Perseidák meteorraj - Hétfőn este maximum!

Ahogy pár napja írtuk, hamarosan itt van a Perseidák maximuma. Hétfőn este lesz a legaktívabb a csillaghullás, bár már a hétvégén is érdemes lesz kimenni a szabadba. Igaz, az előrejelzések szerint a nyugodt hétvégi égbolt figyelést keresztül húzhatja a most érkezett hidegfront, de talán a hétfő esti csúcsnál már felhőtlen idő lesz. A Magyar Csillagászati Egyesület szerint az idei aktivitás átlagos lesz, ami persze nem jelenti azt, hogy nem lesz látványos..Előre láthatólag hétfőn ,éjjel 3 óra fele éri el a maximumát ami több szempontból is szerencséssé teszi a megfigyelését. Egyrészt a Hold már nem lesz fent az égen (sőt, már naplemente után lenyugszik), így a fénye nem fog zavarni, illetve a Perseidák radiánsa is magasabban lesz aminek köszönhetően több meteor lesz látható. Persze, aki nem tud (akar) hajnalig fent maradni az nyugodtan próbálkozzon este. Ilyenkor még kevesebb Perseidát láthatunk, bár ha mégis sikerül akkor azok látványosabbak lesznek. A csillaghullás kiindulási pontja a Perzeusz csillagkép lesz. Ezt este 10 után, az égbolt alsó felén, észak-keleti irányba találhatjuk meg és ahogy telik az éjszaka, úgy halad felfele keleti irányba. Ahogy már az előző posztban is elhangzott, a Perseidák raj július 17-e környékétől már megfigyelhető az égbolton. Aki szemfüles volt az elmúlt napokban az már bőven láthatott a rajhoz tartozó hullócsillagot bár az igazi tűzijáték még csak ezután fog érkezni. Augusztus elején óránként 5 meteort láthatunk, 10-e körül már akár 15-öt is. Maximuma alatt ez a szám gyorsan növekszik, akár 100-ig is, majd az utána következő napokban viszonylag hamar lecsökken 10 körülire. Az aktivitásának vége augusztus 20-a után van, igaz még ekkor is belefuthatunk óránként 1 Perseidába. A rajtagok gyorsak, fényesek, nyomhagyók (majdnem az esetek felében) illetve több tűzgömböt is tartalmaznak.

http://planeta.blog.hu/2013/08/10/perseidak_meteorraj_hetfon_este_maximum