Sony a PlayStation 4

vajaszsemle képe

Elődjénél lényegesen jobb fogadtatásra számíthat a Sony következő generációs játékkonzolja, a PlayStation 4, legalábbis erre számít a japán gyártó. A játékgép ettől függetlenül várhatóan veszteséget termel majd a kezdeti időszakban, legalábbis erre utal a Sony Computer Entertainment első emberének nyilatkozata.

A PlayStation 3-hoz viszonyítva jelentősen nagyobb darabszámban fogja értékesíteni az új generációs PlayStation 4-et a Sony, legalábbis erre számít a japán multi, mely a kezdeti időszakban vélhetően éppúgy veszteséggel lesz kénytelen árulni a játékkonzolt, mint a PS3-at - ám az értékesítés ezúttal jóval hamarabb nyereségessé válhat majd. Az értékesítés gyors fellendüléséhez hozzájárulhat, hogy a konzol a PS3 eredeti áránál (és a közvetlen rivális Xbox One-nál) is olcsóbban kerülhet forgalomba az év végén.

A japán szórakoztatóelektronikai multi várakozásai szerint a játékgép november 15-i rajtjától jövő év március 31-ig (ekkor zárul a Sony 2014-es pénzügyi éve) ötmillió PS4 konzol találhat gazdára, ami időarányosan 40 százalékkal több eladott játékkonzolt jelent a PS3-hoz képest. Az összehasonlítást megkönnyíti, hogy az előző generációs konzol szinte napra pontosan a PS4 érkezése előtt hét évvel, 2006. november 11-én (Japánban) és november 17-én (az Egyesült Államokban) került a boltokba.

Az erős kezdés annak ismeretében nem tűnik elérhetetlennek, hogy a PS4 november 29-én több európai országban is a boltokba kerül - emlékezetes, hogy az elődmodell csak 2007. március 23-án kerülhetett fel az európai boltok polcaira. Nem mellékes szempont az árak közti különbség sem: míg a két, kezdetben forgalmazott PS3 500 és 600 dolláros (Európában ugyanennyi eurós) áron volt kapható, addig a PS4 400 dollárba (vagy ugyanennyi euróba) fog kerülni.

Az új generációs konzol teljesen más architektúrára épül, mint elődje, az egyedi tervezésű, Power-alapú Cell Broadband Engine. Az x86-alapú PS4 így jóval kisebb bekerülési költséget jelent a Sonynak, mint elődje esetében. A PS3 a drága processzor és a Blu-ray meghajtó miatt még a lényegesen magasabb árak ellenére is négy éven keresztül veszteséget termelt a Sonynak, melyet a japán cég a szoftverek értékesítésével igyekezett ellensúlyozni. Andrew House, a Sony Computer Entertainment elnök-vezérigazgatója a Tokyo Game Show-n adott interjújában leszögezte, a PS4 gyártása "jóval hamarabb" nyereségessé válhat - ami egyben értelemszerűen azt is jelenti, hogy eleinte a PS4-et is veszteséggel árulja majd a Sony.

Az előző generációs játékkonzolok megjelenése óta a termékstratégia egyébként jelentősen változott mind a Sony, mind az első számú riválisnak tekintett Microsoft esetében. A konzolcégek ma jóval erősebben támaszkodnak a tartalomterjesztésre, mint hét-nyolc évvel ezelőtt, ráadásul a különböző médiatartalmakat mostanra százmilliós online felhasználó bázishoz tudják eljuttatni.

Címkék: