Szabadszemes üstökös jön

Szabadszemes üstökös jön

Elképzelhető, hogy szabad szemmel is látható üstökösben gyönyörködhetünk majd a hét második felétől.
Hosszú-hosszú éveknek kellett eltelni ahhoz, hogy ismét szabad szemmel látható üstökösben gyönyörködhessünk hazánk csillagos egén. Az idén két komoly esélyes is van rá. Kora tavasszal a C/2011 L4 (Panstarrs) és késő ősszel, novembertől a C/2012 S1 (ISON) üstökös. Tizenhat éve, 1997 tavaszán a Hale-Bopp üstökös látszott utoljára kitűnően hazánk egén. Azóta voltak ugyan szép és fényes üstökösök a Föld közelében, de szinte mindegyik, számunkra kedvezőtlen égi pályán mozgott.

Az idei első reménységünk, a 2011 nyarán felfedezett C/2011 L4 Panstarrs üstökös. Már a felfedezése utáni napokban kiderült róla, hogy nem egy átlagos fényességű üstököst találtak. A pályaszámításokból az is látszott, hogy eléggé meg fogja közelíteni központi csillagunkat, 0,302 CsE-re, azaz 45,3 millió km-re. Vagyis legkisebb távolsága idején közelebb lesz a Naphoz mint a Merkúr. Ez alapján az első előrejelzések szerint a maximális fényességét 0 +1 magnitúdóra becsülték.

Novemberben és decemberben eltűnt a Nap sugaraiban, ám januárban ismét láthatóvá vált, de az ekkorra előrejelzett fényességétől halványabb volt. Az üstökösök várható fényessége az egyik legkiszámíthatatlanabb dolog a csillagászatban. (Erre több példa is volt: 1986-ban a Halley üstökös jóval halványabb volt a vártnál. A C/2006 P1 McNaught üstökös 2007 januárjában pedig pár nap alatt szinte a semmiből vált az évtized üstökösévé - ezt viszont már csak a délebbi területekről élvezhették az észlelők.)

Január végén, februárban viszont a Panstarrs ismét aktívabb lett és tovább fényesedett. Február végén - e sorok írásakor - már szépen megfigyelhető a Föld déli feléről, amint az égen egyre északabbra halad. Hazánkból március 7-8-ától lesz megfigyelhető a nyugati látóhatár felett, a napnyugta utáni órában. Március 10-én lesz a legkisebb távolságra a Naptól és a legnagyobb fényességét 9 -11- e között éri el. A legfrissebb számítások szerint, kb. +1 +2 magnitúdós lesz.

Várhatóan április közepéig lehet majd szabad szemmel látni, de még utána hónapokon keresztül távcsővel megfigyelhetjük a távolodó égi vándort. Március 12 -13-án derült idő esetén, szép látványt fog nyújtani a növekvő holdsarló az üstökös közelében, viszont a hónap közepétől a növekvő hold fényessége, zavarni fogja kissé az üstökös megfigyelését.

Reménykedjünk benne, hogy az előrejelzések valóra válnak és szép látványban lesz részünk a kora tavaszi esti égen!

http://www.idokep.hu/hirek/szabadszemes-ustokos-jon-panstarr

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
Kiscsibe képe
Kiscsibe
Offline
Kezdet: 2012-05-05
A Jupier...

A Jupiter.

Naprendszerünkben a legnagyobb bolygó, bizonyos védelmi funkciót is ellát a föld és a többi bolygó szempontjából.
Nagy tömegével és gravitációs mezejével, mely a nap után a második legnagyobb, eltéríti, megváltoztatja, vagy tömegvonzása miatt becsapódásra kényszeríti a naprendszerbe kerülő aszteroidákat. Ez egy nehezen kiszámítható folyamat.
Erős gravitációs terének köszönhetően láthattuk illetve láthatjuk, még ki tudja hányszor a Halley-üstököst vagy a Hale- Bopp-üstököst.
A Jupiter áldásos hatásai nélkül valószínű, hogy sokkal több C/2011 L4 (Panstarrs) típusú, aszteroida kerülne a föld közelébe, látható távolságba.
Ezek látványnak ugyan szépek, de nagy számban veszélyesek lehetnek.
Így ha feltekintünk, az égre örüljünk a szép látványnak (már ha részünk lehet benne) és annak, hogy nincs benne részünk sokkal többször.

A kedves szavak rövidek, nem kerülnek semmibe,
de mégis örökké visszhangoznak. (Radnóti Miklós)

hartigan képe
hartigan
Offline
Kezdet: 2012-08-13
Négy aszteroida húzott el mellettünk egy hét alatt

2013. március 11. 21:18, hétfő - Balázs Richárd

Négy aszteroida húzott el mellettünk egy hét alatt

A múlt héten egy 40 méteres és három kisebb űrkőzet haladt el bolygónk mellett, bizonyítva, hogy egy kozmikus céllövöldében élünk. A négy aszteroida mindegyikét márciusban fedezték fel, volt, amit csak napokkal azelőtt, hogy megközelítette a Földet.

A legnagyobb példány szombaton érkezett, biztonságos 965.606 kilométeres távolságra közelítve meg minket. A korábbi becslések 140 méteres átmérőt jósoltak, az utolsó néhány napban elvégzett radaros észlelések azonban felfedték a tényleges méretet, ami jóval kisebbnek, mindössze 40 méteresnek bizonyult. "Ebben az a legijesztőbb, hogy olyasvalamiről van szó, amiről nem is tudtunk" - mondta Patrick Paolucci, az online Slooh Űrkamera elnöke a 2013 ET jelű aszteroida elhaladásának élő webközvetítése során. Az aszteroidát március 3-án fedezte fel az Arizona Egyetem Catalina Sky Survey projektje.

Ugyancsak szombaton egy kisebb aszteroida, a 2013 EC20 ennél jóval közelebb, 150.000 kilométeren belülre merészkedett, ez már a Föld-Hold távolságnak kevesebb, mint a fele. Az űrkőzet 7 méteres átmérővel rendelkezett és március 7-én észlelték először. A 2013 ET méreténél fogva akár egy metropolisz elsöprésére is alkalmas lenne, tette hozzá a Slooh Űrkamera egyik mérnöke, Paul Cox. Az aszteroidák csupán két hétre az Oroszország felett 500 kilotonna erővel felrobbant 17 méteres meteor után érkeztek. A meteor eseményben több mint 1.200 ember sérült meg könnyebben, majd ugyanazon a napon egy nagyobb aszteroida, a 2012 DA14 haladt el mindössze 27.680 kilométerre a Földtől, közelebb kerülve több kommunikációs műholdnál is. "Ébresztőt kellene fújni a kormányzatoknak" - hangoztatta Cox. "Tudjuk, hogy a Naprendszer forgalmas hely. Nem üldögélhetünk biztonságban ezen a világoskék pöttyön"

Szóljunk még a másik két aszteroidáról, a 2013 EC-ről, ami március 4-én, valamint a 2013 EN20-ról, ami március 10-én haladt el. A 12 méteres 2013 EC körülbelül 383.000 kilométerre, a Hold pályájával szinte megegyező távolságban húzott el, és mindössze március 2-án, 2 nappal a Földtől számított legkisebb távolság elérése előtt észlelték. A 7 méter átmérőjű 2013 EN20 a Hold pályáján túl haladt el, azonban közeledését ugyancsak március 7-én vették észre először.

A NASA tudósai és csillagászai világszerte folyamatosan átfésülik az eget nagyobb aszteroidák után kutatva, amik becsapódási veszélyt jelenthetnek a Földre nézve. A kisebb aszteroidák többnyire észrevétlenül suhannak el a bolygó mellett, így a mostanihoz hasonló átrepülések gyakorlatilag mindennaposak, nyilatkozott Michael Busch, az amerikai Nemzeti Rádió Csillagászati Obszervatórium csillagásza a SPACE.com-nak.

A NASA tudósai szerint naponta 100 tonna anyag - főként apró szemcsék és por - hullik ártalmatlanul a Föld légkörébe. Az amatőr csillagászok észlelései nagy segítséget jelentenek a földközeli aszteroidák felfedezésében és pályáik kiszámításában, ami rendkívül fontos az újonnan felfedezett űrkőzetek esetében.

http://www.sg.hu/cikkek/95910/negy_aszteroida_huzott_el_mellettunk_egy_h...

Egyre agasztobbak a hasonlo hírek : Nem tudom hogyan akaranak "Ébresztőt kellene fújni a kormányzatoknak" Nagy védekezési rendszert nem lehet ez ellen kidolgozni : Talán ami segit egy jó mély Bunker ??

klarensz képe
klarensz
Offline
Kezdet: 2012-06-27
re: négy aszteroida

Huhh, na tényleg bombáznak minket rendesen az űrből. És még nem is tudtak róluk a tudós csillagászok, akkor, hogyan is tudnák megvédeni a Földet egy esetleges újabb becsapódástól? Vagy estleg eltériteni?

