Leállt a Facebook

Magyarországon bizonyosan akadtak gondok, de azt egyelőre még nem tudni, hogy a világban még hol állt le a közösségi oldal, és hogy miért.

Több lap is beszámolt róla, hogy a ma reggel kb. fél hét óta Magyarországról nem lehet belépni a Facebook oldalára, illetve szakadozott működést tapasztalni. Azt még nem tudni biztosan, hogy a világ más részein is tapasztalható-e üzemzavar, a hírportálok nem közölnek ilyen tudósításokat, az index.hu a Twittert szemlézve úgy tudja, „a hiba világszerte több helyen, elszórtan, például Olaszországban, Németországban, Romániában, Indonéziában jelentkezett, de érkezett hozzászólás Nepálból is. Az Index szerkesztőségéből reggel hét óra után pár perccel az oldal ismét elérhető volt, azonban Budapest más részein és világszerte még akadnak fennakadások.”

Az origo.hu írta meg, hogy „a honlapok elérhetőségét vizsgáló Downforeveryoneorjustme.com oldal szerint a Facebook működik, így valószínűleg nem globális leállásról van szó. A Downrightnow.com oldal azonban két órája tartó teljes szolgáltatás-kiesést mutat. Érezhetően lassultak a weboldalakat monitorozó szolgáltatások is, valószínűleg az eltűnt Facebookot kereső felhasználók tömege próbálja kideríteni, hogy az otthoni internettel van gond, vagy a közösségi oldal robbant le.”

Frissítés1: körülbelül kilenc óra tájban egymás után jelentek meg az értesítések a magyar interneten, hogy helyreállt a szolgáltatás.

Frissítés2: a Facebook európai PR-képviselője rövid közleményt adott ki, melyben elismerik, hogy néhány órán át Európában technikai okok miatt szolgáltatáskimaradás történt, de részletekre nem tértek ki, csak annyit fűztek még hozzá, hogy a problémát megoldották, most már mindenki hozzáférhet a közösségi oldalhoz.

Írta: Dajkó Pál | 2012-03-07 08:40 | Forrás: IT café

http://itcafe.hu/hir/facebook_leallas_2.html

The1st képe
The1st
Offline
Kezdet: 2012-03-08
facebook

Nem tudom, hogy Ti hogy vagytok vele, de a Facebook, Twitter és egyéb közösségi oldalak olyan szinten függőséget okoznak, hogy regisztrálás után 1-2 héttel azt veszed észre, hogy a suliban, a wc-n, a moziban és különböző helyeken csak a közösségi oldalakon lógsz.

Ha filmkritikákat szeretnél olvasni tőlem, akkor hajrá! :)

andromeda képe
andromeda
Offline
Kezdet: 2011-02-18
Én többet lógok már

Én többet lógok már itt..valahogy nem tetszik az a sok puszicska, szivecske, meg idétlen versike..

pipus képe
pipus
Offline
Kezdet: 2011-08-19
én is

[quote=andromeda]Én többet lógok már itt..valahogy nem tetszik az a sok puszicska, szivecske, meg idétlen versike..[/quote]

Én is így vagyok már vele!Itt mindennap itt vagyok(ha csak tehetem,jó emberek között szeret az ember lenni! :) )
A facebook-on hetente egyszer 5 percre :D !

Ne keresd mások szemében a szálkát,mivel több mint valószínű,hogy a tiedben is van!
Üdvözlettel:Pipus!

Devil képe
Devil
Offline
Kezdet: 2011-07-02
face

én fent vagyok facebook-on, de én nem vettem volna észre, hogy függő lennék! szerencsére eddig semilyen függőségben nem szenvedek :D

Valaminek a fele is több, mint a semminek az egész!

Atlantisz képe
Atlantisz
Offline
Kezdet: 2010-08-02
Én igen

[quote=Devil]én fent vagyok facebook-on, de én nem vettem volna észre, hogy függő lennék! szerencsére eddig semilyen függőségben nem szenvedek :D[/quote]

Én igen vannak akváriumaim és halakat etetek stb , a gyerekek belevittek :D

Ne merülj feledésbe, inkább tanulj meg úszni a felismerésben!

andromeda képe
andromeda
Offline
Kezdet: 2011-02-18
érdekes..nekünk van 3

érdekes..nekünk van 3 akvárium, két terrárium teknősökkel, a gyerekek belevittek minket anno és én gondozom őket..:P

Devil képe
Devil
Offline
Kezdet: 2011-07-02
szerintem

Szerintem az akváriumozás (hű de csúnya szó) nem függőség hanem egy hobby :)

Valaminek a fele is több, mint a semminek az egész!

Atlantisz képe
Atlantisz
Offline
Kezdet: 2010-08-02
Naponta vagy

[quote=Devil]Szerintem az akváriumozás (hű de csúnya szó) nem függőség hanem egy hobby :)[/quote]

Naponta vagy 15 x látogatom az oldalt halak miatt , de legyen igazad nem vagyok függő :)

Ne merülj feledésbe, inkább tanulj meg úszni a felismerésben!

oldsipi50 képe
oldsipi50
Offline
Kezdet: 2010-11-28
na

[quote=Atlantisz][quote=Devil]Szerintem az akváriumozás (hű de csúnya szó) nem függőség hanem egy hobby :)[/quote]

Naponta vagy 15 x látogatom az oldalt halak miatt , de legyen igazad nem vagyok függő :)[/quote]

-szőke halak?

Devil képe
Devil
Offline
Kezdet: 2011-07-02
mi?

na várjál most virtuális halaid vannak vagy élő halaid? :D mert ha a neten eteted őket az azért nem semmi :D

Valaminek a fele is több, mint a semminek az egész!