Tracker visit – Bitbázis

Devil képe

Tracker visit néven új cikksorozattal jelentkezik az asva.info egy vendégbloggernek köszönhetően. Mivel a hazai torrentes társadalom jelentős része kisebb oldalakon találta meg számításait, igyekszünk az ő igényeiket is kielégíteni. Ezután vendégbloggerünk időközönként látogatást tesz néhány kevésbé ismert torrent oldalon, és megpróbálja bemutatni őket a nagyközönségnek.

Ezeknek a látogatásoknak semmiképpen sem az a célja, hogy néhányukat lejárassam vagy rossz színben tüntessem fel. Tapasztalataimat kizárólag felhasználói szemmel próbálom leközölni. A felméréseket kizárólag az oldalak tulajdonosaival egyeztetve és jóváhagyásával végzem. A felmérésben részt vehet bármely magyarországi torrentes oldal, amely rendelkezik minimum 2000 és maximum 35000 felhasználóval. Az oldalak végső értékelése meghatározott pontszámok alapján történik. Nem vizsgálok olyan feltételeket, mint a szerverek kapacitása vagy mennyisége. Ezekre nem publikus információként tekintek.

Aki szeretné, hogy az általa üzemeltetett torrentoldal is bekerüljön a listába, az vegye fel a kapcsolatot velem a tracker.visit[kukac]gmail.com címen. Amennyiben az oldal nyitott (free reg van), azt közölje az e-maliban, illetve zárt közösségek esetén a meghívókat is erre a címre kérjük.

Bitbázis

Az oldal megjelenése tetszetős, de a regisztráció folyamata elég lassú. A betöltődés az átlagnál kicsit hosszabb ideig tart. Itt is sok flash animáció található az oldalon, ami visszafogja az oldal betöltését. Ezen kívül számtalan felesleges dolog is kikerült a főoldalra, mint például egy magyarországi időjárásjelző alkalmazás, az utolsó fórumüzenetek, rádiópanel, naptár és egy óra. Az oldal maga egyszerű rendszer alapján van felépítve szinte minden menü alatt újabb almenük elérhetőek. Az oldalon jelenleg 3600 felhasználó van, ebből napi szinten körülbelül 250-300 fő jelentkezik be. Átlagosan 15-30 fő böngészi az oldalt. A torrentek száma viszonylag alacsony 2100, de ha azt nézzük, hogy szinte nincs halott vagy inaktív torrent, akkor ez a szám jónak mondható egy ilyen kicsi oldalhoz. (Mellesleg megjegyzem, hogy a halott vagy seedeletlen torrenteket egy hét után törlik.) A peerek száma egy átlagos napon 1500-2500 között van. Ennek ellenére a torrentenkénti letöltés szám elenyésző, átlagban 1-5 közé tehető. Ennek következtében nehezen visszaosztható egy-egy letöltés.

Szabályzat:

Rendkívül rövid és tömör. Szinte csak a lényeget írták bele és azok között is van több olyan szabályrész, ami inkább hátráltatja a fejlődést, mint segíti. Ilyen például az e-book kategória letöltése. Itt ugyanis akár mekkora a visszaosztási arányod, ha letöltötted legalább 1 hónapig seedben kell tartani az állományt. Ezek ugyan nem nagyméretű fájlok, de az egy hónap seed idő soknak tűnik. A kötelező seed idő 1 hónap vagy 0.7-es arány, ez a minimálisan elvárható időtartam.

Viszont ezután jön a fekete leves.

„Mi lesz, ha egy hónap után sem tudom elérni a 0,500-at a visszaosztásnál?

- mikor egy torrent 1hete halott (se letöltő, se feltöltő) töröljük az oldalról

- a törléssel egy időben minden olyan felhasználó, aki legalább 50%-át leszedte a torrentnek, és nem tudta visszaseedelni 0,500-ig kap 2gb letöltést.”

Vagyis azért is büntetés jár, ha önhibádon kívül nem tudod visszaosztani azt, amit letöltöttél.

Találtam még egy vicces részt is a szabályzatban:

„- tölts csak sample filet kapósabb torrentekből az nem foglal sok helyet hónapokig seedelheted.”

Tehát töltsük le a sample-t, ami maximum pár MB méret és seedeljük hónapokig, hogy összejöjjön a korábban levont 2 GB büntetés. Ez minden csak nem felhasználóbarát megoldás.

Ezek után nézzünk néhány pozitívumot!

Támogatás:

Az oldalon nincs lehetőség támogatást küldeni az oldal fenntartásához. A Staff bírja magától is, ez megsüvegelendő a mai világban. Ezen kívül további pozitívum, hogy több olyan fejlesztés működik már az oldalon, amit máshol csak most próbálnak kivitelezni. Ilyen például a seed szorzó, Az ingyenes és részben ingyenes letöltések (tehát a letöltésnek csak az 50%-át számolja a rendszer),

Feltöltés:

Bármennyire is kerestem a részletes feltöltési szabályzatot sehol sem találtam. Így aztán nem tudni milyen dupe szabályok érvényesek az oldalon, mik lehetnek a tiltott anyagok és mik a kiemelt torrentek? Vannak ajánlott torrentek és vannak ingyenesek, de azt sem lehet tudni pontosan ezek mitől ajánlottak és miért ingyenesek? A napi feltöltések számát is kevésnek mondhatjuk, hiszen zömében 5-25 torrent kerül feltöltésre egy nap alatt.

Spam üzenetek / reklámok:

Az oldalon nincs lehetőség reklám banner kihelyezésére illetve nincs külön menü, ahol másik oldalak bannerei találhatóak. Reklám körüzenetet vagy e-mail spam-et sem kaptunk a regisztráció óta, ez feltétlenül pozitív dolog.

Összképet nézve oldalunkat egy ötcsillagos skálán hármasra tudom értékelni.

A szabályzat kifogásolt részeinek javítása és a feltöltések számának növelése lendíthetne az oldalon. Az is javítana az oldal megítélésén, ha a főoldalon megjelenő (egyébként elrejthető) felesleges funkciók számát jelentősen csökkentenék. A felhasználóknak egy torrentes oldalon nem az a lényeg, hogy mi az éppen aktuális országos időjárás, hanem az, hogy mit tudnak letölteni. Amit még hiányolok az oldalról az a help desc funkció. Lehet kérdezni ill segítséget kérni a chat-en vagy a staffnak írt üzenetben, de előfordulnak olyan kérdések, amivel a staffot nem érdemes zavarni. Erre kiválóan használható lenne egy help desc-es segítség menü. A számos almenüt látva, erre igazán lehetne egy külön részt létrehozni.

Az oldal értékelése:

Regisztráció gyorsasága: 7 pont

Betöltődés ideje: 6 pont

Oldal megjelenése (kidolgozás): 6 pont

Torrentek száma: 3 pont

Napi feltöltések száma: 3 pont

Peerek száma: 3 pont

Szabályzat: 3 pont

Támogatás lehetőségére: 10 pont

Spam üzenetek/közlemények/reklámok: 10 pont

Össz pontszám: 51 pont

Aki kíváncsi az oldalra jelenleg free reg van. Címük: http://bit-bazis.info/

Szerző: Trackervisit

2012. június 04. 7:20 |
http://asva.info/tracker-visit-bitbazis-2012-06.html