torrent németország

Atlantisz képe

Németországban nem lesz kifizetődő a fájlcserélők figyelmeztetése

Christian Solmecke szerzői és IT-jogi ügyekre szakosodott jogász szerint a nemrég ismertté vált törvénytervezet elfogadása után sokkal nehezebb dolguk lesz a fájlcserélőket üldöző ügyvédi irodáknak.

Mint ismeretes, elkészült az a törvénytervezet, amely megnehezítené a fájlcseréléssel gyanúsított személyek elleni fellépést. Meghatározták, hogy az első figyelmeztetés kiküldésekor a bírság mindennel együtt legfeljebb 155,30 euró lehet, és rögzítették azt is, hogy a felszólításban részletesen szerepelnie kell annak, hogy mi a konkrét jogsértés, valamint az adott ügyvéd honnan és hogyan jutott hozzá az IP-címhez és más internethozzáféréssel kapcsolatos adatokhoz. Így elkerülhetők az olyan esetek, amikor egy nyugdíjas nőt vádoltak meg szerzői jogsértéssel és utólag derült ki, hogy nincs is internetelérése. A tervezet várhatóan február 6-án kerülhet a német szövetségi kormány elé, így még a nyári szünet előtt elfogadhatja el a szövetségi parlament is.

Atlantisz képe

Németországban nehezebb lesz figyelmeztetni a fájlcserélőket

Hónapokig tartó egyeztetések után elkészült az az új törvénytervezet, amely erősítené a fogyasztók jogait, visszaszorítaná a telefonos reklámokat és a fájlcserélők üldözését.

Sabine Leutheusser-Schnarrenberger német igazságügyi miniszter egy évvel ezelőtt jelentette be, hogy fel akar lépni e jelenségekkel szemben. A jogszabály kidolgozása azonban folyamatosan csúszott, a pártok egyeztetései és vitái miatt, s csak mostanra készült el. Az új törvény célja, hogy a felhasználókat ne lehessen becsapni a telefonon keresztül és a világhálón. A készítők több területre összpontosítottak, ezek közül kettő érinti az internetezőket, illetve a távközlési előfizetőket.

Dark Angel képe

Torrentezni nem kell félnetek jó lesz

A Pirate Bay nagy nyilvánosságot kapott pere óta úgy tűnt, elcsendesedik a vihar a fájlcsere körül, a kalózoldalak úgyis mindent túlélnek, a szórakoztatóipar pedig mintha feladta volna a harcot ellenük. 2011 végén kiderült, hogy nem így történt, az elmúlt két év csak a vihar előtti csend volt, és Hollywood meg a zeneipar minden eddiginél keményebb támadást indított a kalózok ellen.