Üdv.
klarensz

"Az egyetlen hely, ahol az álmod lehetetlenné válik, a saját gondolkodásodban van." (Robert Harold Schuller)

klarensz képe
klarensz
Offline
Kezdet: 2012-06-27
Úgy-e???

Úgy-e kémleljük esténként az eget???
Már látható az üstökös...
Az észleléshez nagyon jó rálátás kell a nyugati horizontra, azaz hegyek, fák, épületek nem takarhatják a kilátást, mert az üstökös csak néhány fokkal lesz a látóhatár felett. Ez azért is probléma, mert a várható felhős-ködös időben nagyon nehéz lesz észlelni ebben a magasságban. Ha tiszta az ég, de mégsem sikerül megpillantanunk, bármilyen kis távcsővel (kézitávcsöveket is beleértve) érdemes pásztázni a nyugati horizontot. Vigyázat, a lenyugvó Napba se nézzünk bele távcsővel!

Az alábbi linken több hasznos észrevétel és fotó az üstökösről.
2013. 03. 11., 7:12
http://www.origo.hu/tudomany/vilagur/20130310-panstarrs-ustokos-szabad-s...

Üdv.
klarensz

"Az egyetlen hely, ahol az álmod lehetetlenné válik, a saját gondolkodásodban van." (Robert Harold Schuller)

Atlantisz képe
Atlantisz
Offline
Kezdet: 2010-08-02
Zűrös az űr ! Szép szép ,

Zűrös az űr ! Szép szép , remélem akik számolják a távolságot nem tévednek mert annyira nem vágyom a szabad szemmel is láthatóságára . >)

Ne merülj feledésbe, inkább tanulj meg úszni a felismerésben!

pipus képe
pipus
Offline
Kezdet: 2011-08-19
Obelix

Szia Atlantisz!
Akkor te is úgy vagy vele mint Obelix!:Aki ezt mondja:Nem félek semmitől és senkitől csak attól.hogy rám szakad az ég! :D

Ne keresd mások szemében a szálkát,mivel több mint valószínű,hogy a tiedben is van!
Üdvözlettel:Pipus!

klarensz képe
klarensz
Offline
Kezdet: 2012-06-27
re: zürös, Atlantisznak

Na látod, hogy zürös az űr? Nemhiába mondtad, hogy nem vágyol megtekinteni szabadszemmel az üstököst :)
Eleinte , kétkedtem és azt gondoltam biztosan van csillagászati távcsöved és azzal szeretnéd megtekinteni a - csóvás égi vándort -.:)
Én pedig szivesen megnéztem volna...de sajnos...mert, hiába nézem az eget, csak felhőket látok, sajnos borús az ég, nálunk semmit sem látni. pedig még 2 nap csak és aztán sebessen fog távolodni földünktől.
Legközelebb még novemberben fog jönni egy újabb üstökös.

Üdv.
klarensz

"Az egyetlen hely, ahol az álmod lehetetlenné válik, a saját gondolkodásodban van." (Robert Harold Schuller)

Fater képe
Fater
Offline
Kezdet: 2011-06-13
Üstökös és egyéb....

Sziasztok!

Kézcsókom [@klarensz]!

Sajnos nálunk is ugyan ez a helyzet, egy picinyke rés sincs amin kitekinthetnék az űrbe.
Engem mindig is érdekeltek az égi jelenségek és figyelem is e távoli eseményeket.
Ám a közelebbi, az időjárási viszonyok miatt sok szép eseményről maradtam már le.
A novemberi üstökös talán látványosabbnak ígérkezik, mivel az állítások szerint ha a Nap el nem pusztítja teliholdként fog ragyogni az égen.

Tisztelettel: Fater!

klarensz képe
klarensz
Offline
Kezdet: 2012-06-27
re:Fater

Igen bizony,a novenberinek majd telehold erősőgű lesz a fénye , a hirresztelések szerint, ha a Nap el nem pusztitja, látom témában van Te is az Égi vándorokkal.:)
Én még sosem láttam szabad szemmel üstőkőst, csak tv.ben vagy filmeken és ezért szerettem volna olyan nagyon ezt most jól , alaposan megfigyelni.De ugylátszik nem lesz szerencsém hozza, hiába a nagy akarat. :)

Üdv.
klarensz

"Az egyetlen hely, ahol az álmod lehetetlenné válik, a saját gondolkodásodban van." (Robert Harold Schuller)

Fater képe
Fater
Offline
Kezdet: 2011-06-13
kukker

Van távcsövem is.
Egy saját építésű.
Gyerekkori, csillagászati szakkörön épített! :D
Meg egy vásárolt de az előbbi a jobb!

Tisztelettel: Fater!