Telefon tesztek !

Györgyi91 képe

Huawei y300 ! Ha pár éve valaki meghallotta, hogy egy telefonnak nem csak a származási helye, hanem a márkája is kínai, aki egy kevéske tapasztalattal rendelkezett a kínai márkákról, annak rögtön az olcsó, sokszor igencsak mókásra vagy tragikusra sikeredett készülékek, esetleg az olcsó iPhone utánzatok ugrottak be. Ezen az állásponton néhány a két kínai mogul, a ZTE és a Huawei terjeszkedése sem sokat változtatott idehaza, pedig volt itt pár sikeres készülékük és nem csak az alsó szegmensben. Tagadhatatlan azonban, hogy az olcsó okostelefonok piacában igenis élvonalban jár e két márka. A legszembetűnőbb ilyen példa a méltán sikeres ZTE Blade volt, melynek utódja már nem volt akkora átütő siker, bár a harmadik kiadás szintén benne volt a top tíz ár/érték arányú olcsó okostelefonok listájában. A Huawei tavaly dobbantott nagyot az Ascend széria modelljeivel. Az Ascend G300 korrekt középkategóriás modell volt, még éppen vállalható hardverrel, melyet remekül optimalizált Android egészített ki, azonban az igazi “nagyágyú” a gyártó legolcsóbb okostelefonja, az Y200 volt, mely potom pénzért kínálta az Android élményt, s bár a készülék hardvere épphogy elégséges volt ahhoz, hogy 20012-ben el lehessen adni – a 256MB RAM így leírva igencsak karcsúnak hat – a cég mérnökei kimagasló munkát végeztek. A cég úgy tűnik azt a taktikát választotta, hogy a közepes vagy gyengébb teljesítményű hardver felhasználásával olcsó készülékeket kínálnak, azonban a fejlesztéskor nagy hangsúlyt kap, hogy a felhasználó a hétköznapi használat során ne érezze az alacsony árszabás hátrányait. Egy évvel az Y200 után itt az utódnak is tekinthető Y300, mely szintén baráti árazást kapott.

A készülék kis tégla dobozban érkezik, melyet fehér alapon a telefon fotója és rengeteg felírat díszít. ezt felnyitva a készülékkel, az alatt pedig a szokásos használati útmutató halmazzal, az adatkábellel és a töltőadapterrel, valamint egy normál kialakítású felvevőgombos headsettel találkozhatunk.
Az Y300 első ránézésre baltával faragott darabnak tűnik, a sarkokat leszámítva elsőre csak a lecsapott élek tűnnek fel. A hátlapot megvizslatva azonban kiderül, hogy a készülék hátoldala kapott egy leheletnyi ívelt formát, mely épp csak annyira töri meg a szögletes dizájnt, hogy kényelmesebben üljön az ember kezében.

Ha már a hátlapnál járunk, kezdjük itt a szemlélődést! A legelső ami itt feltűnhet, az a kör alakú, kissé tölcsérszerű kiemelkedésben ülő kamera, mely jobbról egy ledes villanót, balról pedig egy ívelt hangszórónyílást kapott. A hátlap alsó szegmensében csak a visszafogott Huawei logó díszeleg. Tapintásra rögtön feltűnik, hogy egyrészt mind az akkumulátor fedél, mind az oldalsó élek egy kellemes puha borítású műanyag bevonatot kaptak, melynek ugyan kifejezetten jó a fogása, azonban talán egy picit csúszósabb a kelleténél. A levehető hátlap ezen felül egy finom bordázatot is kapott, mely határozottan jól áll a készüléknek.

Az előlap felső élén egy diszkrét hangszórónyílást találni, ez alatt egy fényes Huawei feliratot, míg a kettő közt nagyjából egy vonalban rejtőzik a másodlagos kamera és az aprócska állapotjelző led. Lefelé haladva a 4 hüvelykes, 800×480 pixel felbontású megjelenítővel találkozunk, mely elviekben IPS technológián alapul, ami nagy betekintési szöget és olyan fényerőt ígér, melynek hála a kijelző napfényben is olvasható marad. A gyártó előszeretettel használ ilyen technológiájú megjelenítőket, azonban itt most úgy tűnik valami nem az igazi. A betekintési szög tényleg nagy minden oldalról, azonban az olvashatóság erős napfényben már nem az igazi, bár ez nagy valószínűséggel a kijelző borításának köszönhető. A dolog nem vészes, de az Y200-as elődmodell fényereje mindenképpen jobb volt. Ezt leszámítva a színek élénkek, a felbontás pedig pont ideális, ebben a kategóriában teljesen megállja a helyét a kijelző. Az előlap alsó szegmensében három érintőgombot találunk, melyek az Androidnál megszokott vissza-főképernyő-almenü funkciójú trió. Bár már az alsó élre csúszott, az előlap fényes borításában kapott helyet az apró mikrofon nyílás, mely a készülék alján egyedül árválkodik. A felső élen találjuk a 3,5-es jack csatlakozót, tőle balra a bekapcsoló és képernyő lezáró gombot. A jobb oldali élen az utolsó két hardveres gomb, vagyis a hangerőszabályzók trónolnak, innen pedig kitalálható, hogy a töltésre és adatátvitelre szolgáló microUSB a bal oldalon kapott helyet.

Az összeszerelés minősége kifogástalan, nincsenek illesztési hézagok, a telefont megszorongatva sem tapasztalunk nyikorgást. A készülék mind méretre, mind súlyra (130 gramm) kellemes, a 11,2 milliméter vastagság fogásra ugyan kicsit többnek tűnik, azonban érzetre is bőven a vállalható határokon belül van.

Hardver
A készülék igazi érdekessége nem a külsőségekben, hanem a hardverben leledzik, ugyanis a Huawei ezzel a modellel elhozta a kétmagos processzorokat az alsó-közép kategóriába. Tesztünk tárgyában egy Cortex-A5-ös kétmagos pörög 1GHz-en, a chipset pontos típusa pedig az ARMv7-es architektúrájú Qualcomm MSM8225-ös Snapdragon. Ehhez kapunk fél gigabájtnyi RAM-ot, mely ugyan manapság szolidan hangzana a középkategóriában, kicsit lentebb azonban még elmegy, a mindennapok során még éppen elég lehet. A grafikus chip szerepét egy Adreno 203-as tölti be, melyről elég annyit tudni, hogy hétköznapi használatra még elég, komoly játékélményt viszont nem várhatunk tőle. A belső memória 4GB, melyből 2,2 gigabájtnyit tudunk felhasználni, ezen belül alkalmazások telepítésére egy gigabájt a korlát. Ehhez társul a memóriabővítés lehetősége, melyhez a hátlap lefeszegetése után találunk egy kártyafoglalatot is.

A memóriakártya cseréje akadálytalanul történhet, de a SIM ki- és behelyezéséhez már el kell távolítanunk az akkumulátort. A telep egyébként 1950mAh-ás kapacitásával egy újabb kellemes meglepetés, egy feltöltéssel nagyjából másfél napot is bír a készülék átlagos használat mellett.

A kommunikációs hardvereszközök repertoárja átlagosnak mondható, a alap HSPA modul (7,2 Megabit másodpercenkénti maximális letöltési sebességgel) mellett csak a legfontosabb alapokat találjuk, azaz 2.1-es Bluetooth chipet A2DP támogatással, az A-GPS gyorsan pozicionál és stabilan tartja a jelet, a 80211 b/g/n szabványokat ismerő és nem mellékesen kiemelkedően jó érzékenységű WiFi az internetmegosztási funkció mellett DLNA támogatással is rendelkezik, melyhez a szükséges szoftvert előre telepítve találjuk.

