Windows 9 - Hivatalosan is elkezdődtek a fejlesztések

Beszerző képe

Windows 9 - Hivatalosan is elkezdődtek a fejlesztések

A bejelentésre egyébként még az Október 2.-án Londonban megrendezésre kerülő Misco Expo 12 elnevezésű rendezvényen került sor, ahol a fő téma természetesen a Windows 8 volt, azonban egy ponton a Windows 9 is említésre került.

Itt kérnék elnézést az olvasóktól, de itt a dátumból jól látszik, hogy a bejelentés 2 hónapja történt, azonban a Windows 8 miatt egyszerűen átsiklottunk a hír felett, de ez azt hiszem érthető dolog mivel, mint akkoriban is, most is a Windows 8 körül forog minden, hiszen elég nagy az érdeklődés az új rendszer iránt.

Az említett rendezvényen közel 1500-an vettek részt, mely szakemberek a világ vezető számítástechnikai vállalataiból kerültek ki. Csakhogy a nagyobb gyártókat említsük, jelen voltak a következő vállalatok szakemberei: Acer, Asus, Canon, Cisco, Dell, Epson, HP, IBM, LG, Microsoft, Panasonic, Samsung, Sony, Toshiba és még sokan mások. Tehát elmondható, hogy akik a jelenlegi és az elkövetkező évek számítástechnikáját jelentősen befolyásolják ők mind ott voltak.

Természetesen még semmi részletes információt nem sikerült megtudni az új rendszerről, hiszen egyelőre csak a bejelentésre került sor, miszerint a vállalaton belül egy kijelölt csoport már dolgozik a "Windows 9" kódnéven fejlesztett következő Windows operációs rendszeren.

A bejelentést egyébként James Akrigg, a Microsoft technológia partnereinek vezetője jelentette be a rendezvényen: "Még van min dolgoznunk. De, nem fogom azt mondani, hogy a tökéletességet akarjuk elérni a Windows 8-nál, mert mi már dolgozunk a Windows 9-en." - mondta Akrigg a rendezvényen.

Ez a bejelentés egyáltalán nem váratlan és meglepő, hiszen bevett szokás, hogy mire az éppen aktuális rendszer a boltokba kerül, már összeállítanak egy teszt változatot a következő Windows változatból, mely csak apróságokban különbözik az éppen aktuális boltokban lévő új rendszertől.

Emlékszünk rá, hogy a Windows 7 boltokba kerülésekor jelentek meg az első hírek azzal kapcsolatban, hogy már készül a Windows 8. Tehát senki ne úgy fogja fel, hogy azért kezdi ilyen hamar fejleszteni a Windows 9-et a Microsoft, mert a Windows 8 bukás lenne! Itt egyszerűen csak arról van szó, hogy a Microsoft 3 évenként ad ki egy új rendszert a kezei közül, így a fejlesztésre ennyi időt szánnak a cégnél. Ebből kiszámolható, hogy a következő Windows 2015-ben (Valószínűleg Októberben.) kerül majd piacra.

Feltételezhető, hogy közel járunk ahhoz, hogy az első Windows 9 Build, amelyet ugye a Windows 8-ból fejlesztenek tovább és melynek megnevezése így a "Windows 8 Post RTM" lesz, hamarosan elkészüljön. Az első Post RTM Build az én feltételezésem szerint a 9250-es Build lesz melyről, ha elkészül beszámolunk róla hűséges olvasóinknak!

Szóljatok hozzá a cikkhez és mondjátok el a véleményeteket! :)

A cikket készítette: Kori

Elérhető :http://oprend.hu/news.php?readmore=847