Repülő szervereket ajánlottak fel a The Pirate Baynek

A torrentoldal üzemeltetőinek pár napja még viccnek tűnő bejelentéséről kiderült: másnak is eszébe jutott már, és ki is dolgozták a technológiát.

Néhány napja a The Pirate Bay bejelentette, hogy fontolgatnak egy tervet, mely szerint szervereik egy részét néhány kilométer magasságban, ember nélkül repülő eszközökre, úgynevezett drone-okba menekítik. „Mindenki tudja, MI az a The Pirate Bay. Most azonban elkezdhetnek gondolkozni rajta, hogy HOL van?” – nyilatkozták az oldal üzemeltetői a bejelentéskor. Első hallásra nem igazán tűnt komolyan vehetőnek az ötlet, azóta viszont kiderült, készültek már a fenti célt szolgáló szerkezetek – írja a TorrentFreak.

A Tommorow’s Thoughts Today (kb.: „a jövő ötletei már ma”) nevet viselő kezdeményezés tagjai ugyanis egy Electronic Countermeasures (Elektronikus Ellenintézkedés) nevű projekt keretében öt teljesen működőképes drone-t építettek, melyek levegőből történő hálózati kiszolgálást végeznek. Épp ezért Liam Young, a csoport társalapítója lelkesen fogadta a torrentoldal bejelentését, és szinte azonnal felajánlotta fejlesztésüket nekik, hogy létrehozzanak egy „légi Napstert”, egy „repülő Pirate Bayt”, bár szerinte az ő megoldásuk ennél sokkal többre is képes.

„Az emberek feltölthetik fájljaikat, fényképeiket a város nagyobb közterületei felett lebegő szerverekre és bárki számára elérhetővé tehetik. Ezek alkotják majd a műsorosztó hálózatunkat, amelyhez a járókelők felcsatlakozhatnak” – magyarázták a projekt megalkotói. Az általuk „nomádként” jellemzett infrastruktúra azt jelenti, hogy a kis gépek összeállnak valahol a hálózat létrehozására, majd egy idő után továbbállnak, és máshol kezdik újra a működésüket, így nehezítik meg azt, hogy bemérjék őket.Ám e hálózati csomópontok kialakítása jóval drágább, mint a földön: egyetlen drone elkészítése 1500 euróba kerül, mivel nemcsak az elektronikát kell megépíteni, hanem azt a szerkezetet is, mely ezt a levegőben tartja. A GPS-vezérelt gépeket négy Roxxy Brushless motor hajtja, van rajtuk magasságmérő és giroszkóp, a vezérlőközponttal XBee vezeték nélküli modullal kommunikálnak. Az energiaellátást két 2200mAh-s LiPo akkumulátor biztosítja. Az alumíniumból készült, burkolattal védett vázra viszonylag egyszerű hardver kerül: parányi linuxos Gumstick számítógépmodulok, vezeték nélküli routerek, illetve pendrive-ok az adattárolásra.

Írta: Német Dániel | 2012-03-23 11:06 | Forrás: TorrentFreak

http://itcafe.hu/hir/pirate_bay_drone_repulo_szerver.html

kisspista képe
kisspista
Offline
Kezdet: 2012-03-25
És meddig repülnek?

Én még mindig nem értem, hogy hogyan oldják meg az energiaellátást!

Devil képe
Devil
Offline
Kezdet: 2011-07-02
re:meddig repülnek

nem az energia ellátással lenne a gond,hanem az időjárási körülményekkel! az energiát meg oldják a napenergiával(napelem)
az időjárási tényezők okoznának nekik nagy gondot, mivel levegőben lenne a cucc ezért a szél illetve a viharok okoznának némi fennakadást.

Valaminek a fele is több, mint a semminek az egész!

Atlantisz képe
Atlantisz
Offline
Kezdet: 2010-08-02
Számos kérdés

[quote=Devil]nem az energia ellátással lenne a gond,hanem az időjárási körülményekkel! az energiát meg oldják a napenergiával(napelem)
az időjárási tényezők okoznának nekik nagy gondot, mivel levegőben lenne a cucc ezért a szél illetve a viharok okoznának némi fennakadást.[/quote]

Számos kérdés van itt , de hogy a levegőben van attól még illegális amit csinálnak mert egyszerűbb lenne egy olyan országot keresni ahonnan nyugodtan üzemeltethető . :) gondolom a svéd légtér a svédeké így felesleges felszállni . Itt is azt kell csinálni mint az Offshore cégek esetében mész oda ahol nem kell annyit adózni , a szervert vidd Ukrajnába vagy más országba ahol kevésbé cseszegetnek ilyen dolgokért.

Ne merülj feledésbe, inkább tanulj meg úszni a felismerésben!

Devil képe
Devil
Offline
Kezdet: 2011-07-02
re: kéréds

tök mind1 hova viszik míg léteznek gondjaik lesznek mindig:)ott és az az ország támadja őket ahol éppen vannak

Valaminek a fele is több, mint a semminek az egész!

Atlantisz képe
Atlantisz
Offline
Kezdet: 2010-08-02
Repülő szerverek

Ezt még csak most álmodják kell még pár évtized mire kézzelfogható eredménye lesz , addig meg költözködnek vagy pereskednek .

Ne merülj feledésbe, inkább tanulj meg úszni a felismerésben!

trebit képe
trebit
Offline
Kezdet: 2012-01-25
repülő Pirate Bay

No és meddig szálldogál egy ilyen hálózati elem? Ha leszáll akkor viszik a rendőrök. Ki ad ennek repülési engedélyt. Mennyire ellenáll a szélnek, esőnek? stb.

Üdvözlettel
Trebit