Szoftver, használat

A Huawei nem csak a hardver összeállításában tette oda magát, szoftveres téren is sok apró extrát kapunk egyedi kezelőfelületük, az Emotion UI képében. A grafikus felület pár ponton eltér az egyébként 4.1.1-es Android hagyományos megjelenéséhez képest. Rögtön az egyik szokatlan vonás az alkalmazások menüjének hiánya. Az összes programunkat ugyanúgy a kezdőképernyő egyes lapjain találjuk, mint a minialkalmazásokat. Ez elsőre kicsit szokatlan lehet, de a struktúra alapvetően jól használható. Az egyes oldalakból maximum kilenc lehet, az alkalmazások ikonjait manuálisan rendezgethetjük át, ha úgy gondoljuk, akár mappákba is rendezhetjük őket, a programok eltávolítására pedig a legegyszerűbb módszer az ikonjukat megragadása és az ekkor megjelenő kukába dobása. Jó kérdés, hogy mi történik, ha valaki annyi alkalmazást telepít – vagy épp annyi widgetet tett ki, hogy már nem férnek ki az újonnan telepített programok. Ilyenkor lényegében semmi nem történik, azaz a maximális oldalszám felett nem kapunk új lapot, az újonnan telepítettek parancsikonjai egészen addig nem láthatóak, míg valahol fel nem szabadul némi hely. Ez mondjuk egy kissé furcsa megoldás.

Az Emotion UI természetesen extra widgeteket is kínál, melyek közt találunk modern stílusú órát, egyedi zenelejátszó és FM-rádió widgetet és az előre telepített időjárás alkalmazáshoz tartozót is, de a legérdekesebb a “Me” vagyis “Én” névre keresztelt kreálmány, mely igazából több minialkalmazás egyben, a tartalmát a Huawei mérnökei által megalkotott komponensekből tetszés szerint legózhatjuk össze.

A főképernyő alsó sorában az iOS-Touchwiz pároshoz – és persze sok más konkurenshez – hasonló módon maximum öt ikont tartalmazó dokk-sávot találunk, melyet természetesen szintén szabadon variálhatunk, az ikonok mellett mappákat is helyezhetünk ide. Az értesítési sávot lehúzva annak felső sorában egy vertikálisan görgethető gyorskapcsoló gyűjtemény leledzik. Tizenöt, a készülék állapotával kapcsolatos gomb közül rendezhetjük be saját ízlésünk szerint a listát , melyen tíz ilyen kapcsoló lehet egyszerre aktív. Extra érdekesség a témák használatát biztosító alkalmazás is. Ebben gyárilag öt megjelenési csomag közül választhatunk (vagy sajátot is kreálhatunk), melyek megszabhatják a háttérképet, a képernyőzár képét vagy stílusát, a betűtípust, az ikonkészletet és persze a hangokat a csengőhangtól az emlékeztetőn át a képernyő lezárás hangeffektjéig.

Ilyen sokrétű lehetőségeket kínál a készülék a testre szabható profilokkal is, melyeket a mobilozás korábbi időszakaiban még megszokhattunk. Az értesítési terület gyorsindítói közt találunk egy profilváltó gombot, melyre kattintva a fényképezőgépek módváltó tárcsájára emlékeztető felületen választhatjuk ki a nekünk tetsző összeállítást. Igencsak látványosra sikeredett ez a váltási mód.

A Profilok nevű alkalmazásba lépve az egyes állapotokat testre is szabhatjuk, a csengőhangok, jelzések és a hangerő mellett a kijelző ébrenléti idejét és fényerejét, illetve az adatátvitelt és a különféle kapcsolódási módokat is ki- és bekapcsoltathatjuk egy profil kiválasztásával.

A Huawei a korábban megnyitott alkalmazások listáján is változtatott egy kicsit. Ez a Home (vagy Főképernyő) gomb hosszan nyomásával érhető el az androidos készülékekben, a négyes főverzió óta pedig miniatűrök formájában látjuk a nemrégiben megnyitott és az aktuálisan még futó alkalmazásokat is. Az Y300-ban ez kiegészül egy összes és aktuálisan elérhető RAM mennyiséget kijelző sávval és memória “takarító gombbal”, melyet megnyomva a készülék bezárja a nyitva maradt programokat, ezzel is nyerve némi szabad memóriát.

A szoftveres extrák közt találunk még egy alapképességű fájlkezelőt, egy egyszerű jegyzetelőt, a már említett DLNA klienst, FM rádiót – bár ez azért még a hardveres részhez tartozna – egy MasterCard mobil bankolást segítő alkalmazást, egy zseblámpa programot, mely három fokozatban állítja a hátlapi LED erősségét. A Facebook-Twitter-Google+ kliens triót előre telepítve találjuk, éppúgy, mint a Google Chrome androidos változatát, mely mellett a Jelly Bean böngészője is megtalálható – utóbbi még flash tartalmak lejátszására is rávehető egy kiegészítő telepítésével.

Külön kiemelendő a Biztonsági mentés funkció, ugyanis bár a Jelly Bean is rendelkezik már a felhasználói adatok szinkronizálásának képességével, ezzel az okos kis kiegészítővel nagyjából mindent le tudunk menteni készülékünkről egy memóriakártyára. A “minden” a hívásnaplót, naptárat, üzeneteket, beállításokat, de még alkalmazásadatokat és fiókadatokat is magában foglalja, lényegében az összes személyes tartalmat menthetjük, illetve visszaállíthatjuk. Ilyen funkcióhoz a legtöbb esetben vagy külső alkalmazás, vagy root jogokat is kérő, harmadik féltől származó program szükséges, úgyhogy ez mindenképp kedves dolog volt a Huawei-től. Természetesen érzékeny adatokról van szó, így a program minden esetben kér egy titkosításhoz használandó jelszót is, tehát semmink nem kerül illetéktelen kezekbe.

Multimédia terén ne várjuk eget rengető teljesítményt, a készülék alkalmas ugyan filmek lejátszására, de a HD tartalmakat a hardver nem preferálja, csakúgy, mint a komolyabb grafikájú játékokat sem. A hangminőség is átlagos, se nem kiemelkedő, se nem kritikán aluli, a gyári zenelejátszó tartalmaz hangszínszabályzót, amivel javíthatunk a dolgokon, de a gyári fülhallgatót viszont hanyagoljuk, zenehallgatáshoz igencsak fakó teljesítményt nyújt.

A hátlapi kamera 2592×1944 pixeles méretben készít fotókat, videóknál be kell érjük a VGA felbontással. A konfigurálási lehetőségek viszonylag alapnak számítanak, a képminőség állítás mellett fehéregyensúlyt és színhatást is variálhatunk, extrának talán a panorámafotó készítésének opciója számít. A képek a kategóriákhoz képest kifejezetten jónak számítanak, némi zajszűrés okozta elmosódás ugyan megesik, de teljesen vállalható fotókat lőhetünk az Y300-zal. A mellékelt LED-es villanó nagyjából két-három méteren belül ér még valamit is, így az éjszakai fotózás nem a készülék terepe.

Összegzés
A Huawei Ascend Y300 rendkívül korrekt készülék, főleg ha figyelembe vesszük, hogy feltöltőkártyásan 40 ezer forint alatti áron kapható – bár nemrégiben még ennél is olcsóbban, potom 32 ezer forintért lehetett rendelni. Ennyi pénzért kifejezetten jó ajánlatnak tűnik, mert bár nem hibátlan készülék és a papíron szereplő adatok közül is csak a két processzormag ad okot a nyálcsorgatásra, a szoftveres finomságok sokat emelnek a készülék színvonalán.

http://www.youtube.com/watch?v=bn8cZK-o0UM

Forrás : http://tech2.hu/huawei-ascend-y300-okostelefon-teszt-0511940

Nekem ilyen telóm van ,és teljesen megvagyok vele elégedve.
1 hónapja van velem ,de soha 1 fagyás és én azt mondom hogy a HD videó is jól megy rajta. Gyors mint a villám!

A zenelejátszó nekem nem annyira tetszik , de erre van megoldás .

Címkék: