Eredmény: 1 - 1 (1) összesen

Téma: Átalakítás

  1. #1
    A Provokátor

    User Info Menu

    Átalakítás

    Sziasztok! Már egy ideje macerálnak vele, hogy megírjam ezt a kommentet, így úgy döntöttem, hogy kár halogatni az elkerülhetetlent.

    A vezetésben többnyire teljes az egyetértés, de azért néha felmerülnek olyan kérdések, melyek nem aratnak osztatlan sikereket.


    Nincs rejtegetni valóm, így elárulom, ilyen volt a fórum új címre költöztetése, vagy a portál visszatérése. De olyan bírálatok is szárnyra keltek, miszerint magára hagytam a fórumot, és a sok változás következtében a háttérbe szorult.


    De én azt mondom, volt idő, mikor a fórum volt az előtérben. És bizony néha nem árt egy kicsit kísérletezni sem. Bátran kijelenthetem, hogy az UTS, az UTSv2 és az UTSv3 projektjeim sikeresek voltak. Halkan jegyzem meg, hogy a v2 -es projekt más néven, az általam kialakított sémán, ugyan azon fórumokkal, elrendezéssel, tőlem független, jelenleg is működik, ismét igazolván a fent a leírtakat.

    De aki végig követte a munkásságomat, az úgy is tudja, hogy a változások oka soha sem a kudarc volt, hanem a nyughatatlanság, és a tökéletességre való törekvés. Ezért az sem meglepő, hogy az új projektek sikeresen túlszárnyalták a régieket.

    Alapok

    Mikor megalkottam a fórum alapjait, számtalan ötletem volt az elrendezést illetően. Azon a véleményen voltam, hogy az alapok, a keret a legfontosabb. Mert ez örökre meghatározza majd az oldalt és annak mivoltát.

    Létrehoztam hát egy kötött fórumot, kötött témákkal mert ez volt a trendi. Mondhatni megalkottam egy amolyan kérdezz felelek rendszert, ahol a téma maga a kérdés, és a reakciók pedig a válaszok.

    Falak

    Az alapok létrehozása után szükség volt az úgynevezett falak felállítására. Ezt maguk a felhasználók szolgáltatták, akik évről évre válaszoltak ezekre a témákra. Akkoriban úgy gondoltam, hogy mindenki hasznosítható. Hiszen egy szót, vagy egy képet bárki képes beilleszteni. Megszületett hát az általam másolás beillesztés politikájának elnevezett tevékenység. Ahol én tanítottam meg a leghülyébbeket arra, hogyan illesszék be okos emberek tartalmait szerte a nagyvilágból.

    Hab a tortára.

    Végezetül ezt az egészet megfejeltem az általam off-nak nevezett tevékenységgel, amivel ismét a gyengébb láncszemeket próbáltam aktivitásra bírni.

    Ma minden hazai bittorrent fórum ezt a sémát követi. Talán azért, mert nem létezik más. De én úgy döntöttem, hogy ismét mi leszünk azok, akik valami újat fognak megalkotni. A végtelen offot és képrakosgatást meghagyjuk másoknak. Azt hiszem nem szégyen, ha ebben a versenyben alul maradunk.

    Mint már említettem, mindenki ezt a sémát kezdte követni, és valahol útközben elhalt a normális kommunikáció.

    Én évek óta ismerem a problémát, de nevet kellett adnom neki ahhoz, hogy másokkal is sikerüljön ezt megértetni. Ezért születtek meg az általam használt definíciók, melyeket vastaggal emeltem ki.

    Mikor a genesis és a torrentek.info egyesült, egy kezemen meg tudtam számolni, hogy hány dupla téma volt.

    Az általam elszabadított rendszer után viszont hígult a szakma. És mivel mindenki innen hordta a témákat, ötleteket, az ezt követő egyesülések eredménye pont a fordítottja lett.

    Annyira sok volt a dupla téma, hogy volt egy konkrét fúzió, ahol a két oldal egybeolvadása után nem hogy több, hanem kevesebb lett a téma. XD

    Valahol érzem a fellesőlégemet, de mentségemre szóljon, hogy mindig is ellene voltam a másoló oldalak ezen tevékenységének.
    Plusz senki sem várhatja el tőlem, hogy elsőre sikerüljön teljesen tökéleteset alkotnom.

    Az én célom most nem kevesebb, mint hogy ismét előálljak valami jobbal, valami újjal. Egy olyan oldalt szeretnék kialakítani a már meglévőkből, ahol minden beszélgetés egy saját téma. Ahol bárki megoszthatja velünk a saját dolgait, az őt érdeklő témákat. Nem lesz többé szükség keresgélésre, megszűnnek a jól ismert kötöttségek.

    Ehhez viszont alapjaiban kell átformálnunk az oldalt. Olyan aktuális témákat kell boncolgatnunk, melyekre szívesen reagálnak az emberek.

    Az UTS exkluzív egy masszív tégla ebben az új falban. Hiszen itt valóban saját témákról beszélünk, és nem egy aktuál témának sikerült kiemelkedő aktivitást elérnie. Közel három éve a hazai fórumozásban azok voltak a legaktívabb témák, amik vagy az UTS-en, mentek, vagy az UTS-ről szóltak.

    De a végső cél az, hogy nektek is lehetőségetek legyen megosztani a ti saját tartalmaitokat, gondolataitokat. Hogy ti magatok is könnyedén megalkothassatok hasonló aktivitású témákat. Én hiszem, hogy egy jót beszélgetni csak is szabadon, kötöttségek nélkül lehet.

    Máris számos izgalmas ötlet van arra vonatkozóan, hogyan is fogjunk ehhez hozzá. De a cél most nem az lesz, hogy gyorsan, és látványosan érjük ezt el. Most a minőség lesz az elsődleges szempont.

    De had demonstráljam egy kísérleti példával azt amiről szó van.


    Az első linken egy kötött fórumot, kötött kérdéseket láthattok:

    https://www.torrentek.org/forum/forum110/

    A másodikon pedig egy felhívást, amely példákkal sarkított egyszerű témához vezet:
    Bemutatkozas | TORRENTEK.info - Torrent oldal figyelő, forum, hirportal!

    Melyikben vannak a szebb bemutatkozások? Ugye, hogy a másodikban. Talán azért, mert egy kedves hang hívja fel a figyelmet arra, hogy illene bemutatkozni. Látható megannyi példa, így még egyszerűbb a helyzet. Mindeközben a döntés végig a felhasználóé, nem érzi azt, hogy ez egy fajta kényszer. Vannak oldalak, ahol addig korlátozva vagy, míg be nem mutatkozol. Ez a legfelsőbb példánál is bugyutább bemutatkozásokat produkál.

    A lényeg tehát az, hogy képesek legyünk egy olyan sémát felállítani, ahol a felhasználó tudja azt, hogy mit várunk el tőle és hogy mik a lehetőségei szinte az első perctől. Az, hogy erre egy kedves hang vezeti rá, ismét egy újítás és ami bizonyíthatóan nagyobb sikerrátával büszkélkedhet, mint a többi ilyen jellegű próbálkozás.

    Ez is egyfajta szabadság. Nem kényszerítünk senkit arra, hogy bemutatkozzon, és arra sem, hogy olvasson szabályzatot. Ha belép, észre sem veszi és már tisztában is lesz ezekkel a dolgokkal anélkül, hogy egy kicsit is megerőltetné magát.

    Ezt a fajta kényelmet és egyszerűséget szeretnénk elhozni nektek a jövőben. A kísérleti témák jól működtek, lassan ideje lesz az oldal egész területén alkalmazni.

    A kezdetek óta az UTS legnagyobb kritikája, hibája a bonyolultsága. Olyan oldallá kell hát formálnunk, amit azok is kényelmesen tudnak használni, akik nem jártasak a fórumok világában. Ehhez egy egészen más látásmód szükséges. De viszont ezzel nagyban megnövelhetjük a piacot is.


    Nem lesz egyszerű, de az UTS egyik fő célja a kezdetektől az, hogy a többségnek alternatívát kínáljon. Azoknak, akik beszélgetni, informálódni akarnak. Így azon leszünk, hogy ez a jövőben nagyobb teret kapjon. De az oldal arról is híres, hogy végtelenül toleráns.

    Ezért továbbra is elérhetőek lesznek a kérdezz-felelek témák és az off szekció is. A változás csupán annyi, hogy a jövőben nem ez határoz majd meg mienket. Nem ez lesz az úgynevezett séma.
    Facebook
    Twitter






    So se zavarjon ha egyesek rajtad köszörülik a nyelvüket. Amíg így tesznek te uralod az életüket, kvázi a te szolgáid lesznek. Hiszen veled foglalkoznak önmaguk helyett. Alárendelik magukat egy náluk sokkal fontosabb dolognak ami te magad vagy. Rólad beszélnek mert beszélni csak arról érdemes aki számít. Hát miért is lep ez meg? Ne sajnáld tőlük ezt a kevéske kis örömöt.

    :girl_angel:

  2. # ADS
    Tárhely szolgáltató
    Csatlakozott
    Always
    Hozzászólások
    Many
    Dinosaur