 'nagy' médiában, de léteznek, van táboruk, aki letölti pénzért zenéjüket." Továbbá a szerkesztő úgy gondolja, a Dalok.hu az "információközlés" területén is erős: "teljes weboldalakat készítünk a zenekaroknak a Dalok.hu-n belül, van videó-, rádió-, podcast csatornánk, saját Minimál Akusztik zenei sorozatunk, tartalmas hírlevelünk és sok más, amivel vonzóbbá tesszük a tartalmunkat. Aktívan részt veszünk a zenei életben, támogatunk különböző megmozdulásokat, mint pl. a Magyar Dal Napját. A legújabb fejlesztésünk a a MySongs Facebook alkalmazás, amely lehetővé teszi, hogy a zenekarok oda vigyék a zenéjüket, eladásra is, ahol a rajongóik vannak. Pár hete indult és már sok ismert zenekar is használja, vírusszerűen terjed."

Biljarszki Emil a magyar digitális piac jövőjéről szóló kérdésünkre a következőt válaszolta: "A tartalomszolgáltatók 'legális' utakat keresnek a zene eljuttatására a felhasználókhoz és találnak is - playlistek közlése, cseréje és sok más megoldás, ami semmibe vagy nagyon kevésbé kerül. A képlet viszont az, hogy ha a zenéért nem fizetnek az előállítási költségekkel összemérhető összegeket, ez az iparág megszűnik, megmarad a mecénások és veszteséget gyártó önkiadások világa. Tisztában vagyunk azzal is, hogy a mi áraink is csak nagyon magas eladási ráta mellett termelnek nyereséget a zene létrehozóinak." Szerinte az iTunes megjelenése nem hoz nagy változást, legalábbis rövid távon. "Nem úgy, mint Amerikában, itt nem az Apple uralja a hardverek piacát. Ezért a cég ragaszkodása a saját formátumához, amely ott működik, itt eléggé megbonyolítja a felhasználók életét. Az iTunes hatalmas tára nem jelent sokat - a zenegyűjtők inkább az olcsóbb Emusicot túrják, ha érdekességeket keresnek, a nagy sztárok slágereit a magyar fiatalok torrentekről szedik le. Véleményünk szerint lesz egy divathullám, amikor sokan letöltenek pár dalt az iTunes-ről, de később a forgalma beáll egy közép- vagy alacsony szinten. Áttörést az Apple hardver termékek árzuhanása okozhat csak és / vagy olyan csodaintézkedések, amelyek csökkentik a torrentek használatát."

A CLS kiadó nemrég bővítette a Zenewebshop.hu oldalt mp3-vásárlási lehetőséggel. Egy-egy dal letöltése általában 100, egy teljes album 1000 forintba kerül; régebbi zenék olcsóbbak is lehetnek, egyes új albumok drágábbak. De még ezek is kevesebbe kerülnek, mint az iTuneson: Yonderboi új lemezét a Zenewebhop.hu-n 1500 forintért lehet letölteni, az iTuneson viszont 9,99 euróba (2935 HUF) kerül a Passive Control. A kínálatban a CLS saját zenéi mellett az általuk terjesztett lemezek szerepelnek; az ígéretek szerint "minőségi magyar zenékkel és a külföldi elektronikus zenékkel" bővül majd. A kiadó vezetője, Bérczes Ádám szerint a Zenewebshop.hu vonzereje egyrészt a kedvező, alacsony árakban lehet, másrészt abban, hogy az mp3 meleltt cd-t, koncertjegyet és merchandising termékeket árulnak. Két hét alatt, még a hamarosan indítandó "masszív YouTube- és Facebook-kampány" előtt hatszáz tranzakciónál tart a bolt, "úgyhogy igen optimistán csapunk bele. Hitünk töretlen, és eddig mindig bebizonyosodott, hogy ha hit van, akkor siker is van" - mondta a Quartnak Bérczes Ádám.

A Zenewebshop.hu vezetője örül az iTunes indulásának: "mindenképpen be fogja lendíteni a legális kereskedelmet. Ami a mi előnyünk lesz, hogy jóval olcsóbbak leszünk náluk. Ahogy látom, az iTunes elvégzi az edukációs szerepet, hozzászoktatja az embereket a fizetős letöltéshez (persze csak azokat, akikben nyitottság is van erre) és aztán előjöhet az árérzékenység, és ekkor jövünk mi a képbe. Illetve aki cd-t akar vásárolni, de lát az oldalunkon érdekes mp3-akat, na ők is fogyasztóinkká válnak." Bérczes Ádám a jövőről is spekulált a Quart kérdéseire válaszolva: "Ami nagyon izgalmas lesz, hogy a major kiadók szerepe hogy fog változni. Meglátásom szerint az alacsony lemezeladások miatt felmerülhet a majorök központjaiban, hogy van-e szükség magyar irodákra, amikor a zenék digitálisan elérhetők már nálunk is, a fizikai cd-kből meg annyit adnak el, amennyit. Nem látok már bele a működésükbe, de ha csak a magyar repertoáron nem termelnek profitot, akkor pár éven belül vége lehet a majoroknak. Izgalmas idők jönnek, annyi szent!"

