NetCigány

Dark Angel képe

Magyar Torrent Tracker Felmérés (Szeptember)

-VEGYES tartalmú, vagyis hagyományos magyar privát Torrent oldalak felmérése -a felmérést készítette: NetCigány (sehol sem staff tag, senkivel sem elfogult, pusztán a számoknak hisz, mert azok nem hazudnak) -az eredeti kivonatok elérhetőek a következő webcímen: www.netcigany.atw.hu -felhaszn&a

NetCigány képe

2013/04 - Magyar Torrent felmérés

Üdv, a már pontosan 4 éve hónapról hónapra elkészülő nagy Magyar Torrent felmérésemet 2012 májusa óta publikálom ezen az oldalon, sokan bizonyára ismerik már az erről szóló oldalamat, a többiek pedig a korábbi kiadványokat illetve további infókat itt találnak:

http://netcigany.atw.hu

Nem csalás nem ámítás - még 1 naposak sincsenek teljesen az alább publikált eredmények: a létszámban nem történt változás annak ellenére hogy akad egy szépen debütáló újoncunk is, a slágertémát sajnos mégsem ők adják ugyanis köztudott hogy talán csak egyetlen hónapra de eltűnt az örök második, az ilyen esemény pedig mindig szomorú ámde izgalmas is egyben, és aligha árulok el azzal nagy titkot hogy ez a szerencsétlen eset alaposan megkeverte azt a bizonyos állóvizet, és az ő átmeneti kiválásuktól függetlenül is nagyon rég nem volt ekkora felbolydulás a tabellán, emellett a TOP15 -ben is van egy elsőbálozó ami leginkább azért nagy szó mert egy meglehetősen fiatal Trackerről beszélünk. Az összesített rekordhalmozás ezúttal érthetően elmaradt, csak a torrentekre vonatkozó kapcsolati arányszámé növekedett, az pedig hogy azok abszolút értéke csökkenjen a legutolsó hónaphoz képest utoljára éppen egy éve fordult elő, ráadásul a nagy hiányzóval a fedélzeten pont most lett volna meg a milliós mérföldkő is ezen a téren, de ne felejtsük hogy ami késik az bizony sosem múlik! Mindez persze a listavezetőt egyáltalán nem zavarta meg, ők ugyanis egy kivételével minden kategóriában új egyéni csúcsot állítottak fel, és a kakukktojás csökkenése is leginkább csak a nyitott regisztrációnak köszönhető felhasználói létszámrobbanásnak tudható be. Ezek után pedig természetesen nem meglepő ha fokozott kíváncsisággal tekintünk a jövőbe, a következő alkalommal újabb komoly változások lehetnek főleg amennyiben a beígért nagy visszatérés is megvalósul...de addig is éljen a Magyar Torrent ipar!

2013.04.07. vasárnap 21 óra (ez a felmérés időpontja, részletek + eredmény és pár szabály pedig a teljes cikkben)

+kérdés, észrevétel, tanács, kritika egyaránt jöhet komment formájában...

-NC

NetCigány képe

2013/03 - Magyar Torrent felmérés

Üdv, a már majdnem 4 éve hónapról hónapra elkészülő nagy Magyar Torrent felmérésemet 2012 májusa óta publikálom ezen az oldalon, sokan bizonyára ismerik már az erről szóló oldalamat, a többiek pedig a korábbi kiadványokat illetve további infókat itt találnak:

http://netcigany.atw.hu

Ha egy üzlet beindul...mert máris itt van a friss meleg ropogós márciusi helyzetjelentés is: a mezőny nem változott és a sorrendiségben sem volt számottevő mozgolódás, viszont a 4. a 6. és 10. helyekért egyaránt "kíméletlen" csata dúl, továbbá korábban példátlan módon 6 oldal is 100 ezer feletti felhasználóval rendelkezik valamint 5 tracker egyaránt 10 feletti P/T arányt tud felmutatni! Ami pedig a rekordokat illeti: természetesnek nevezhető hogy a kapcsolati szálak illetve a torrentek abszolút értéke egyaránt új csúcsot állított fel (utóbbi az összesítésben ráadásul "hajszálnyira" van a milliós határ elérésétől), a listavezető továbbá a P/T arányszámban is tovább emelte azt a bizonyos lécet, ellenben a felhasználók terén ezúttal nem csak a hozzájuk kapcsolódó aktivitási fokmérő tartja immáron harmadéves rekordjait (igaz folyamatosan annak közelében tartózkodik), ám most az "accok" mennyisége még ha csekély mértékben is de csökkent amire összesítésben 10 hónapja nem volt példa míg a "bajnok" háza táján utoljára 11 hónapja fordult elő.

2013.03.10. vasárnap 19 óra (ez a felmérés időpontja, részletek + eredmény és pár szabály pedig a teljes cikkben)

+kérdés, észrevétel, tanács, kritika egyaránt jöhet komment formájában...

-NC

NetCigány képe

2013/02 - Magyar Torrent felmérés

Üdv, a már közel 4 éve hónapról hónapra elkészülő nagy Magyar Torrent felmérésemet 2012 májusa óta publikálom ezen az oldalon, sokan bizonyára ismerik már az erről szóló oldalamat, a többiek pedig a korábbi kiadványokat illetve további infókat itt találnak:

http://netcigany.atw.hu

Nincs megállás...és bár nem igazán szeretném ismételni magamat, de már megint pont ugyanazok a rekordok dőltek meg stb, szóval most inkább csak az érdemi változásokról tennék említést: kezdve egy gyászjelentéssel hiszen egy bő 6 éves oldal szűnt meg létezni, ellenben egy fél éve még a felméréseimben újoncként megjelenő Tracker máris közvetlenül a TOP15 kapujában dörömböl, illetve ne feledkezzünk meg arról sem hogy közel 3 évnyi várakozás után már nem csak a listavezető büszkélkedhet milliós peerszámmal...a többit pedig meséljék el inkább a számok, mert mint tudjuk azok nem hazudnak!

2013.02.17. vasárnap 20 óra (ez a felmérés időpontja, részletek + eredmény és pár szabály pedig a teljes cikkben)

+kérdés, észrevétel, tanács, kritika egyaránt jöhet komment formájában...

-NC

(Folytatás hamarosan...)

NetCigány képe

2013/01 - Magyar Torrent felmérés

Üdv, a már közel 4 éve hónapról hónapra elkészülő nagy Magyar Torrent felmérésemet 2012 májusa óta publikálom ezen az oldalon, sokan bizonyára ismerik már az erről szóló oldalamat, a többiek pedig a korábbi kiadványokat illetve további infókat itt találnak:

http://netcigany.atw.hu

Máris itt a folytatás...és az előző havi felmérés fényében ezúttal nem igazán lehet különösebben húzni a bevezető szöveget, ugyanis erősen Déjávu érzést keltően pontosan ugyanazok a rekordok dőltek meg ismét (igaz az összesített P/U -t tényleg csak egy hajszál választotta el), ráadásul épp olyan mértékben most is, mindez pedig teljesen változatlan mezőny mellett történt (kisebb oda-vissza pozicionálások a ranglistában persze voltak), illetve a listavezetőhöz azért kapcsolódik 2 különleges adat, tekintve hogy sikerült átlépniük a 8 milliós PEER valamint a 400 ezres USER mérföldköveket. Mondhatni tehát hogy a Magyar Torrent ott kezdte az újévet ahol a tavalyit befejezte, és nem hajlandó megtorpanni egy pillanatra sem!

2013.01.06. vasárnap 21 óra (ez a felmérés időpontja, részletek és az eredmény valamint pár szabály pedig a teljes cikkben)

+kérdés, észrevétel, tanács, kritika egyaránt jöhet komment formájában...

-NC

(Folytatás hamarosan...)

NetCigány képe

2012 legjobbjai - Magyar Torrent felmérés

Immáron harmadszor elkészítettem az elmúlt évet teljes egészében elemző "2012 legjobbjai" felmérést is, melyből kiderül hogy tavaly valósággal burjánzott a Magyar Torrent, a szintén nagyon erős 2011 -hez képest is radikálisan növekedtek a számok 2012 -ben, főleg a kapcsolati szálak terén, mondhatni még mindig folyamatosan egyre többet és hatékonyabban használjuk a Tracker -eket. Érdekesség hogy itt is totálisan tarolt a már régóta egyeduralkodónak számító oldal, még az önmagához viszonyított fejlődés terén is, továbbá két és fél éve megszakítás nélkül vezetnek minden listát, folyamatosan mélyítve egykori versenytársaikhoz képest a szakadékot.

(részletesebb elemzés, az eredmény és a szabályok pedig a teljes cikkben, illetve jöhetnek a kommentek)

-NC

NetCigány képe

2012/12 - Magyar Torrent felmérés

Üdv, a már közel 4 éve hónapról hónapra elkészülő nagy Magyar Torrent felmérésemet 2012 májusa óta publikálom ezen az oldalon, sokan bizonyára ismerik már az erről szóló oldalamat, a többiek pedig a korábbi kiadványokat illetve további infókat itt találnak:

http://netcigany.atw.hu

Megkésve ugyan, de törve nem, íme a (korábban példátlan) hiánypótlás első epizódja! Már csak azért sem maradhat el, mert a tél hagyományosan a Magyar Torrent csúcsidőszaka, ilyenkor még a medvék is a monitort bámulják egész nap és persze letöltik a legújabb róluk szóló dokumentumfilmet. Egyébként a többi is készen van már, de véleményem szerint több szempontból is aggályos lenne egyszerre megjelentetni őket, ezért inkább egy kb 10 napos időszakban tervezem azokat gondosan adagolni. Amúgy kereken 50 elkészült felmérés (47 havi illetve 3 éves) pihen már az erre szakosodott mappámban, szóval mondhatni elég sokat szöszöltem már velük az évek során...

2012.12.16. vasárnap 19 óra (ez a felmérés időpontja, részletek és az eredmény valamint pár szabály pedig a teljes cikkben)

+kérdés, észrevétel, tanács, kritika egyaránt jöhet komment formájában...

-NC

(Folytatás hamarosan...)

NetCigány képe

2012/11 - Magyar Torrent felmérés

Üdv, a már közel 4 éve hónapról hónapra elkészülő nagy Magyar Torrent felmérésemet május óta publikálom ezen az oldalon, sokan bizonyára ismerik már az erről szóló oldalamat, a többiek pedig a korábbi kiadványokat illetve további infókat itt találnak:

http://netcigany.atw.hu

Ha az előző hónapot mérföldkőnek hívtam, akkor a mostani nemes egyszerűséggel Magyar Torrent -történeti csúcspont. 44. havi felmérésemben az összes létező rekord megdőlt ugyanis, köztük 2 tavaszi és jelenleg mindegyik 2012.11.11. napjához köthető.

A növekedés a nyári hónapokat leszámítva önmagában még nem meglepetés, de az igazi szenzáció most az emelkedés mértéke minden fronton, főleg hogy a 2. és 3. őszi hónap között történt váratlanul mindez, ami pedig végképp félelmetes az a kapcsolati szálak vagyis az aktivitás terén tapasztalható robbanás, amelyre tényleg minden hazai torrentező büszke lehet! De ne feledkezzünk meg az újoncról sem, kinek a lista végén való megjelenésével ismét eggyel nőtt a Tracker létszám, ennyi résztvevő már 5 hónapja nem volt. Összesítésben ugyebár minden rekord megdőlt: köztük egy fél éves arányszám is, a torrentek száma lassan de biztosan tovább halad a milliós érték felé sőt a kisebb oldalakat is beleszámolva már el is értük azt, a kapcsolati szálak mennyisége pedig már bőven felülmúlja a hazai lakosságot. A listavezető ugyancsak minden téren új csúcsot állított fel: itt az egyik arányszám a legrégebbi volt még tavasz közepéről ám mostantól az idei november lesz az általános kiindulópont ebben a tekintetben, és náluk a jövőt illetően szintén a torrentek számát kell megemlíteni hisz már csak karnyújtásnyira van a 300 ezer. Könnyen lehet hogy nem lesz mostanában még egyszer ekkora durranás, legközelebb már egy ehhez képesti kisebb fejlődés is nagy dolog lenne, minden esetre nagyon úgy tűnik hogy tényleg csak a világvége tudna megfékezni minket!

2012.11.11. vasárnap 20 óra (ez a felmérés időpontja, az eredmény és pár szabály pedig a teljes cikkben)

+kérdés, észrevétel, tanács, kritika egyaránt jöhet komment formájában...

-NC

NetCigány képe

2012/10 - Magyar Torrent felmérés

Üdv, a már több mint 3 éve hónapról hónapra elkészülő nagy Magyar Torrent felmérésemet május óta publikálom ezen az oldalon, sokan bizonyára ismerik már az erről szóló oldalamat, a többiek pedig a korábbi kiadványokat illetve további infókat itt találnak:

http://netcigany.atw.hu

Egy ideje már érezni lehetett az előjeleket, most pedig nemes egyszerűséggel kitört a Magyar Torrent: 2012 októbere ugyanis vitathatatlanul mérföldkővé vált a hazai fájlcserélés történelmében!

De kezdjük az elején: ezúttal nőtt eggyel a Tracker létszám, mégpedig a lehető legnagyobb visszatérőnek köszönhetően mely rögtön el is foglalta az őt megillető előkelő helyezést az élmezőnyben, és az alsóházba szorítva a TOP15 -ből amúgy eddig is határozottan kilógó versenyzőt. Összesítésben szinte minden rekord megdőlt, nem is akárhogyan: a kapcsolati szálak és a felhasználói fiókok száma az előző havi csúcsra tett rá még egy határozott lapáttal (előbbi mellett pedig képtelenség elmenni további szavak nélkül, hisz hosszadalmas hajsza után elértük a létező talán legnagyobb lélektani határt, nevezetesen a bűvös 10 milliót átlépve most már a népességünket is meghaladja, vagyis minden Magyar állampolgárra jut egy Torrent Peer...), a torrentek száma pedig már az 1 milliót közelíti miután alaposan átlépte a 9 hónapos elődjét, továbbá az arányszámok egyike ha csak hajszállal is de megugrotta a szintén közel fél éves régi csúcsot, sőt az ugyancsak májusi másikat is sikerült megközelíteni így kis híján egyetlen korábbi rekord sem maradt állva. A listavezető hasonló módon robbantott: a 3 abszolút érték mondhatni szokásához híven rendre az előző havi rekordot múlta felül (kapcsolatok terén a 6 milliós határ átlépésre, torrentek terén a 300 ezres lőtávolba került), míg az egyik arányszám a legrégebbi vagyis 8 hónapos csúcsot adta át a múltnak, a másik pedig épp ezt a titulust örökölte hisz még áprilisban született ám mondanom sem kell hogy most nem kellett sok ehhez sem... A rekordok sora pedig ezzel aligha ért véget, mivel ha nem is ilyen ütemben de van és lesz is még ezt hova fokozni, a Magyar Torrent ugyanis teljes gőzzel robog tovább, szemlátomást megállíthatatlanul!

2012.10.07. vasárnap 21 óra (ez a felmérés időpontja, az eredmény és pár szabály pedig a teljes cikkben)

+kérdés, észrevétel, tanács, kritika egyaránt jöhet komment formájában...

-NC

NetCigány képe

2012/09 - Magyar Torrent felmérés

Üdv, a már több mint 3 éve hónapról hónapra elkészülő nagy Magyar Torrent felmérésemet május óta publikálom ezen az oldalon, sokan bizonyára ismerik már az erről szóló oldalamat, a többiek pedig a korábbi kiadványokat illetve további infókat itt találnak:

http://netcigany.atw.hu

Először is egy kis gyászjelentés: úgy tűnik újabb 2 oldal vonult nyugállományba, ami azt jelenti hogy a 2009 előtt alapított Tracker -ek majdnem fele már csak a múlté. De itt van az ősz, itt van újra, amelynek már az eleje talán a vártnál is nagyobb fellendülést hozott, méghozzá pár bemelegítő rekorddal. Maga a Tracker létszám eggyel csökkent (de még így is 2 -vel több mint mondjuk 2 hónapja): a TOP15 -be 1 hónapos kihagyást követően rögtön visszatért egy nagyon régi ismerős, az alsóházban viszont érzékeny búcsút vehettünk a már említett 2 oldaltól. Összesítésben új rekordot könyvelhetünk el a kapcsolati szálak (újra elérhető közelségben a népességünkkel megegyező bűvös 10 millió) és a felhasználói fiókok száma terén egyaránt (mindkettő még az év elejéről származott azaz nem kevesebb mint 7 illetve 8 hónapos csúcsok dőltek meg), de a többi érték is közelíti már az egykori maximumát, és ez várhatóan még csak a kezdet. A listavezető 3 egyéni rekordot is megdöntött, konkrétan a 3 abszolút érték növekedett tovább határozottan (a kapcsolatoké eddig májusra datálódott, míg a másik kettő az előző havit licitálta felül), de az arányszámok közül is alig maradt el a korábbi csúcstól az egyik. És akkor közeleg a főszezon, vélhetően a Magyar Torrent folyamatos burjánzása és rekordok egész sora elé nézünk, de ez már egy másik történet...

2012.09.09. vasárnap 19 óra (ez a felmérés időpontja, az eredmény és pár szabály pedig a teljes cikkben)

+kérdés, észrevétel, tanács, kritika egyaránt jöhet komment formájában...

-NC