Republic: névváltoztatás lesz, új tag nem

Attila Nagy L az alábbi üzenetet tette közzé a Republic baráti kör Facebook oldalán. Ezzel kívánja eloszlatni azon pletykákat, miszerint új énekest keresnek a csapatba.

Különböző bulvárújságokban felmerült Sipos F. Tamás és Nagy Feró neve is, valamint azt állították, hogy a Republic zenekar neve változatlan marad. Ezekre cáfol rá az alábbi bejegyzés:

“Jo reggelt Mindenkinek! Eddig a Zenekar próbált nem nyilatkozni a bulvár által folyamatosan napirenden tartott kérdésekkel kapcsolatban. Most a találgatás eljutott sajnos egy olyan szintre, amikor Nekünk is mondani kell valamit. Ezt a valamit, Mi szerettük volna a megfelelő körülmények között ess Cipő temetésétol időben távol megtenni, betartva az írott es íratlan szabályokat. Kerülni szerettünk volna mindenféle olyan helyzetet ami méltatlan a Cipő es a zenekar emlékéhez. Mégegyszer mondom, ezért hallgattunk. A Zenekar nevével kapcsolatban annyit mar most mondhatok, hogy valamilyen módon megvaltoztatjuk, nem az lesz ami eddig volt. Bár hozza kell tennem, en személy szerint nagyon sajnálom. Nekem 23 éven keresztül csak jo emlékem fűződik hozza es büszke vagyok ra, hogy ebben a zenekarban zenelhettem. Ennyit most. Meg talán annyit, hogy senkit nem kívánunk a Zenekarba bevenni. Minden mas információ csak találgatás. Minden fontos ugyunkrol egy sajtótájékoztató keretében fogunk tájékoztatni benneteket”

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
pipus képe
pipus
Offline
Kezdet: 2011-08-19
énekes

Szervusztok!
Hát nem vagyok biztos benne,hogy jó választás volt!
Én inkább egy ismeretlenebb énekest választottam volna!
Na de a jövő megmutatja,hogy milyen választás is volt! :)

Ne keresd mások szemében a szálkát,mivel több mint valószínű,hogy a tiedben is van!
Üdvözlettel:Pipus!

Atlantisz képe
Atlantisz
Offline
Kezdet: 2010-08-02
Sipos F. Tamás lett a Republic új énekese

Sipos F. Tamás, az Exotic egykori frontembere lett a Republic énekese - derül ki a zenekar Facebook-oldalán tett csütörtöki nyilatkozatból.

"Szeretnénk újra álmodni, zenélni, folytatni a közösen megkezdett utat. A Republic bennünk és általunk él tovább. Tudjuk, hogy semmi sem lesz már ugyanolyan mint régen volt. Cipő pótolhatatlan, ugyanakkor hisszük, a legtöbbet a színpadon tehetjük azért, hogy versei, dalai a zenénkkel együtt fennmaradhassanak" - fogalmazott a csapat.

Bódi László Cipő, a Republic alapítója, énekese, dalszerzője, szövegírója március 11-én hunyt el szívbetegségben. A zenekar 23 évig zenélt együtt az eddigi frontemberrel, az alapító tagok közül egyedül Boros Csaba basszusgitáros maradt, mellettük Nagy László Attila dobos és Patai Tamás gitáros tagja a Republic-nak. Tóth Zoltán gitáros néhány héttel ezelőtt jelentette be, hogy kilép az együttesből.

A Facebook-bejegyzés szerint a méltó folytatáshoz szükség van egy olyan segítő hangra, aki közreműködik a dalokban. "Ezt a hangot Sipos F. Tamásban találtuk meg, aki eddig is ezer szállal kötődött hozzánk. Több mint negyedszázada, az 1988-as Interpop fesztiválon kötöttünk barátságot, ahol egymás után lépett színpadra Patai Tamás a Moho Sapiens, Nagy László Attila a Fan-Fan, Boros Csaba a Känguru és Sipos F. Tamás az Exotic színeiben. Később Cipő és Tamás is megismerték egymást" - fogalmazott a zenekar, amely csütörtökön Egerben lép először színpadra Sipos F. Tamással.

A 49 éves Sipos F. Tamás 1986 és 1992 között volt az Exotic énekese, 1993-tól szólólemezeket jelentet meg. Legutóbbi anyaga Mindig gondolj rám címmel 2000-ben jelent meg. 2004-től újra összeállt az Exotic, az énekes emellett zenészbarátaival, a Billy Idol Tribute Banddel is fellépett.

A pop és a rock határán működő Republic dallamos zenéje, könnyen értelmezhető, ám szókimondó szövegei az első lemez megjelenése, 1990 óta markánsan jelen voltak a magyar könnyűzenében. Legismertebb dalaik: Neked könnyű lehet, Repül a bálna, Ha itt lennél velem, A 67-es út, Kék és Narancssárga, Szállj el kismadár. A Republic számos szakmai díjat kapott, minden lemeze - legutóbb a tavaly kiadott Bólints Tibi! - magas példányszámban kelt el.

Forrás: MTI 2013.04.25. 21:03
http://gyor.hir24.hu/gyor/2013/04/25/sipos-f.-tamas-lett-a-republic-uj-e...

Ne merülj feledésbe, inkább tanulj meg úszni a felismerésben!