Megcsapolná a P2P-t a BitTorrent?

A vállalat megpróbálhat némi bevételhez jutni a fájlmegosztásból.

Tegnap délután a BitTorrent Bundle! meglehetősen furcsa fejlesztéssel állt elő, a „BitTorrent Bundle” névre hallgató formátumával „forradalmasítani” kívánja a tartalomkészítők közönséggel való kommunikációját.

Az ötlet alapvetően az lenne, hogy a művészek torrent segítségével terjeszthetnék a promóciós tartalmaikat, ám az új formátum lehetőséget adna letöltés közben egy böngészőablak megnyitására, ahol a torrentezők például az e-mail címükért cserébe újabb tartalmakhoz juthatnának hozzá.

A hossza ellenére meglepően homályos tájékoztatás ellenére úgy tűnik, hogy a BitTorrent Bundle formátumban terjesztett letöltésekbe lezárt tartalmak illeszthetőek, például egy album esetében magába a torrentbe „berakhatóak” rögtön a fizetős állományok is, ám ezek csak a megjelenő weboldalon való fizetés után válhatnak elérhetővé.

A tartalomfeloldás technikai megvalósításáról egyáltalán nem esett szó a közleményben, ám az egyetlen ésszerű és praktikus módszernek az tűnik, ha maga letöltőprogram végezné a műveletet, ezen köztes szolgáltatás nyújtásáért cserébe a BitTorrenthez csepeghetne némi bevétel.

TECHcorner!
Wiezner István, 2013. május 8.

Atlantisz képe
Atlantisz
Offline
Kezdet: 2010-08-02
A zeneboltokat is leváltaná a BitTorrent

Az egyetlen igazi probléma ezzel a megoldással, hogy már elsőre is túl bonyolultnak és kevéssé szabványosnak tűnik, ráadásul a tartalomfogyasztó emberek mindig a legegyszerűbb módszer és a legalacsonyabb ár kombinációját keresik. Az online streaming katalógusok és a számonként fájlokat értékesítő online boltok épp ezért lettek hirtelen népszerűek. A sikerhez, de az elterjedtség legkisebb fokához is mindenképp az kell, hogy az előadók vagy kiadók közül egy jelentős tömeg vállalja fel ezt a variációt. Egészen addig, amíg niche megoldásról van szó, a fogyasztók számára ismeretlen fantázia marad az egész. Pedig valóban van ráció abban, hogy egy olyan tartalom jön létre, ami a megosztásokon keresztül újraértékesíthető.

hwsw.hu!

Ne merülj feledésbe, inkább tanulj meg úszni a felismerésben!