ZTE Fury: 5000 forint alatt a Blade utódja

Ugyan Magyarországon hivatalosan még nem került kereskedelmi forgalomba a rakétasebességgel feltörő ZTE legújabb telefonja, ám az amerikai árszint alapján az árérzékeny Android-fanok máris új kedvencként várhatják a Furyt.

A végfelhasználók körében néhány éve még szinte teljesen ismeretlennek számító ZTE első saját márkás, olcsó okostelefonja, a Blade a világ több országában, köztük Magyarországon is nagy kereskedelmi sikerre vitte, hiszen a lehető legvékonyabb pénztárcájú érdeklődők számára is elérhetővé tette az okostelefon-élményt. Bár a Blade után következő Skate már inkább a közepes árkategóriába igyekezett beférkőzni, a kínai gyártó nem felejti el igazi tömegbázisát.

Az olcsóság odaát van ■ A legújabb ZTE olcsó-droid ráadásul az eddigi stratégiától eltérően nem Európában vagy Ázsiában, hanem az Egyesült Államokban debütál, mivel a kínai vállalat azzal a határozott tervvel indult neki az idei évnek, hogy megindítja az amerikai inváziót is. A ZTE Fury épp ezért a Sprint kínálatában jelenik meg elsőként, az árát pedig ismét a padló közelébe sikerült pozicionálni: két éves szerződés mellett mindössze 19,99 dollárba, tehát alig 4450 forintba kerül.

Ehhez képest a telefon hardveres képességei egyáltalán nem szégyellnivalóak: 1 gigahertzen ketyegő, egymagos Qualcomm MSM8655 processzor hajtja, melyhez 512 megabájtnyi RAM társul, ráadásul a microSD kártyás bővíthetőség mellett még 4 gigabájtnyi beépített flash háttértárat is kap a vevő. A 3,5 hüvelykes képátlójú kijelző átlagos, 320x480 képpontos felbontást kapott, a hátoldalon pedig egy 5 megapixeles, LED vakuval megtámogatott kamera figyel. Akkumulátora 1500 mAh kapacitású, amely ehhez a hardveres kiépítéshez viszonylag erősnek számít.

Bár hivatalosan nem tudni, az Android melyik verziója fut a készüléken, az előzetes fotók, valamint a specifikációk között fellelhető WiFi hotspot képesség alapján a 2.3 Gingerbread tűnik a legvalószínűbbnek.

Akinek a tábla se drága ■ Az "amerikai invázió" másik fegyvere a ZTE Optik tablet, amely szintén a Sprintnél debütál: két éves elkötelezettség mellett mindössze 99 dollárt (kb. 22 ezer forintot) kérnek érte, szerződés nélkül pedig 349 dollárért (78 ezer forint) lehet leemelni a polcokról. Ezért a pénzért egy 1280x800 képpontos felbontású, 7 hüvelykes kijelzővel, kétmagos, 1,2 gigahertzes Qualcomm MSM8660 processzorral, 1 gigabájtnyi memóriával felszerelt táblagépet vihet haza a vásárló, amelyben 16 gigabájt belső tárhely található, akkumulátora 4000 mAh kapacitású, hátlapján pedig 5 megapixeles, autofókuszos kamera dolgozik. A tableten Android 3.0 (Honeycomb) fut, és ebben az árban a WiFi mellett már a 3G is benne foglaltatik.

Arról egyelőre nincs megerősített információ, mikor érkezik Európába a ZTE legújabb olcsó duója, de néhány nyilatkozatban elejtett jelzések alapján a Fury és az Optik nem áll meg az Atlanti-óceánnál, és hamarosan az öreg kontinensen is elérhetőek lesznek.

Bátky Zoltán | frissítve: 2012.03.10. 08:31

http://www.bitport.hu/mobilitas/zte-fury-5000-forint-alatt-a-blade-utodja