Csendharc az Artisjusszal - drágább a háttérzene, mint a gáz

„Az Artisjus legfőbb feladata egyes zenei és irodalmi szerzői jogoknak a jogosultak javára történő kezelése – olvasható az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület honlapján.

– E tevékenységnek az egyik oldala a jogosítás. Ez azt jelenti, hogy a művek felhasználásaira a szerzők megbízásából az Artisjus ad szerzői jogi engedélyt, és az ennek fejében a jogosultakat illető jogdíjat is az Artisjushoz kell megfizetni.”
Mindezek alapján például minden kereskedelmi és vendéglátóhelynek, legyen az osztályon felüli étterem, sarki kiskocsma, de akár egy vegyesüzlet, ahol a polcon a háttérből szól a rádió ahol valamilyen hanghordozóról, rádióból vagy televízióból zene szól, fizetnie kell. A vendéglátósok nem is a fizetési kötelezettség ellen berzenkednek, sokkal inkább annak mértéke miatt: az elmúlt esztendőkben ugyanis rendkívül megdrágult a háttérzene díja.

– E tevékenységnek az egyik oldala a jogosítás. Ez azt jelenti, hogy a művek felhasználásaira a szerzők megbízásából az Artisjus ad szerzői jogi engedélyt, és az ennek fejében a jogosultakat illető jogdíjat is az Artisjushoz kell megfizetni.”
Mindezek alapján például minden kereskedelmi és vendéglátóhelynek, legyen az osztályon felüli étterem, sarki kiskocsma, de akár egy vegyesüzlet, ahol a polcon a háttérből szól a rádió ahol valamilyen hanghordozóról, rádióból vagy televízióból zene szól, fizetnie kell. A vendéglátósok nem is a fizetési kötelezettség ellen berzenkednek, sokkal inkább annak mértéke miatt: az elmúlt esztendőkben ugyanis rendkívül megdrágult a háttérzene díja.

A cikk a hirdetés után folytatódik

– Éveken keresztül rendesen fizettem az Artisjusnak – állította egy kaposvári belvárosi vendéglátós –, ám amikor a negyed éves díjam átlépte az ötvenezer forintot, azt mondtam, inkább lemondok a zenéről. Igazából azt vettem észre, a vendégeknek fel sem tűnt, hogy csend lett. Csak egy rádió maradt a helyiségben, melyet néha bekapcsolt a személyzet. Naná, hogy akkor jöttek ellenőrizni, amikor szólt, s így visszamenőleg ki kellett fizetnem a jogdíjat...

Melynek mértéke rengeteg tényezőtől függ. A szerzői jogvédő iroda oldalán megannyi táblázatból lehet kisilabizálni, mennyibe is kerül egy vendéglátó-ipari egységnek a napi háttérzene-szolgáltatás. A díj függ többek között az üzlet helyétől – kiemelt üdülőhelyen, nagy-, avagy kisvárosban található-e, s a településen belüli elhelyezkedés is számít –, az egység osztályszerű besorolásától és funkciójától, a befogadóképességtől, a nyitvatartási idő hosszától. Mindezekből összeáll tehát a jogdíj, mely egy nagyobb, frekventált helyen lévő étterem esetében bőven meghaladja az egymillió forintot is.
– Negyedévente 86 ezer forintot fizetünk – mondta Ellenberger Csilla, a kaposvári Rotonda Café egyik tulajdonosa –, azaz éves szinten csaknem 350 ezer forintba kerül, hogy az üzletben van két tévénk, melyen általában sportot néznek a vendégek, illetve, hogy cédéről háttérzenét adunk. Csak viszonyításképpen mondom, hogy a gázszámlánk átalányban havi 17 ezer forint, vagyis a zene másfélszer annyiba kerül, mint a fűtés.

Egy a Balaton délnyugati részén kerthelyiséges éttermet működtető vállalkozó szerint a hazai jogdíj mértéke kiemelkedően magas. Van összehasonlítási alapja, ugyanis amíg idehaza havi 36 ezer forintba kerül neki, hogy gépzenét hallgassanak a vendégei, vagyis évente 432 ezer forintot fizet az Artisjusnak, addig a sógorának Bajorországban a hasonló méretű és adottságú étteremben 240 eurót, vagyis nagyjából hetvenezer forintot kell fizetnie a zenéért. Csak éppen évente...

A szerzői jogvédő iroda által éves szinten beszedett összeg számottevő: az index.hu szerint meghaladja a tízmilliárd forintot. S ennek nagyjából ötöde – legalábbis a portál állítása szerint ezt a tájékoztatást kapták – a más-félszáz fős szervezet működési költsége. Az Artisjus szerint viszont ebben benne van már a szerzők egészségügyi hozzájárulása is.
– Az a legnagyobb bajom, hogy lehúzásnak érzem a beszedett összeget – jelentette ki egy fonyódi presszó tulajdonosa, aki annak ellenére nem akarta, hogy az üzlete vagy saját neve szerepeljen a cikkben, hogy szerinte, amíg valaki rendesen kifizeti a megállapított díjakat, nem foglalkoznak vele. Ha viszont megmakacsolná magát... – Nyáron szerintem naponta jönnének ellenőrizni, hogy büntessenek, illetve, hogy visszamenőleg követeljék a jogdíjat. Melyből csak itt, Fonyódon elképesztő összeget tudnak beszedni a nyáron, hiszen egy kezemen meg tudnám számolni, hány helyen nincs valamilyen zene. De szerintem tévé még ott is akad. Enélkül ugyanis ma már rengeteg vendég be sem megy egy adott helyre. Így aztán mindenki fizet, még ha nem is önként is dalolva. Lehet, úgy még többe kerülne...

2013. június 8. 07:40 , Legutóbb frissítve: 2013. június 8. 11:08 Vas András
sonline.hu

kisspista képe
kisspista
Offline
Kezdet: 2012-03-25
Passzív ellenállás

Ez nem vezet sehova, TV, internet és telefonadó pedig előbb utóbb úgyis lesz, csak még gondolkodnak rajta a sárgák marketingesei, hogy hogyan lehetne belemagyarázni a hazafiasságot és megmondani, hogy ettől hogyan fog csökkenni a rezsim.
Amúgy tényleg az 'élősködők' vannak az egész hátterében, sokak próbálnak megélni azoknak az embereknek a pénzéből, akiknek még jogtiszta filmekre, játékokra, zenékre sem telik, de a villanyt még fizetni tudják...

roberto83 képe
roberto83
Offline
Kezdet: 2012-02-02
Az Artisjus -nál is az

Az Artisjus -nál is az élősködőket valahogy el kell tartani ezért kell ez, majd nem sokára ha az utcán dúdolsz egy számot megállít majd az Artisjust kommandós és már állítja is ki neked a bünti csekket, szégyen hogy egy vendéglátó helyen ha a rádióból szól a zene azért fizetni kell ezek a pénzek az életben nem fognak eljutni a zenészekhez, szépen benyelik, az 1 milliós havi fizetést és az év végi több milliós prémiumot valamiből elő kell teremteni. :-)

Atlantisz képe
Atlantisz
Offline
Kezdet: 2010-08-02
Szép jövő . Száműzték a

Szép jövő . Száműzték a dohányzást (nem bánom) a szórakozóhelyekről , most a magas jogdíjak miatt zene se lesz (nem érint) , a következő kiterjesztik a kört jön a rádióadó mint régen a Tv adó volt . Azt nem tudtam hogy ha egyszer megvásároltál egy zenei CD-t és azt a szórakozóhelyeden lejátszód akkor az után is fizetned kell , azt meg végképp nem értem hogy miért jó ha magasak a díjak vagy az adó mint más országokban mert attól nem lesz több bevételük , valami gond van a fejekben ez a nagy büdös helyzet .

Ne merülj feledésbe, inkább tanulj meg úszni a felismerésben!