Véget vet a konzolos szürkezónának a Microsoft.

Komoly csapást mér a Microsoft a szürkezónában mozgó konzolos játékboltokra az Xbox One szoftverlicenc-politikájával. Redmond gyakorlatilag teljes kontrollt szerezhet a használtpiac felett, de az új licencpolitika számos kényelmi funkciót is hoz a játékosoknak.

Számos, korábban legfeljebb homályos utalásokkal megválaszolt kérdésre adott választ tegnap a Microsoft az Xbox One konzol szotfverlicenc-politikáját illetően. A vállalat hivatalos Xbox blogján közzétett poszt egyebek mellett tisztázza, hogy az új generációs játékgépnek valóban szüksége van-e állandó internetkapcsolatra, emellett a használt játékok kereskedelmével kapcsolatos lényeges kérdéseket is tisztázza. Az Xbox 360-nál tapasztalt üzletszerű másolásnak és kölcsönzésnek az Xbox One esetében biztosan vége.

Felhasználóhoz kötődő licencek.

Az új licencpolitika teljesen új szemléletet visz a konzolos világba, már ami a fizikai adathordozókon (is) terjesztett kiadványokat illeti. Az Xbox One esetében kétféleképp juthatunk játékokhoz: fizikai adathordozón (Blu-ray lemezen), illetve az Xbox Live online felületen keresztül. A fizikai hordozón megvett játékok is hozzátapadnak a felhasználóhoz és bekerülnek a játékos online gyűjteményébe, vagyis egy megvásárolt és telepített (aktivált) játékot tetszőleges Xbox One konzolon futtathat majd a felhasználó, ha arra az aktiváláskor használt felhasználói azonosítóval lépett be.

Az Xbox One esetében a felhasználó által vásárolt és az adott gépen aktivált játékokkal bárki játszhat az aktiválásra használt konzolon, emellett újdonság, hogy a felhasználó által kiválasztott legfeljebb tíz családtag tetszőleges Xbox One konzolon futtathatja a megosztott játékokat. Nem lesz ugyanakkor ilyen egyszerű a fizikai adathordozók át- és kölcsönadása a barátoknak, ismerősöknek, az egyszer már aktivált játékot ugyanis csak olyan felhasználók telepíthetik az Xboxukra, akik az eredeti vásárlónak legalább 30 napja szerepelnek a barátlistáján, ráadásul minden játékot csak egyszer lehet kölcsönadni.

A megunt játékok értékesítése szintén új feltételekhez kötődik majd, a használt játékokat kizárólag a Microsofttal kapcsolatban álló kereskedők vehetik át, ráadásul a külső kiadók (a Microsoft Studiost leszámítva az összes kiadó) egyedileg korlátozhatják a használt szoftverekkel történő kereskedelmet, vagy egyedileg meghatározott jutalékot kérhet a kereskedőtől az értékesítés után. Ezzel a licencpolitikával a Microsoft gyakorlatilag teljesen kiütheti a nyeregből azokat a kisebb konzolboltokat, melyek a használt játékok kereskedelméből is igyekeznek hasznot húzni.

Kell az internet, de nem úgy.

Az új licencrendszer értelemszerűen csak rendszeres validáció mellett tartható fent, ezért az Xbox One konzoloknak adott időközönként fel kell jelentkezniük a Microsoft szervereire, jóllehet a korábbi híresztelésekkel ellentétben nem igényel a játékgép 24 órás internetkapcsolatot. Az új rendszer naponta egyszer végzi el a konzolra másolt tartalmak összevetését a licencnyilvántartási rendszerrel a felhasználó saját Xboxán, ha egy másik gépre jelentkezik be valaki, akkor az ellenőrzés óránként zajlik. Ha a konzol ebben az időintervallumban valamilyen oknál fogva nem tud csatlakozni az internetre, a kapcsolat felépüléséig alkalmatlanná válik a játékra (ez vonatkozik mind a letöltött, mind a fizikai adathordozón megvásárolt tartalmakra).

A Microsoft a fenti tényezőtől függetlenül állandó internetkapcsolatot javasol az Xbox One konzolhoz, a rendszer ugyanis készenléti állapotban is képes frissíteni mind a rendszerszoftvert, mind a merevlemezen tárolt játékprogramokat. A kapcsolathoz gigabites Ethernet-port, illetve 802.11n -kompatibilis, két antennával felszerelt, kétsávos Wi-Fi vezérlő áll rendelkezésre.

A gyártó az új Kinect szenzor működésével kapcsolatban is igyekezett minden találgatást és félreértést, spekulációt eloszlatni. Így többek közt a Microsoft igyekszik mindenki biztosítani arról, hogy a Kinect bekapcsolt állapotban sem rögzít minden, a nappaliban elhangzott párbeszédet, kikapcsolt állapotban pedig egyetlen parancsra (a bekapcsolásra) hallgat csupán, arra is csak akkor, ha a felhasználó azt engedélyezi. A Kinect szenzor működése természetesen teljesen ki is kapcsolható, ám bizonyos játékprogramok ekkor értelemszerűen nem indulnak el vagy egyes funkcióik nem működnek.

Forrás: hwsw

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
Balázs63 képe
Balázs63
Offline
Kezdet: 2013-05-01
re re

A megunt játékokat annak idején megvették igencsak borsos áron(és most nem a tört/másolt játékokról beszélek)de nem tudom,hogy most miért baj az ha valaki aki egyébként megvásárolta a játékot,az tovább adja.
Szerintem szive joga eldönteni,hogy mit csinál vele.

Atlantisz képe
Atlantisz
Offline
Kezdet: 2010-08-02
Szíve joga

Nem az sajnos , ezzel akarják a vásárlást ösztönözni , vegye meg mindenki a játékot nincs cserebere .

Ne merülj feledésbe, inkább tanulj meg úszni a felismerésben!

Balázs63 képe
Balázs63
Offline
Kezdet: 2013-05-01
konzol

Érdekes ez a "szürke zóna" kifejezés, azért mert a Microsoftnak nem jön belőle pénz,még nem teszi illegálissá, sem feketévé sem szürkévé. Bár ha sikerülne játékvásárlásra ösztönözni az embereket és a mennyiségi eladások növekedése árcsökkenést is jelentene akkor legyen.De szerintem nem ez fog történni,mivel profit orientált cégről beszélünk,ezért inkább valami jogi hülyeséget "eszkábálnak" majd belőle.

Atlantisz képe
Atlantisz
Offline
Kezdet: 2010-08-02
Kinect bekapcsolt állapotban

Kinect bekapcsolt állapotban sem rögzít minden, de jó lesz ha mégis .Nem értem mit aggodnak én csak eredeti lemezeket engedek használni az Xbox-nál , sőt a gyerekek vásároltak is játékot Xbox Live -on , igaz így nincs 100 játék de az nem is baj .

Ne merülj feledésbe, inkább tanulj meg úszni a felismerésben!