Házkutatás és letartóztatások a közös jogkezelőknél

Házkutatás és letartóztatások a közös jogkezelőknél.

A csalással és sikkasztással vádolt vezetők ártatlanságukat hangoztatják, és egyelőre újra szabadlábon védekezhetnek.

A múlt hét péntekjén a spanyol rendőrség és az adóhatóság egy nagy razzia keretében rajtaütött két spanyol jogkezelő csoport, a SGAE (Sociedad General de Autores y Editores) és a SDAE (Sociedad Digital de Autores y Editores) madridi központjain, illetve 16 egyéb helyszínen, magánlakásokon is – számolt be az eseményekről spanyol források alapján a TorrentFreak. A Saga fedőnevű művelet (Operación Saga) akciója egy kétéves folyamatot zárt le, melynek keretében a zenei jogokkal és kalózellenes tevékenységgel foglalkozó szervezetek után sikkasztás, csalás és hűtlen kezelés gyanúja miatt folyt nyomozás. A kilenc letartóztatott vezető között található a SGAE elnöke, Eduardo „Teddy” Bautista is, akit bilincsben vittek magukkal a rendőrök.Ahogy korábban többször is beszámoltunk róla, a közelmúltig a világ legliberálisabb szerzői jogi szabályozása Spanyolországban volt érvényben. Pontosabban: a megengedő hozzáállás nem is igazán a törvényeken múlott, melyek hasonlóak voltak sok európai országéhoz, hanem a bírói gyakorlatban rejlett, ugyanis a bírák az ítélkezés során roppant mereven tartották magukat ahhoz a törvényben lefektetett elvhez, hogy a fájlmegosztást sem büntetik akkor, ha a megosztó nem anyagi haszonszerzés céljából tett elérhetővé másoknak szerzői jog által védett tartalmakat, alkotásokat. Ez a helyzet az új törvényeknek köszönhetően nemrég megváltozott, és ebben a nemzetközi, főként amerikai nyomásgyakorlás mellett igen nagy szerepe volt a fent említett két jogvédő szervezet lobbitevékenységének is.

A házkutatási parancsot a Sagát vezető, a korrupciós tevékenységeket vizsgáló ügyész adta ki. A tudósítások szerint a rajtaütés kezdete után egy órával néhány alkalmazottat elengedtek, de adatrögzítő eszközeiket, telefonjaikat elkobozták. A központok összes számítógépét lefoglalták, és a 14 órás akció alatt sok embert még a helyszínen kihallgattak.A mostani razzia gyökerei messzire nyúlnak vissza az időben. A közös jogkezeléssel, az üres adathordozók után beszedett díjak begyűjtésével és visszaosztásával foglalkozó, a közelmúltban az Anonymous álta is kipécézett SGAE ellen 2007-ben nyújtott be panaszt pénzügyi szabálytalanságokra hivatkozva több civil csoport. Az ekkor megfogalmazott vádak igen súlyosak voltak: a bejelentők azt állították, hogy a jogkezelés során beszedett pénzt a SGAE vezetői svájci bankszámlákra irányítják – saját felhasználásra. Külön a célkeresztbe került a SDAE, a SGAE digitális jogokkal foglalkozó részlege, mely külön profitorientált tanácsadó céget kért fel tanácsadóként, a Microgenesist. Ez a cég több társaságot is működtetett, melyek a SGAE és a SDAE igényeit szolgálták ki. De a vizsgálat során kiderült, hogy a Microgenesist és a többi vállalkozást valójában családtagjaikra, családi kapcsolataikra alapozva a jogkezelők vezetői hozták létre, és törvénytelen módon használták ki ezt a lehetőséget, magyarul: a Microgenesisen keresztül nyúlták le a szerzőket, fal megbízásokat adtak a saját maguk által kreált cégnek. A rendőrség előzetes becslése szerint legalább 20 millió euró sorsa kétséges.

A nonprofitként bejegyzett SGAE bankszámláit a hatóságok a razziával egy időben befagyasztották.

A friss híradások és a SGAE honlapján közzétett közlemény szerint a kihallgatások után a vezetők óvadék letétele nélkül szabadlábon védekezhetnek. A jogkezelő kiemeli, hogy maximálisan együttműködnek a hatóságokkal, a szervezet és vezetői ártatlanságát hangsúlyozzák, és ennek bebizonyosodása után kártérítési pereket helyeztek kilátásba.

Szerző: Dajkó Pál/ Dátum: 2011-07-04 10:53/ Forrás: IT café

Dark Angel képe
Dark Angel
Online
Kezdet: 2009-06-03
szép...

Hát, inkább ne vonjunk párhuzamokat...:)

Üdvözlettel:
Adminisztrátor

Atlantisz képe
Atlantisz
Offline
Kezdet: 2010-08-02
Mindenesetre érdekes...

[quote=Adminisztrator]Hát, inkább ne vonjunk párhuzamokat...:)[/quote]

Mindenesetre érdekes , ha egy ekkora szervezet mint a SGAE bebukik mert síkasztot akkor és gondolom erre utalt a hozzászólásod mi lehet nálunk .(Artisjus,MAHASZ) . 0:)

Ne merülj feledésbe, inkább tanulj meg úszni a felismerésben!