Kim Dotcom

Atlantisz képe

Hamarosan újraindulhat a MegaUpload

Kim Dotcom ígérete szerint már nem kell sokat várni, és újraindul a MegaUpload, amely egy titkosítással védett, központi szerverek híján lelőhetetlen, globális adatcserélő szolgáltatásnak ígérkezik.

Atlantisz képe

Nem kerül amerikai kézre a Megaupload vezetője?

Az új-zélandi legfelsőbb bíróság olyan döntést hozott, amely után szinte borítékolható, hogy nem fogják kiadni Amerikának Kim Dotcomot.

Bár a Megaupload első embere már korábban jelezte, hogy kész kiadatási eljárás nélkül is az Egyesült Államok bírósága elé állni alku keretében, most nagyon úgy tűnik, hogy még erre sem lesz szükség.

Atlantisz képe

Kim Dotcom zeneszolgáltatót indít

A Megaupload alapítója, Kim Schmitz (alias Kim Dotcom) év végére ígéri, hogy elindítja új zenei szolgáltatását, a Megaboxot. Úgy tűnik, a kisstílű csalóból lett playboyt nem nagyon zavarja, hogy akár hatvan év börtönt is kaphat szerzői jogok megsértéséért, pénzmosásért és bűnszövetkezet építéséért, továbbra is kitart új vállalkozása mellett.

Atlantisz képe

A háború megkezdődött: Kim Dotcom dalt írt Obamának

Ha nem ismernénk a múltját, akkor azt mondhatnánk, hogy a MegaUpload volt vezetője professzionális, sokat megélt politikus.

Bárhogy vélekedjünk is a MegaUpload letartóztatott vezetőjéről, azt mindenképp el kell ismerni, hogy zseniális stratéga – látszik ez már abból is, hogy létrehozta a MegaUploadot.

Atlantisz képe

Idén már nem adják ki a kalózvezért az USA-nak

A bizonyítékok körüli esetleges szabálytalanságokra hivatkozva idén már biztosan nem fogják Kim Dotcomot kihallgatni az Egyesült Államokban.

Atlantisz képe

FBI-bukta a MegaUpload ügyében

Az új-zélandi bíróság súlyos eljárási hibát talált, és ennek következtében az összes eddigi ügyészi erőfeszítés hiábavalónak bizonyulhat.

Atlantisz képe

Dotcom visszatért - indul a Megabox

Egy Twitteren kiadott bejegyzésben ünnepli visszatérését a még mindig őrizet alatt álló Kim Dotcom. Az új szolgáltatásának neve: Megabox. De mire is lesz ez jó?

Devil képe

Kim Dotcom visszakapja terabájtjait

Nagy merevlemez vásárlásba kezdhetnek az FBI-nál, a nyomozóhatóságot kötelezték arra, hogy szolgáltasson ki egy másolatot a Kim Dotcom otthonában lefoglalt összes adattároló mintegy százötven terabájtnyi tartalmából a védelem számára.

Atlantisz képe

Visszakaphatják adataikat a Megaupload felhasználói – ha fizetnek

Pénzért kínálja az USA a január 19-én leállított fájlmegosztó-rendszeren tárolt adatokat a tulajdonosoknak.

Devil képe

Tovább húzódik a Megaupload-ügy

Luxuskörülmények között védekezik a Megaupload vezetője. A januárban óriási razziával letartóztatott internetes vállalkozó már az ellene szóló bizonyítékokba is belenézhet - adta hírül a BBC online kiadása.