A Songo március végén zárt be, de mint arról korábban írtunk, új tulajdonossal hamarosan újraindul. A nevet és az üzemeltetési jogot megvásárló VIVAcom Magyarország Kft. ügyvezetője, Bödecs Béla a Quartnak most azt mondta, hogy az eredetileg tervezettnél későbbre, 2011 novemberére várják az indulást. Mp3-ban és flacban kínálnak majd zenéket, nagy kiadók nemzetközi katalógusait is; az árakról annyit árult el, hogy "az iTunes árszínvonalát tudjuk es fogjuk mi is kovetni", de forintban adják meg az árakat, nem euróban. Valamint több olyan szolgáltatást is terveznek, ami egyedivé teszik a Songót. Arról, hogy hogyan fog megélni több szolgáltatás a piacon, Bödecs Béla a következőt mondta: "1994-ben, még egyetemista koromban nyitottam a hagyományos lemezboltomat 35 négyzetméteren a Budafoki úton. Körülbelül az volt a 1235. az országban. Ennek ellenére működött. A titok egyszerű volt: jó lemezeket, a vasarlók ízlésének megfelelő zenéket kellett árusítani, versenyképes árakon. A Songo is ezt fogja tenni." Máshonnan közelítve: "Mivel eltérőek a felhasználói szokások a zenehallgatás területén, ezért sokféle zenei szolgáltatásnak van helye a piacon, hogy mindenki igényét ki tudják elégíteni, mint ahogy nincs olyan autó, ami mindenkinek jó lenne, ezért gyártanak sokféle autótípust. De hozhatnék a kiskereskedelemből is példát: ugyanazokat a termékeket árulja mindegyik bolt, mégis megférnek egymás mellett."

Bödecs Béla kitért arra is, amit a magyar digitális piac legfőbb ellenségének szokás tartani: "Gyakran hallom, hogy az ingyenes letöltésekkel nem lehet versenyezni. Erre két dolgot szoktam ellenérvként felhozni: - a warez sem ingyenes, a jó minőségű letöltő szerverekre díjat kell fizetni a hozzáférésért. - a Balaton déli partján majdnem minden strand ingyenes, az északi part strandjai fizetősek. Mégis sokan strandolnak az északi parton is." Összességében úgy véli, hogy a a magyar digitális zenei tartalompiac kiépülése "még nagyon az elején tart. Minél több szereplője lesz, annál jobb mindenkinek: fogyasztóknak, jogtulajdonosoknak, szolgaltatóknak. Én nagyon optimista vagyok a jövőt illetően. Az emberek régen is hallgattak zenét és a jövőben is fognak. A zeneipar és a szolgaltatók feladata, hogy ezt a kor technikai színvonalának megfelelően biztosítsák."
Kiadók

Az iTunesszal már korábban tapasztalatot szerző Hungaroton vezérigazgatóját korábbi cikkünkben már megszólaltattuk. Megkerestünk még két kiadót, egy nagyobbat és egy speciális zenékkel foglalkozó kisebbet. A majorok közül a Sony Musickal beszéltünk; ez a cég állt a Spar Starzone ingyenes letöltést kínáló akciója mögött is (erről bővebben itt írtunk). Szarka József, a Sony Music ügyvezető igazgatója a Quart kérdésére "történelmi jelentőségűnek" nevezte az iTunes magyarországi elindulását, és azt várja, hogy ez a lépés nagyon sokat fog segíteni mindazoknak, akik a zeneiparban dolgoznak - a zenészektől a kiadókig és tovább. A magyar fogyasztók számára korábban soha nem volt elérhető ilyen hatalmas zenei kínálat, ráadásul jól rendszerezett formában, egyedülálló felhasználói élményt nyújtva. (Szarka József példaként a bolt azon funkcióját emelte ki, amivel a felhasználónak kedvencei alapján további zenéket ajánl; tapasztalatai szerint ez másként működik, mint pl. a YouTube-on ajánlott videók, jobban beszippantja a zenerajongót.) A Sony Music ügyvezetője arra számít, hogy az iTunest elsősorban az ún. prémium közönség fogja használni, vagyis azok, akik például iPodjukon, iPhone-jukon immár egy-két gombnyomással meg tudják vásárolni a nekik tetsző zenéket - és ez a könnyű hozzáférés és a felhasználói élmény az igazán fontos számukra, az ezért fizetendő ár pedig nem taszítja őket; ráadásul hozzászoktak már a hasonló vásárlásokhoz, tehát hogy pl. programokat vásároljanak okostelefonjukra.

