A Google és a rendőrségnek kiadott adatok - 1. rész

Sorozatunknak első a részében bemutatjuk azt, hogy a Google mit és hogy segít a rendőrségnek.

A Google ezen a héten adott ki egy közleményt, melyben arról az eljárásrendről kommunikált, hogy hogyan reagál a különböző országokból érkező hivatalos megkeresésekre. A Google elöljáróban hangsúlyozta, hogy mindent megtesz azért, hogy tiszteletben tartsa a felhasználói jogokat, azaz minél kevesebbszer és minél kevesebb felhasználói adatot adjon át (például a rendőrségnek, bíróságnak, adóhatóságnak, stb). Az elmúlt három évben a hivatalos megkeresések száma 70%-kal emelkedett, melyben jelentős szerepet játszik az, hogy egyre több Google felhasználó és egyre több Google szolgáltatás van.
Világszerte sok rendőrség és bíróság fordul a Google-hez különböző eljárások során, hogy az szolgáltasson nekik olyan adatokat, melyek az adott eljárásban akár sorsdöntőnek is bizonyulhatnak. A Google alelnöke és vezető jogásza, David Drummond egy hétfői blogbejegyzésében kijelentette, hogy amikor a Google megkap egy ilyen megkeresést, akkor megvizsgálja, hogy az megfelel-e a helyi jogszabályoknak és hogy a megkereső hatóság képviseletre jogosult tisztségviselője írta-e alá a megkeresést. Van még egy szűrő, amit a Google alkalmaz: ha a megkeresésben fogalmazott kérés az ügy szempontjából túl tág, akkor vagy megtagadja a kérés teljesítését, vagy szűkebbre veszi a megkeresés tárgyának terjedelmét és kevesebb adatot szolgáltat a megkereső hatóságnak.

dr. Ormos Zoltán, 2013. február 7.

http://techcorner.hu/pcworld/a-google-es-a-rendorsegnek-kiadott-adatok-1...