torrent

Letöltendő börtönt kapott az IMAGiNE warezcsoport alapítója
Atlantisz, p, 2013-04-19 22:49A kalózfilmek terjesztésével foglalkozó IMAGiNE csoport ötödik tagját ítélte letöltendő börtönbüntetésre az amerikai bíróság. A moziban illegális felvételeket is készítő elkövetőre 23 hónap szabadságvesztést szabtak ki.

Olaszország 27 fájlmegosztó platformot vett blokád alá
Atlantisz, cs, 2013-04-18 20:27Több híroldal is arról számolt be, hogy a fájlcserélő hálózatok az egyik római bíró által kihirdetett határozat után váltak elérhetetlenné. Érintett többek között a Rapidgator, az Uploaded és a Bitshare is.

2013/04 - Magyar Torrent felmérés
NetCigány, h, 2013-04-08 20:37Üdv, a már pontosan 4 éve hónapról hónapra elkészülő nagy Magyar Torrent felmérésemet 2012 májusa óta publikálom ezen az oldalon, sokan bizonyára ismerik már az erről szóló oldalamat, a többiek pedig a korábbi kiadványokat illetve további infókat itt találnak:
Nem csalás nem ámítás - még 1 naposak sincsenek teljesen az alább publikált eredmények: a létszámban nem történt változás annak ellenére hogy akad egy szépen debütáló újoncunk is, a slágertémát sajnos mégsem ők adják ugyanis köztudott hogy talán csak egyetlen hónapra de eltűnt az örök második, az ilyen esemény pedig mindig szomorú ámde izgalmas is egyben, és aligha árulok el azzal nagy titkot hogy ez a szerencsétlen eset alaposan megkeverte azt a bizonyos állóvizet, és az ő átmeneti kiválásuktól függetlenül is nagyon rég nem volt ekkora felbolydulás a tabellán, emellett a TOP15 -ben is van egy elsőbálozó ami leginkább azért nagy szó mert egy meglehetősen fiatal Trackerről beszélünk. Az összesített rekordhalmozás ezúttal érthetően elmaradt, csak a torrentekre vonatkozó kapcsolati arányszámé növekedett, az pedig hogy azok abszolút értéke csökkenjen a legutolsó hónaphoz képest utoljára éppen egy éve fordult elő, ráadásul a nagy hiányzóval a fedélzeten pont most lett volna meg a milliós mérföldkő is ezen a téren, de ne felejtsük hogy ami késik az bizony sosem múlik! Mindez persze a listavezetőt egyáltalán nem zavarta meg, ők ugyanis egy kivételével minden kategóriában új egyéni csúcsot állítottak fel, és a kakukktojás csökkenése is leginkább csak a nyitott regisztrációnak köszönhető felhasználói létszámrobbanásnak tudható be. Ezek után pedig természetesen nem meglepő ha fokozott kíváncsisággal tekintünk a jövőbe, a következő alkalommal újabb komoly változások lehetnek főleg amennyiben a beígért nagy visszatérés is megvalósul...de addig is éljen a Magyar Torrent ipar!
2013.04.07. vasárnap 21 óra (ez a felmérés időpontja, részletek + eredmény és pár szabály pedig a teljes cikkben)
+kérdés, észrevétel, tanács, kritika egyaránt jöhet komment formájában...
-NC

