Oldalunk közleményei, saját gyártású hírei, és fordításai! Görgess le, és böngészd a szerkesztőségünk exkluzív híreit, amiket csak nálunk tekinthetsz meg!

Egyéb lehetőségek:

Németországban nehezebb lesz figyelmeztetni a fájlcserélőket

Hónapokig tartó egyeztetések után elkészült az az új törvénytervezet, amely erősítené a fogyasztók jogait, visszaszorítaná a telefonos reklámokat és a fájlcserélők üldözését.

Sabine Leutheusser-Schnarrenberger német igazságügyi miniszter egy évvel ezelőtt jelentette be, hogy fel akar lépni e jelenségekkel szemben. A jogszabály kidolgozása azonban folyamatosan csúszott, a pártok egyeztetései és vitái miatt, s csak mostanra készült el. Az új törvény célja, hogy a felhasználókat ne lehessen becsapni a telefonon keresztül és a világhálón. A készítők több területre összpontosítottak, ezek közül kettő érinti az internetezőket, illetve a távközlési előfizetőket.

Már böngészhetőek a Mega illegális tartalmai

Egy kollaboratív indexelőportál alapján bőven van jogvédett tartalom a megosztón.

A botrányhős Kim Dotcom alig két hete útjára indította a csúnyán kivégzett Megupload utódját, az 50 gigabájtnyi ingyenes tárhelyet adó megosztót az üzletember csapata már alapjaitól kezdve úgy építette fel, hogy minél kevesebbet tudhassanak a felhasználók által tárolt tartalmakról. Ennek hivatalos oka a felhasználók magánéletének védelme, de a használt titkosítás a jogvédők dolgát is alaposan megnehezíti.

Hollywoodot és Obamát vádolja Kim Dotcom

A MegaUpload alapítójának meggyőződése, hogy a tudás megosztása az internet igazi hatalma, amit végzetes lenne néhány amerikai milliárdos szerzői jogi igényeivel veszélybe sodorni. Véleménye szerint az egész Megaupload-ügy tesztként szolgált, és ezzel szerezte meg Obama a filmproducerek támogatását újraválasztásához.

Fájlszinkronizálás BitTorrent-módra

A vállalat külső szolgáltatás nélkül tartaná naprakészen eszközeink közt az adatokat.

A Dropboxhoz, Google Drive-hoz, és persze a nemrég indult Megához hasonló online szolgáltatások a felhasználók jelentősen részénél egyszerre három célt szolgálnak: biztonsági másolatot tárolnak a fontos fájlokról, ezeket az állományokat minden netkapcsolattal rendelkező eszközről elérhetővé teszik, továbbá segítenek az állományokat szinkronban tartani különböző számítógépek közt (bár a Megához egyelőre nincs „asztali” kliens).

A Mega a net legnagyobbjai között

141 – ennyit írt Kim Dotcom a Twitterre az egy éve botrányos körülmények között bezárt Megaupload utódjának szánt Mega fájlmegosztó indulásáról. A szám az Alexa internetes forgalommérő oldalra utal, ahol két nappal az indulása után ezt a helyezést foglalta el az oldal a látogatottsági toplistán. Bár az Alexát sokat kritizálják a mérési módszere és az abból fakadó pontatlan számai miatt, a látogatottsági listáit nagyjából mindenki elfogadja. A 141. helyezés elsőre nem tűnik különösebben jónak, de valójában nagyon is az: olyan oldalak szerepelnek a listán ilyen helyezés környékén, mint a Reddit, a Skype.com, a Vimeo, vagy a Fox News online kiadása. Két nap alatt ilyen magasra jutni óriási teljesítmény, még akkor is, ha a Mega indulását a megauploados előélet miatt sosem látott érdeklődés övezte az interneten.