Fúzió

Dark Angel képe

Kezdetek:

Mikor ide érkeztünk volt egy olyan elképzelés, hogy a torrentek.info a genesis részévé váljon. De ezt elvetettük, mondván a kapcsolat, egy amolyan testvér státusz, ilyen radikális intézkedések nélkül is kialakítható. Így inkább azon munkálkodtunk, hogy mind a két oldal tagjai megismerjék egymás oldalait. Szerettük volna, ha a tagok ismerkednek azokkal a technikai újításokkal, amikkel az mcs rendelkezik. Hiszen itt is bevezettünk volna párat. Mind két oldalon elhelyeztük a másik logoját. Kezdetben nem volt ebből probléma. Sőt kaptunk pozitív visszajelzéseket is, sokan örültek egy másik alternatívának. De voltak akiknek ez nem tetszett, zavarta őket a logo. Hát szívük rajta, levettük. Azon a bizonyos oldalon ma is kint van, mert nem zavart senkit. Smile

Problémák:

Ezek után világossá vált, ez az úgymond párhuzamos együttélés nem fog működni. De egy szűkebb körben egyéb problémák is felmerültek. Próbaképpen változtattunk a fórum elrendezésén, áthelyeztünk pár topicot. Azt mértük fel vele, mennyivel nő, vagy csökken bizonyos fórumok látogatottsága, hiszen ez nagyban függ az elrendezéstől is. Persze bármikor visszaállítható lett volna. De sajnos a reakció 1-2 embertől elég szélsőségesre sikeredet, mondván ha valamin változtatni akarunk arról nekik tudniuk kell, bele kell egyezniük. Magyarul egy topic áthelyezéséhez engedélyt kellene kérnünk attól aki azt létrehozta. Smile Tudom vicces dolog, de sajnos sokan nem nevetnek. Mert mint az menet közben kiderült, nem a szavak számítanak, nem az hogy van-e értelmük vagy nincs, hanem az aki leírja őket. Tehát írhat valaki akármekkora butaságot, ha sok a barátja megkapja a támogatást. De az is alapvető probléma, hogy sokan nem értik, attól hogy szólásszabadság van, még nem jelenti azt, hogy szabadon lehet vagdalózni a szavakkal. Ha valaki valótlant állít, és túl lő a célon azért fizetnie kell. A valóvilágban a rágalmazást a törvény is bünteti. Próbáltuk leírni azt amit máshol nem is kell, annyira magától értetődik. Mi vagyunk a vezetőség, ha valamin változtatni akarunk, megtehetjük. Ezt páran diktatúrának nevezték. Smile Hát rendkívül érett gondolat. Kicsit szélsőséges, de ha belegondolunk egyik online oldal sem szavazás útján hozza a komoly döntéseket. Adott egy vezetőség, aki irányít. Páran éreztették velünk, itt mi vagyunk az újak, tehát nekik mint régi tagoknak ugyan annyi joguk van itt döntést hozni. Ha ezt nem vesszük figyelembe, zsarnokok vagyunk. Szerencsére ez a látásmód nem terjed ki az egész oldal területére, sokan támogattak minket a kezdetektől fogva. Hiszen az emberek nagy része nem azt lesi, hogy mi mit csinálunk, hanem fórumozni járnak. De ez a negatív légkör sajnos körül vesz bennünket. Mi is azt érezzük betolakodók vagyunk, nem érezzük a magunkénak az oldalt, és ahogy múlik az idő egyre világosabbá válik, hogy soha nem is fogjuk. Hiszen, ha egy topic átrakásából ekkora balé robban ki, mi lesz itt később? Anno a régi vezetés segítséget kért, támogassátok az oldalt, különben megszűnik. De hányan tettek is a hangoskodok közül azért, hogy ez ne így legyen? Mert mi tettünk érte, mi voltunk azok akik lehetővé tették hogy ez az oldal ma is működjön. Lehet mi vagyunk az újak, de nálunk senki se áldozott többet ezért az oldalért. Smile Sokan írtak privát üzenetet, mert nem kívántak a vitába belefolyni. Azt kérdezték miért nem csinálunk rendet? Az az igazság, hogy megpróbáltuk, de az embereket nem tudjuk megváltoztatni. Itt ők vannak itthon, nem pedig mi.

Megoldás:

A megoldás egy új kezdet. Egy új oldal. Valami amit mi hozunk létre a régiek alapjain. Ott nem kell közelharcot vívni egy topic elmozdításáért. Egy oldal ahol mindenki újnak számít, az itt kialakult színfalak mögötti viták, értelmüket vesztik egyszer és mindenkorra. Mindig is ott volt a levegőben, hogy a torrentek info és az mcs egy nagyobb terv része legyen. De a végleges döntést ti hoztátok meg helyettünk. Tudom sokaknak szívügye ez az oldal, de semmi nem vész el, csak átalakul. Tehát az mcs és a torrentek infó teljes tartalma egy harmadik oldalban talál új otthonra. Egyik oldal sem nevezhető kicsinek, együtt pedig óriásivá duzzad. Lesz akinek tetszeni fog, lesz akinek nem. Az irányelv a régi. Egy oldal, ahol a bittorent áll a középpontban. Egy oldal, amely jó kapcsolatot ápol a torrent oldalakkal.