Szarka József azt várja, hogy 2011 a fordulat éve lesz a magyar digitális piacon. Szerinte szükség van még arra, hogy induljon egy jól használható előfizetéses szolgáltatás, illetve egy webrádió (például a Pandorához hasonló), és akkor ki fog épülni egy olyan komoly potenciállal bíró piac, ahol mindenki megtalálhatja a neki megfelelő szolgáltatást. A magyar digitális piac korábbi éveiről azt mondta, hogy voltak itt ugyan sikertörténetek, például a csengőhangpiac egy ideig jól működött (ez az őrület egyébként a világon mindenhol végetért); egyes szolgáltatások nem voltak igazán jók, mások talán megelőzték a korukat (például a T-Mobile Sony Ericsson PlayNow Plus előfizetéses szolgáltatás volt, amely felhasználói szempontból kiváló volt, bár nehéz volt előfizetni rá). Most viszont az optimista szakember úgy véli, hogy eljött a fellendülés ideje. A Sony Music egyébként már korábban is élt az iTunes azon lehetőségével, hogy nemzetközileg elérhetővé tehetők itt magyar számok; így például Roy & Ádám Madonna-feldolgozását árusították a digitális áruházban, illetve Wolf Kati több országban a bolt top 10-es listájába is bejutott. Ezért Szarka József nem elsősorban ezen a téren, hanem a magyar közönség számára komoly esemény a magyar iTunes elindulása.

A magyar népzenével és ahhoz kapcsolódó, tágan értett világzenével foglalkozó Fonó kiadó örül az iTunes elindulásának. Török Ferenctől, a Fonó Budai Zeneház marketing munkatársától megtudtuk, hogy "a kiadó készen áll, hisz minden forgalomban lévő címünk digitalizálva is megvan, mert a napokban nyitjuk hagyományos webboltunkat". Ezt "hagyományos cd alapú, kipostázós, bankkártyával vagy Paypallel megvásárolható termékekre építjük. Bár nem ez a trend most, sőt le is vagyunk maradva, de sok vásárlónk - talán az általunk jegyzett műfajok miatt is - még ragaszkodik ehhez a formátumhoz. A digitális terjesztésnél az ITunes-ban gondolkodtunk eleve, nem érdemes feltalálni, amit már feltaláltak, csak használni kell. Mindenképpen jó, hogy kinyílt a 'nagykapu, hisz ott lehetünk a platformon, megtalálhatják az előadóinkat." A Fonó tehát komoly lehetőséget lát az online világban: "Néztük, hogy alig-alig van például magyar népzene a platformon, ez az űr lehet, amit mi kitölthetünk. Abban kétségtelenül van potenciál, hogy a magyar folk, ethno jazz érdeklődésre számíthat a platform használóinak bizonyos szegmensében, talán inkább a tengerentúlon, de Európa is játszhat. Hiszen rengeteg magyar és nem magyar él a világban, akik nem cigányzene és a csikós-gulyás 'Bermuda-háromszögben' vesztek el és tisztában vannak a folk, az ethno és kortárs jazz értékeivel és előadóival egyaránt, szeretik és kedvelik ezeket a felvételeket." A Fonónál lévő zenészek különbözőképpen állnak a kérdéshez: "Előadóink egy része cd-ben gondolkozik és nem ismeri a digitális terjesztés lehetőségeit vagy bizalmatlan ezekkel, de sokan nyitottak a lehetőségre." Török Ferenc arra számít, hogy "mivel kiadványaink nem tartoznak a slágerzene kategóriájába, az egész albumos letöltések lesznek majd esetünkben a jellemzők."

A magyar piacot tekintve a Fonó már nem ennyire bizakodó: "Szerintünk sok minden nem fog változni, talán középtávon lesz valami változás. Annak a kultúrája, hogy kedvező áron, jó minőségben kínálom a zenét, ezért te legálisan töltheted le és mindenki jól jár, nem elterjedt. A torrent és a másolás uralja a hétköznapokat, ezzel pedig meglátásom szerint jelenleg nem tudnak mit csinálni. A iTunes jelenléte elmozdíthatja a letöltők egy részét a legális irányba, mivel szinte minden megtalálható az oldalon és akár egy track is letölthető az adott lemezről."

Rónai András [2011. szeptember 30. 18:40] quart.hu