A kalózok nem állítják le proxyszerverüket

A kiadókat képviselő szervezet offenzívában van Hollandiában, ám az ottani kalózpárt nem ijedt be tőlük.

Egy, a hollywoodi stúdiók szerzői jogi érdekeit képviselő szervezet, a BREIN azt követeli a Holland Kalózpárttól, hogy állítsák le a proxyszerverüket, különben beperelik őket – számolt be a történtekről a TorrentFreak. A kalózpolitikusok nem rémültek meg, sőt válaszukat egy, a The Pirate Bayen elhelyezett torrent segítségével küldték el a BREIN-nek.

Az előzményekhez hozzátartozik, hogy Hollandia azon országok közé tartozik, ahol a jogtulajdonosok által indított eljárásokban már születtek bírósági döntések arról, hogy a helyi szolgáltatóknak blokkolniuk kell a The Pirate Bayt, így januárban az ország legnagyobb szolgáltatóját, a Ziggót, illetve egy másik ISP-t, az XS4ALL-t szólították fel a szűrésre. A szolgáltatók megfellebbezték a döntést, de a tiltást be kellett vezetniük. Eközben azonban az ellenfelek sem tétlenkedtek, és több száz olyan proxyoldal jelent meg, melyeken keresztül megkerülhető a szolgáltatói szűrő.

A BREIN igyekszik a proxyk ellen is fellépni, precedensként sikerült elérniük az egyik leállítási kötelezettségének kimondását (amennyiben nem, napi ezer euró büntetésre számíthatnak az üzemeltetők), és most erre a döntésre hivatkozva törekednek arra, hogy a többit is leállíttassák.

A Holland Kalózpárt is üzemeltet egy ilyen oldalt, ezt támadja most a BREIN. A kalózok azonban úgy döntöttek, szembeszállnak velük, nem engedelmeskednek, ahogy megfogalmazták: nem engedhetik meg, hogy egy magánérdekeket képviselő lobbiszervezet cenzúrázza a holland internetet. Emellett úgy vélik, a BREIN törekvése nemcsak jogtalan, hanem értelmetlen is, mivel az internet tele van ingyenes proxykkal, és ha egyet leállítanak, kettő áll fel helyette.

Írta: Dajkó Pál | 2012-04-04 10:53 | Forrás: IT café

http://itcafe.hu/hir/kaloz_the_pirate_bay_holland_proxy_brein.html

Fefy képe
Fefy
Offline
Kezdet: 2011-11-14
Ez kicsit tényleg vicces...

Ez kicsit tényleg vicces... Egy akármilyen "jött-ment" jogvédő szervezet beavatkozik egy adott ország ügyeibe és még meg is akarják parancsolni, hogy ezt mindenki nyelje le... Komolyan szánalmas :S Gondolom a BREIN tagjai az internetes szólásszabadság nevezetű valamiről soha nem hallottak. Bezzeg ha valaki "véletlenül" lekapcsolná őket a netről, akkor meg ott balhéznának, hogy de mégis miért, ők csak a filmesek jogait védik...

somen képe
somen
Offline
Kezdet: 2011-12-01
lopd el ezt a filmet

Nézzétek meg a "Lopd el ezt a filmet" c. filmet, kicsit másként fogják látni az emberek ezt a szerzői jogi témát.

kisspista képe
kisspista
Offline
Kezdet: 2012-03-25
Amit ember

Amit ember titkosított(esetünkben cenzúrázott), azt ember fel is tudja törni(esetünkben elérhetővé tenni). Így ennek sohasem lesz vége. Ez szélmalomharc.
A kiadóknak be kéne látni, hogy egy elavult kapitalista(és egyben monopolista is, hála annak, hogy ezek részvénytársaságok és a legtöbben a főrészvényesek neve egyezik?!) rendszer remegő alapjaira akarnak újabb felhőkarcolókat emelni.

Ha értelmes árakkal állnának elő legalább 50%-kal csökkenne a warez és a torrent és nőne a bevételük egy darabig. Majd stagnálna, mivel egy véges méretű bolygón csak egy elmebeteg hiheti azt, hogy végtelen növekedést tarthat fönt.