2013/03 - Magyar Torrent felmérés
NetCigány, k, 2013-03-12 17:24Üdv, a már majdnem 4 éve hónapról hónapra elkészülő nagy Magyar Torrent felmérésemet 2012 májusa óta publikálom ezen az oldalon, sokan bizonyára ismerik már az erről szóló oldalamat, a többiek pedig a korábbi kiadványokat illetve további infókat itt találnak:
Ha egy üzlet beindul...mert máris itt van a friss meleg ropogós márciusi helyzetjelentés is: a mezőny nem változott és a sorrendiségben sem volt számottevő mozgolódás, viszont a 4. a 6. és 10. helyekért egyaránt "kíméletlen" csata dúl, továbbá korábban példátlan módon 6 oldal is 100 ezer feletti felhasználóval rendelkezik valamint 5 tracker egyaránt 10 feletti P/T arányt tud felmutatni! Ami pedig a rekordokat illeti: természetesnek nevezhető hogy a kapcsolati szálak illetve a torrentek abszolút értéke egyaránt új csúcsot állított fel (utóbbi az összesítésben ráadásul "hajszálnyira" van a milliós határ elérésétől), a listavezető továbbá a P/T arányszámban is tovább emelte azt a bizonyos lécet, ellenben a felhasználók terén ezúttal nem csak a hozzájuk kapcsolódó aktivitási fokmérő tartja immáron harmadéves rekordjait (igaz folyamatosan annak közelében tartózkodik), ám most az "accok" mennyisége még ha csekély mértékben is de csökkent amire összesítésben 10 hónapja nem volt példa míg a "bajnok" háza táján utoljára 11 hónapja fordult elő.
2013.03.10. vasárnap 19 óra (ez a felmérés időpontja, részletek + eredmény és pár szabály pedig a teljes cikkben)
+kérdés, észrevétel, tanács, kritika egyaránt jöhet komment formájában...
-NC

2013/02 - Magyar Torrent felmérés
NetCigány, szo, 2013-03-09 15:55Üdv, a már közel 4 éve hónapról hónapra elkészülő nagy Magyar Torrent felmérésemet 2012 májusa óta publikálom ezen az oldalon, sokan bizonyára ismerik már az erről szóló oldalamat, a többiek pedig a korábbi kiadványokat illetve további infókat itt találnak:
Nincs megállás...és bár nem igazán szeretném ismételni magamat, de már megint pont ugyanazok a rekordok dőltek meg stb, szóval most inkább csak az érdemi változásokról tennék említést: kezdve egy gyászjelentéssel hiszen egy bő 6 éves oldal szűnt meg létezni, ellenben egy fél éve még a felméréseimben újoncként megjelenő Tracker máris közvetlenül a TOP15 kapujában dörömböl, illetve ne feledkezzünk meg arról sem hogy közel 3 évnyi várakozás után már nem csak a listavezető büszkélkedhet milliós peerszámmal...a többit pedig meséljék el inkább a számok, mert mint tudjuk azok nem hazudnak!
2013.02.17. vasárnap 20 óra (ez a felmérés időpontja, részletek + eredmény és pár szabály pedig a teljes cikkben)
+kérdés, észrevétel, tanács, kritika egyaránt jöhet komment formájában...
-NC
(Folytatás hamarosan...)

2013/01 - Magyar Torrent felmérés
NetCigány, sze, 2013-03-06 19:01Üdv, a már közel 4 éve hónapról hónapra elkészülő nagy Magyar Torrent felmérésemet 2012 májusa óta publikálom ezen az oldalon, sokan bizonyára ismerik már az erről szóló oldalamat, a többiek pedig a korábbi kiadványokat illetve további infókat itt találnak:
Máris itt a folytatás...és az előző havi felmérés fényében ezúttal nem igazán lehet különösebben húzni a bevezető szöveget, ugyanis erősen Déjávu érzést keltően pontosan ugyanazok a rekordok dőltek meg ismét (igaz az összesített P/U -t tényleg csak egy hajszál választotta el), ráadásul épp olyan mértékben most is, mindez pedig teljesen változatlan mezőny mellett történt (kisebb oda-vissza pozicionálások a ranglistában persze voltak), illetve a listavezetőhöz azért kapcsolódik 2 különleges adat, tekintve hogy sikerült átlépniük a 8 milliós PEER valamint a 400 ezres USER mérföldköveket. Mondhatni tehát hogy a Magyar Torrent ott kezdte az újévet ahol a tavalyit befejezte, és nem hajlandó megtorpanni egy pillanatra sem!
2013.01.06. vasárnap 21 óra (ez a felmérés időpontja, részletek és az eredmény valamint pár szabály pedig a teljes cikkben)
+kérdés, észrevétel, tanács, kritika egyaránt jöhet komment formájában...
-NC
(Folytatás hamarosan...)

Nem költözik Észak-Koreába a Pirate Bay
Devil, k, 2013-03-05 21:38Hivatalos blogja szerint a kommunista országba költöztette szolgáltatását a világ legismertebb torrentoldala. Végül kiderült, hogy a Pirate Bay ismeretlen működtetői csupán vicceltek.

2012 legjobbjai - Magyar Torrent felmérés
NetCigány, v, 2013-03-03 20:21Immáron harmadszor elkészítettem az elmúlt évet teljes egészében elemző "2012 legjobbjai" felmérést is, melyből kiderül hogy tavaly valósággal burjánzott a Magyar Torrent, a szintén nagyon erős 2011 -hez képest is radikálisan növekedtek a számok 2012 -ben, főleg a kapcsolati szálak terén, mondhatni még mindig folyamatosan egyre többet és hatékonyabban használjuk a Tracker -eket. Érdekesség hogy itt is totálisan tarolt a már régóta egyeduralkodónak számító oldal, még az önmagához viszonyított fejlődés terén is, továbbá két és fél éve megszakítás nélkül vezetnek minden listát, folyamatosan mélyítve egykori versenytársaikhoz képest a szakadékot.
(részletesebb elemzés, az eredmény és a szabályok pedig a teljes cikkben, illetve jöhetnek a kommentek)
-NC

2012/12 - Magyar Torrent felmérés
NetCigány, sze, 2013-02-27 17:54Üdv, a már közel 4 éve hónapról hónapra elkészülő nagy Magyar Torrent felmérésemet 2012 májusa óta publikálom ezen az oldalon, sokan bizonyára ismerik már az erről szóló oldalamat, a többiek pedig a korábbi kiadványokat illetve további infókat itt találnak:
Megkésve ugyan, de törve nem, íme a (korábban példátlan) hiánypótlás első epizódja! Már csak azért sem maradhat el, mert a tél hagyományosan a Magyar Torrent csúcsidőszaka, ilyenkor még a medvék is a monitort bámulják egész nap és persze letöltik a legújabb róluk szóló dokumentumfilmet. Egyébként a többi is készen van már, de véleményem szerint több szempontból is aggályos lenne egyszerre megjelentetni őket, ezért inkább egy kb 10 napos időszakban tervezem azokat gondosan adagolni. Amúgy kereken 50 elkészült felmérés (47 havi illetve 3 éves) pihen már az erre szakosodott mappámban, szóval mondhatni elég sokat szöszöltem már velük az évek során...
2012.12.16. vasárnap 19 óra (ez a felmérés időpontja, részletek és az eredmény valamint pár szabály pedig a teljes cikkben)
+kérdés, észrevétel, tanács, kritika egyaránt jöhet komment formájában...
-NC
(Folytatás hamarosan...)

Elkészült a Pirate Bay-film
Atlantisz, sze, 2013-02-13 13:55A berlini filmfesztivál világpremierjével egy időben a YouTube-ra, és természetesen a Pirate Bayre is felkerült a TPB AFK című film, ami a világ leghíresebb kalózoldalának, a Pirate Baynek történetét meséli el. A cím egy rövidítés, azt jelenti, The Pirate Bay Away From Keyboard, ami egyrészt arra utal, hogy az oldal alkotóit eltávolították a billentyűzet közeléből, másrészt a tárgyalás egyik híres jelenetét idézi meg, amikor a vádlottak egyike azt mondta, ők az IRL (in real life) kifejezés helyett azt használják inkább a való életre, hogy AFK, vagyis a billentyűzettől távol töltött idő.