A kalóz, aki itt ragadt a múltból
„A kalózok többet költenek filmekre”, írja az Index a főoldalán, és én felordítok. Vajon soha nem lesz már vége ennek az értelmetlen bizonygatásnak?
A hír egy „eltitkolt” német felmérésről szól, amelyet a TorrentFreak karolt fel. Mint írják, a GfK felmérését a megrendelő filmelőállítók próbálták eltitkolni, mert az eredmény nem illik abba a sztereotípiába, amit a kalózokról szeretnének állítani, miszerint a gonosz kalóz nem költ filmre, zenére, csak elveszi azt.
A TorrentFreak maga rá is tromfol erre az állításra - egy saját sztereotípiával. Szerintük a valóság ugyanis az, hogy a kalóz csak kipróbálásra használja a fájlcserét, és az átlagnál jóval többet költ zenére, filmre. Rövidlátók vs. Demagógok: 1-1, x. Köszönjük.
„A lakosság azon része, amely használ fájlcserélő hálózatot, az átlagosnál többet költ filmekre.” A gond ezzel csak az, hogy a két kijelentés közti relációról semmit nem tudtunk meg.
Vajon azért van ez így, mert minden fájlcserélő csak kipróbálásra használja a rendszert, hogy aztán tűzön-vízen át mégis költsön a filmekre? Mert mindegyikük erkölcsi hős? Vajon ez az állítás megállná a helyét, ismerve az emberi természetet?! Vajon összepasszol ez azzal a minap végzett magyar felméréssel, hogy a középiskolások háromnegyede nem költene addig zenére, filmre, amíg ingyen is megszerezheti azt? És vajon mitől esne vissza látványosan a fizikai film- és zenehordozók piaca, miközben látjuk, hogy az emberek minden eddiginél többet fogyasztanak?
Akkor mégis, hogyan lehet a cikkben szereplő állítás igaz? Nos, nagyon egyszerűen. A lakosság egy jelentős része ugyanis soha nem megy moziba és soha nem vesz, nem kölcsönöz DVD-t, ez evidens. A lakosságnak ez a része technikailag és anyagilag lemaradott vagy idős, és így a fájlcserében sem vesz részt.
Ha a fiatalabb, zenéket, filmeket rendszeresen fogyasztó sokaságot vizsgáljuk, ott az átlagnál magasabb lesz mind a számítógép-használat, mind a fájlcsere-használat, mind a film/zene fogyasztás, mind a filmre, zenére költés. Ez semmi többet nem bizonyít, mint hogy aki szereti a zenéket, filmeket, az mind a legális, mind az illegális csatornákon az átlagosnál többet fordul elő – különösen, ha fiatal.
Ha másként nézzük: a különböző csatornákon történő kultúrafogyasztás egyrészt mindig konzumptív jellegű (mert kielégíti az adott időben jelentkező kultúraigényünket), másrészt pedig újabb fogyasztást generál. Tehát a „kalózkodás” is részben konzumptív, részben új fogyasztást generáló – amelynek egyik része ismét „kalóz-csatornákon” kerül kielégítésre, másik része pedig a fizetős, legális csatornákon.
Van-e hát bármi értelme annak, hogy az egyik oldalról a kalózok befeketítésén dolgozzon valaki, vagy a másik oldalról, mindenáron erkölcsi piedesztálra emelje őket? Segít-e bármelyik azon, hogy új világot építsünk?
Mert ez ma a tét.
Egyre többen vagyunk, akik felismertük, hogy a régi világrendről szóló vita helyett új piacterek létrehozásán kell dolgoznunk, ahol az értéklánc minden tagja (legyen az szerző vagy kiadó, terjesztő vagy ruhatáros néni) megkapja fair részesedését.
És ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy a „kalóz” hányszor megy moziba vagy koncertre, és hogy társadalmunk hősének vagy gonosztevőjének tekinthető-e. Csak annyi számít, hogy mindenhol, ahol a zenék, filmek, regények, alkalmazások, társasjátékok vagy tankönyvek hasznot hajtanak, bevételt generálnak, abból a művek alkotói, előadói, előállítói is részesüljenek.
Aki másról beszél, csak erről tereli el a figyelmet.
eszerint.blog.hu
