Egymilliárd felett az okosmobil használók száma

pipus képe

Egymilliárd felett az okosmobil használók száma

Hatalmasat ugrott a piac és még csak most kezdődik a móka.

Fontos, számokban is kifejezhető mérföldkőhöz érkezett a mobilpiac: a Strategy Analytics kutatócég felmérései és számításai alapján az okostelefon használók száma elérte, sőt meg is haladta az egymilliárdot. A fejlődés tempója, irama elképesztő, hiszen ez év második negyedévében 959 milliónál állt a számláló és nem sok idő kellett hozzá, hogy elérje az 1,04 milliárdot. Egy évvel ezelőtt ez a szám 708 millió volt.

A Strategy Analytics szakemberei kiemelik, hogy az okostelefonnak 16 évre volt szüksége ahhoz, hogy elérje ezt az eredményt, mivel a cég az 1996-ban megjelent Nokia Kommunikátort tekinti az első smartphone-nak. A Nokia egészen addig tartotta állásait ebben a termékkategóriában, míg az iPhone-t piacra nem dobta az Apple 2007-ben. Innentől kezdve nem volt megállás, ez a mobil forradalmasította a készülékeket, és hatalmas lökést adott a többi gyártónak is, akik ráálltak az új sikertermékre.

Steve Jobs és az első iPhone: velük indultak be a dolgok

Neil Mawston, a Strategy Analytics igazgatója közölte, hogy az adatok szerint 2012 harmadik negyedévében 7 felhasználóból egy nagy valószínűséggel okostelefont használ és azt is hozzátette, hogy az okos készülékek elterjedtsége még mindig relatíve alacsony, vagyis a gyártók előtt még rengeteg lehetőség van. Mawston szerint a fejlődő piacok (Kína, India, Afrika) még rengeteg mobil felvételére képesek, így a vezető azt jósolja, hogy a piac a következő 1 milliárdot kevesebb mint három éven belül, 2015-re el fogja érni.

http://www.technet.hu/telefon/20121018/egymilliard_felett_az_okosmobil_h...
Horváth Balázs - 2012. október 18.

Címkék: