Kedves látogató! Regisztrált felhasználóként nálunk alanyi jogod a reklámmentesség. Hát csatlakozz hozzánk, hogy az oldal minden funkciója elérhető legyen számodra és hogy zavartalanul használhasd is azokat: Ingyenes fiók létrehozása

Németországban nem lesz kifizetődő a fájlcserélők figyelmeztetése

Atlantisz képe

Christian Solmecke szerzői és IT-jogi ügyekre szakosodott jogász szerint a nemrég ismertté vált törvénytervezet elfogadása után sokkal nehezebb dolguk lesz a fájlcserélőket üldöző ügyvédi irodáknak.

Mint ismeretes, elkészült az a törvénytervezet, amely megnehezítené a fájlcseréléssel gyanúsított személyek elleni fellépést. Meghatározták, hogy az első figyelmeztetés kiküldésekor a bírság mindennel együtt legfeljebb 155,30 euró lehet, és rögzítették azt is, hogy a felszólításban részletesen szerepelnie kell annak, hogy mi a konkrét jogsértés, valamint az adott ügyvéd honnan és hogyan jutott hozzá az IP-címhez és más internethozzáféréssel kapcsolatos adatokhoz. Így elkerülhetők az olyan esetek, amikor egy nyugdíjas nőt vádoltak meg szerzői jogsértéssel és utólag derült ki, hogy nincs is internetelérése. A tervezet várhatóan február 6-án kerülhet a német szövetségi kormány elé, így még a nyári szünet előtt elfogadhatja el a szövetségi parlament is.

Solmecke kiemelte, hogy a tervezet számos pontatlan jogi fogalmat tartalmaz. Már korábban is voltak törekvések a terület szabályozására: 2008-ban az akkori német koalíció a kiszabható összeget fájlonként 100 euróban határozta meg, de ez végül nem ment át a gyakorlatba. Az elmúlt években a 70 munkatársával, köztük 18 ügyvéddel együtt 30 000 figyelmeztetési ügyet dolgozott fel és minden esetben a fájlcserélőket képviselték. A legnagyobb problémát az jelentette, hogyha egy fiatal letöltött egy 15 euróba kerülő zenei albumot, akkor nem ezt az összeget vették figyelembe, hanem azt, hogy a feltöltés lehetősége miatt gyakorlatilag az egész világgal megoszthatta az illegális másolatot. A kölni tartományi bíróság például előszeretettel fogadta el ezt az érvelést, ezért szerettek a kiadók és az érdekeiket képviselő ügyvédek a beadványaikkal a kölni testülethez fordulni. Kölnben ugyanis úgy számoltak, hogy egyetlen dal perértéke 10 000 euró, míg egy albumé 150 000 euró.

"A törvényhozók azonban nyilvánvalóan elégedetlenek voltak ezzel a gyakorlattal és változtatni akartak rajta. A bíróságok nem értelmezhetik majd úgy a pontatlan jogi fogalmakat, hogy semmi sem változzon. Csak azoktól kérhető majd kártérítés, akik megosztották a világhálón a zeneszámokat és a filmeket. Amíg a cégek csak az előfizető adatait fogják ismerni és nem tudják, hogy ki követte el pontosan a családban a szerzői jogsértést, addig nem is követelhetnek majd kártérítést. A szülőket sem lehet arra kötelezni, hogy rendszeresen ellenőrizzék a gyermekeik számítógépét" - tette hozzá a szakember. (A német Szövetségi Legfelsőbb Bíróság tavaly novemberben kimondta, hogy a szülők nem felelősek a gyerekeik letöltéseiért.)

Solmecke rámutatott: aligha fog azonnal véget érni a figyelmeztetési őrület. A kiadók, a filmstúdiók és az érdekeiket védő ügyvédi irodák eleinte biztos, hogy harcolnak majd az új jogszabály ellen, de végül a jogászok rá fognak jönni, hogy - az eddigi helyzettel szemben - ezek nem jelentenek majd nagy üzletet és nem lesznek kifizetődők a fájlcserélőknek küldött felszólítások. A konkrét információk kikérése ugyanis túl hosszadalmas folyamat és a perek kimenetele is kétséges lesz.

2013. február 6. 10:01, szerda - Berta Sándor
http://www.sg.hu/cikkek/95125/nemetorszagban_nem_lesz_kifizetodo_a_fajlc...

Atlantisz képe
Atlantisz
Offline
Kezdet: 2010-08-02
Kaptak egy pofont a ügyeskedő

Kaptak egy pofont a ügyeskedő ügyvédek .