A harmadik csapás az ACTA-ra!

Atlantisz képe

Az internet szabadságáért és a magánélet sérthetetlenségéért aggódó tüntetők nem tisztelik a már földön fekvő, alaposan kiherélt ACTA-t, hiszen ezekben a kérdésekben nem érvényesülnek a fair play szabályai. Addig rúgjuk, amíg mozog. Ez lesz a tüntetők sajátságosan értelmezett harmadik csapása!

Február 11. és 25. után itt a harmadik (remélhetőleg végső) tüntetés az ACTA egyezmény ellen. Június 9.-én, 17 órakor a Széll Kálmán térről (volt Moszkva tér) indul a tüntetők menete a Lövőház utcai Európai Parlament Tájékoztatási Irodájához. A helyszín nem véletlen, hiszen az Európai Parlament július 3.-án fog véglegesen szavazni az egyezményről. Az összegyűltek a tüntetés eszközével próbálnak nyomást gyakorolni a magyar EU-s képviselőkre, hogy azok NE szavazzák meg, illetve NE fogadják el az egyezményt.

Akadékoskodóknak és szőrszálhasogatóknak: Valóban, a többségünk nem olvasta az egyezmény szövegét, mint ahogy azok többsége sem, akik a budapesti tüntetéssel egy időben, Európa 98 városában szintén tüntetni fognak. Ezek a megmozdulások nem csak az egyezmény ellenzéséről szólnak, hanem annak a trendnek az ekézéséről is, amivel a hatóságok és a hatóságként tetszelgő, a szerzőkön élősködő kiadók, szerzői jogvédők próbálnak a jogra hivatkozva behatolni az internetezők magánéletébe. Az ő álláspontjuk technikailag védhetetlen, erkölcsileg tarthatatlan, köszönhetően annak, hogy a netes társadalom szeme kezd kinyílni. Ez lesz a trend, nem az övék!

Tanácstalanoknak: Ha szoktál letölteni, torrentezni és továbbra is szeretnél anélkül, hogy ezt a tevékenységedet és persze egyéb netezési szokásaidat a kiadói lobbi törvény által felhatalmazva megfigyelhetné, akkor csatlakozz a tüntetőkhöz! Ha nem szeretnéd, hogy téged, mint átlagos otthoni internetezőt egy lehetséges bűnözőnek tartsanak, és ekként kezeljenek a hatóságok és a szerzői jogok eszmeisége mögé bújt üzleti vállalkozások, akkor csatlakozz a tüntetőkhöz! Ha csak egyszerűen kinyilvánítanád azon jogodat, hogy nem tűrsz el semmiféle cenzúrát az interneten, akkor csatlakozz a tüntetőkhöz!

Jelezd a részvételedet az esemény FB oldalán, illetve ha nem használod a Facebook-ot, akkor csak gyere el.
https://www.facebook.com/events/362262150488368/

2012/05/31
http://www.kalozmedia.org/2012/05/31/a-harmadik-csapas-az-acta-ra/

Címkék: