Az Európai Parlament elfogadta az új szerzői jogi irányelvet

Az Európai Parlament elfogadta az új szerzői jogi irányelvet. Ez magában foglalja a széles körben vitatott 13. és 11. cikkelyt is.

 

Julia Reda, a “kalózpárt” képviselője úgy véli, hogy ez “az internet szabadságának sötét napja”, de sok szerzői jogtulajdonos elégedett az eredménnyel.

2016-ban az Európai Bizottság először jelentette be az uniós szerzői jogi törvény korszerűsítésére irányuló terveit.

Kezdetben ezek a próbálkozá;sok kevés figyelmet kaptak, de ez az elmúlt évben drasztikusan megváltozott.

Eddig minden hasonló tervezetet visszadobtak, de a jelenlegi módosított változatot 348 igen és 274 nem arányában elfogadták.

Most az eu tagállamain a sor. Tehát a küzdelem még nem ért véget, minden ország tovább folytatja egyéniben.

A 11. és a 13. cikkely (ami jelenleg 17) ami a tervezet kezdetétől rendkívül vitatottak voltak. Így mi is csupán ezekre térnénk ki bővebben.

A 11. cikkely amit gúnyosan linkadónak neveznek, elsősorban azokat a hírportálokat “védi” meg, melyek tartalmából más nagy cégek hasznot húznak. Ez legjobban a Google, a Facebook, és a Twitter oldalakat érinti, hiszen ők a legnagyobb tartalommegosztó oldalak.

Külön érdekesség, hogy a már említett híroldalak nagyban függenek ezektől az oldalaktól, hiszen a forgalmuk jelentős része az ott megosztott linkekből származik. Így viszont kérdésessé; válik, hogy ez valóban profitot fog-e termelni.

Hiszen google már korábban jelezte, hogyha meg szavazzák a tervezetet akkor inkább megszünteti a google news szolgáltatását Európában mintsem fizetne. A YouTube szintén az öreg kontinens elhagyását helyezte kilátásba.

A 13. cikkely (ami jelenleg 17) számos profitorientált internetes platformot kötelez arra, hogy engedélyt kérjen a szerzői jogok tulajdonosaitól az olyan tartalmakért, melyek az adott webhelyen megtalálhatóak.

Ha ez nem lehetséges, gondoskodniuk kell arról, hogy a jogsértő tartalmat el lehessen távolítani, és ne lehessen újra feltölteni.

Sokan nem mernek erről beszélni, de lényegében ez a rész az ami a legjobban kihatással lehet a torrent oldalak világára, hiszen most már nem jelent kiskaput a “tulajdonosok nem vállalnak felelősséget az oldal tartalmáért” című szöveg. Ezentúl minden feltöltött, jogvédett anyagért a tulajdonost terheli a felelősség.

Mivel a torrent máig elég vitatott tevékenység ami még mindig csupán egy “szűk” réteg szórakozása, így nem meglepő, hogy a nagy hírportálok nem nagyon foglalkoznak a torrent oldalakat érintő kérdésekkel.

Szerencsétekre mi olyan kivételes helyzetben vagyunk, hogy kapcsolatban állunk velük, így módunkban állt kicsit a torrentezésre kihegyezni a cikket.

Több nagyobb torrent oldalt is kérdeztünk a tervezet kapcsán, és sokan úgy gondolják, hogy a megoldás az európai unión kívüli szerver jelentheti. Tehát a hazai torrent oldalak se hajlandóak harc nélkül megadni magukat.

De ne szaladjunk még ennyire előre. Ami a legfontosabb, hogy ez bizony most történik. Most még alakíthatjuk a dolgokat. Osszátok meg minél többen.

A cikk még bővülni, formálódni fog, hiszen mint írtam, ez most történik. Érdemes hát néha vissza nézni.

 

Forrás: https://www.torrentek.org/2019/03/27/az-europai-parlament-elfogadja-a-szerzoi-jogi-iranyelvet/