Az artijus Önmagáról:
Az Artisjus a zeneszerzők, szövegírók, zeneműkiadók és irodalmi szerzők egyesülete. Feladata, hogy bizonyos szerzői jogok egy kézbe fogásával az alkotók megélhetését támogassa. Fő tevékenysége az ún. "közös jogkezelés": a zenei és irodalmi művek felhasználóitól jogdíjak beszedése és azok felosztása a szerzők között. Emellett az alkotók szolgálatában és érdekei védelmében más, kiegészítő feladatokat is ellát.
Elérhetőség: http://www.artisjus.hu
Az internettel kapcsolatban a következő a hivatalos álláspontjuk:
Hogyan tehetek közzé jogszerűen zenéket?
A közzététel csak a jogosultak engedélyével lehet jogszerű. Zeneszerzők nevében az Artisjus adhat engedély, az erre vonatkozó ismertetést honlapunkon olvashatja. A zeneszerzők engedélye azonban nem elég, hiszen a közzétett "zene" valójában hangfelvétel, amelyen előadóművészek előadásában rögzítették a zeneművet. A hangfelvételek kiadóinak és az előadóművészeknek pedig szintén meg kell szerezni az engedélyét. Az előadóművészi jogokkal kapcsolatosan a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége Előadóművészi Jogvédő Irodája (www.eji.hu) tud felvilágosítást adni, az engedélyezésre jogosult kiadók (minden egyes kiadót egyedileg kell megkeresni!) megtalálásában pedig a MAHASZ (www.mahasz.hu) nyújthat segítséget.
Jogszerű-e a fájlcserélő (p2p) hálózatokban való részvétel?
Csak akkor, ha a szerzői jog által nem védett művek, vagy saját alkotást osztanak meg egymással. A védett művek, filmek, hangfelvételek stb. ugyanis csak a jogosultak engedélyével közvetíthetőek az interneten. A fájlcserélő hálózatokban a fájlok megosztása történik minden olyan résztvevővel, aki a hálózathoz kapcsolódik. Ez - bár a technikája más - a szerzői jog szempontjából ugyanolyan nyilvánossághoz közvetítésnek minősül, mintha valaki egy szerverről, weboldalon keresztül tesz engedély nélkül letölthetővé védett műveket.
Letölthetek-e magáncélra filmeket, zenéket, játékprogramokat?
A másolás a szerzői jogban főszabályként engedélyköteles, a letöltés pedig másolatkészítést jelent . A törvény azonban egyes esetekben lehetővé teszi, hogy a magánszemély magáncélra szerzői jog által védett művekről másolatot készíthessen. A kivétel vonatkozik például a zeneművekre, filmekre - ha azokat nem védi másolásvédelem - , de nem vonatkozik a szoftverekre. Így az előbbiek magáncélú lemásolása (letöltése) az Artisjus álláspontja szerint nem minősíthető jogellenesnek, míg a szoftverek másolása, letöltése a jogosult kifejezett engedélye nélkül egyértelműen jogsértő.
Úgy hallottam, 24 óráig szabadon használhatom a letöltött fájlokat, ha utána törlöm. Igaz ez?
Nem. Ha a letöltéshez engedélyt kell kérni, e nélkül nem jogszerű még 1-2 óráig vagy 1-2 percig sem. Nem igaz az sem, hogy bizonyos ideig az internetes közvetítés (feltöltés) sem engedélyköteles. Így hiába olvasható ez jogsértő tartalmakat közvetítő oldalakon - a felelősség alól senkit sem mentesít.
Hogyan lehet weboldalamon jogszerűen zenei aláfestés?
A jogosultak - zeneszerzők, előadóművészek és a hangfelvétel kiadója - engedélyével: Zeneszerzők képviseletében az Artisjus adhat engedélyt. Az előadóművészi jogokkal kapcsolatosan a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége Előadóművészi Jogvédő Irodája (www.eji.hu) tud felvilágosítást adni, az engedélyezésre jogosult kiadók (minden egyes kiadót egyedileg kell megkeresni!) megtalálásában pedig a MAHASZ (www.mahasz.hu ) nyújthat segítséget.
