Impresszum

Oldalunk rövid bemutatkozása.

Előszél

Az oldal egy seedszerverekkel foglalkozó portál oldalhajtásaként, a felhasználók igényeit figyelembe véve, kíváncsiságból kezdett el kibontakozni.

Indulás

A torrentek.info portál 2010. júniusában indult útnak egy ember kezdeményezésével, munkájával. Alapcéljaiként jelölte meg az embereknek való hírszolgáltatást, információközlést a bittorrent világából, a magyar torrent oldalak nyomon követését és listába vételét, illetve minden olyan jogi vonatkozás tisztázását, amelynek köze lehet az adott témához. A 3 alappillér mellett hamar megjelent a kíváncsiság arra vonatkozólag, hogy az emberek hogyan látják a bitttorrent jogi vonatkozásait és mi a véleményük a torrentezésről.

Egy nagy dobás

A fenti kíváncsiság egy kérdőív megfogalmazásában testesedett ki, melyet egy rég nem látott összefogás végett 6.000 ember töltött ki, pedig az oldal ekkor alig egy hónapja futott a weben. Később szakértőktől derült ki, hogy ez az adathalmaz eddig példátlan, legalább is nyilvánosan, így próbáltunk már segítséget nyújtani szakdolgozathoz, ill. Bodó Balázs tevékenységéhez.

Profil bővülés

Az első év elteltével az oldal tovább nyitott, céljai közt megjelölte egy összetartó közösség létrehozását, melynek építőköve egy fórumrészleg volt. A közösség igényei a beszélgetésen túlmutatva meghívó csere lehetőség felé mutattak, mégpedig megbízható tagok között, az itthon működő lehetetlen fórumos rendszerekkel szemben. A meghívócsere sarok első verziójának megalkotása egy jó elképzelés kevésbé életképes megvalósítása volt.

Szerepmódosulás

Ahogy a 2012-es év a végéhez közeledett az oldal torrent társadalomban betöltött szerepe elkezdett változni. Mivel egy komplex portálról beszélhetünk, az emberek lassan megismerik, hogy itt egy helyen kapnak friss, minőségi híreket, találnak torrentes fórumokat és cserélhetnek meghívót. Így jutunk el a jelenbe, amikor éppen egyfajta integráció zajlik, mivel a magyar torrent világ sokfelé szakad, van egy nagy fóruma, van egy hírportálja, vannak meghívó csere oldalai, vannak bloggerei, épp ezt a megosztottságot egységesítve próbálja meg a torrentek.info egyhelyen mindazt megadni felhasználóinak, amit lehet a torrentes témákon belül.

Jelenben futó projektek

Az oldal napi szintű fejlesztései a közösség kibővítésére, cikkírók beszervezésére, torrent oldalakkal való kapcsolatfelvételre és mozizással kapcsolatos új részleg kiépítésére irányulnak jelenleg.

Pénz?

A torrentek.info nonprofit, SOHA nem termelt bevételt, nem is fog és nem is ez a célja, legjobb esetben is a tárhely fejében van kinn hirdetés az oldalon.

Terhelés

Az oldal holtpontját akkor élte meg, mikor a felhasználók elkezdtek megsokasodni és időhiány miatt a szerverváltás késett. Úgy gondoljuk, hogy manapság egy drága, de stabil és gyors szerver tudja kiszolgálni a magas igényeket. Naponta átlagosan 4-5000 ember látogat meg minket.

Akikre büszkék vagyunk

A közösségünk magja, akik kiemelkedően segítőkészek és mozgásban tartják az oldalt.

Címkék: A torrentek.info céljai, Az oldalprofilja, Impresszum