TORRENTEK.info - Torrent oldal figyelő, fórum, hírportál, meghívócsere!
  • Hírek

    UTS

  • Hírek

    BitTorrent!

  • Hírek

    Friss Hírek

  • Hírek

    Csevegő

  • Hírek

    Filmek

  • Hírek

    XXX

  • Hírek

    Kultúra

  • Hírek

    Sport

  • Hírek

    Meghívók

  • Hírek

    Zene

  • Hírek

    Szórakozás

    Oldal: 1 / 120 1231151101 ... UtolsóUtolsó
    Eredmény: 1 - 10 (1197) összesen
    1. #1
      Guest  avatara
      Ide tehetsz képeket ,verseket ,ép amihez van kedved !

      EGY ?SZI DÉLUTÁN.....




      Egy ?szi hideg szeles kés?délután,
      Ballagott a férfi hazafelé a nyirkos utcán.
      Magányos volt, s hideg szíve,
      Senkit sem szeretett, senki sem szerette.
      Kigyúltak már azt utcai fények,

      S er?sebben fújtak a fagyos szelek.
      Fejét lehajtva, kabátját összehúzta,
      Lépteit jobban megszaporázta.

      Kopott vaskapujához érve,
      Zsebében kulcsát keresgélte.
      Megtalálta, el?vette, ám leejtette,
      Morgolódva lehajolt, hogy a kulcsot felvegye.

      S akkor, a kerítése tövében el?bújó kis virágot észrevette.
      - mindenhol csak a gazok n?nek- mormogta félhangosan.
      A szomszéd kislány rászólt szeretettel nem haragosan,
      - bácsi kérem, azt a virágot neked ,én ültettem.
      .
      A férfi a vállát rándítva mondta - én ilyent nem kértem.
      Azzal bement a f?tetlen, hideg házába.
      Kopott kabátját hanyagul ledobva,
      Kályhájába tüzet rakva
      Kavargott benne a kislány mondata.
      - minek nekem virág? - mormogta.
      .
      Éjszaka lett, nem jött álom a szemére,
      Mindig a szomszéd kislány jutott az eszébe,
      - virágot nekem? Nekem? Nekem ültette.
      Majd felkelt, konyhájából a nagy kést magához vette,
      Kiment, s a kis virágot óvatosan a földb?l kivette,

      A házba bevitte és gondosan elültette.
      Másnap, miel?tt dolgozni ment, köszönt a virágnak,
      Odakinn, mosolytalanul bólintott a kislánynak.

      Kislány szelíden szólt, s rámosolygott.
      - látom bácsi, bevitted a virágot.

      Be - válaszolta, majd elballagott.
      Este sietett haza, mert tudta, már nincs egyedül,
      Várja a kis virág, mely az ablakában ül.
      A virág napról napra cseperedett,
      majd narancssárga virágot hozott,
      A férfi boldog lett,

      hisz színével szürkeségébe napot lopott.
      Egy nap a boltba betérve,
      nem csak a szokásos vacsoráját vette.
      Hanem egy nagy tábla csokit levett a polcról
      és kosarába tette.
      Másnap reggel toporgott kapujában a kislányra várva,

      Órájára pillantott párszor és várt és várt,
      de hiába.
      Este nem is hazasietett,
      hanem egyenest a szomszédjához csengetett,
      Id?s néni jött elébe -
      jó estét, a kislányt keresem, a szomszédból vagyok,
      - a kislány beteg lett, kórházba van

      - mondta a nénike - nagymamája vagyok.


      .A férfi elsápadt, beleremegett,
      majd összekapta magát és a kórházba sietett.
      -Hová- hová - szólt egy n?vér
      - egy kislányt keresek ma beteg lett -
      - ma délután meghalt, megállt a pici szíve,

      sajnos az úr késve érkezett.
      Hazafelé, koszorút köttetett hatalmasat,
      színes, tarka virágokból.

      Eljött a nap! Lógó orral felvette fekete öltönyét,
      csokit is el?vette táskájából,
      Majd letépett egy szirmot a kislánytól kapott virágból.

      Könnyes szemmel lépett a parányi sírgödörhöz,
      csokit és a szirmot beledobta,- köszönöm -
      összekulcsolt kézzel, lehajtott fejjel,
      de hangosan érthet?en mondta.
      Hetente friss virágot vitt az aprócska sírhalomra

      - köszönöm - csak ezt az egy szót mormolta.
      Tavasszal, a féltett, nagy gondossággal ápolt kis virágját magához vette,
      A temet?be kivitte,
      azt a kislány sírjára könnyezve elültette.
      - Köszönöm!
      Ezt a virágot T?led kaptam,

      Látod? Most ezt visszaadtam,
      Már tudom, megtanultam,
      Mi az, hogy szeretni,
      Hogy néha meg kell állni,
      Másokkal is tör?dni!

    2. # ADS
       

    3. Guest  avatara
      A Kék Madarat nem kell távoli országban keresni.
      A Kék Madár mindig velünk van,
      ha szeretjük egymást,
      és örülünk az élet legkisebb ajándékainak is.
      De mindig elrepül, ha bántjuk egymást,
      ha irigykedve figyeljük egymás örömét.
      Mert a Kék Madár maga a boldogság.






    4. #3
      Guest  avatara
      Soha ne becsüld le a pillanatot, a pillanat maga az élet...
      A pillanat hozza a legnagyobb örömet,
      és a pillanat hozza a legnyagyobb fájdalmat!
      Az öröm pillanatai széppé varázsolják az életedet,
      a fájdalom pillanatai meger?sítenek.
      A szerelem pillanatai a legédesebbek,
      a szakításé a legkeser?bbek,
      és soha ne feledd,hogy a legkeser?bb pillanatot,
      a legédesebb pillanatnak köszönheted!


      Nézz fel az esti égre,ha a nehéz napnak vége! És rád mosolyog egy csillag, örül neked,hogy itt vagy! Szíved ajtaján,dörömböl, meríts te is az er?mb?l! Gondtalan most csak így lehetsz, tiéd minden amit szeretsz! Minden egyes napunk,csak egyszeri csoda, használd ki minden percét többé el nem érheted soha! Becsüld meg napjaid, nyisd ki bezárt ajtaid, engedj be minden érzést, érezd a pillanatnyi féltést!






    5. #4
      Mániákus Fórumozó tothzoli70 avatara
      Csatlakozott
      Aug 2010
      Életkor
      47
      Hozzászólások
      382
      Hírnév szint
      7

      Bambina, hol vagy?
      Halljad szerelmesed szavát,
      aki énekel a holdnak!
      Bambina, értsd meg,
      én egy könyörtelen világban
      az álmaimnak élek!
      Mert az lehet csak pár,
      ki mindenben talál
      romantikát.

      Egy kis romantika,
      és szebb lehet az életed.
      Az ember lenn a földön jár,
      mégis kell a képzelet.
      Egy kis romantika,
      nézd ámulva a felleget,
      mely keresi a fényt,
      úgy, ahogy én a lényedet.
      Hallgasd a szép zenét,
      szeresd a költeményt,
      nézd az ég csillagát,
      hogy reszket nyári éjen át!
      A mennybolt énekel,
      a két karom meg átölel,
      s a mennyországot megtalálod
      itt a föld színén.
      Légy hát romantikus, mint én!

      Hát hallgasd a szép zenét,...
      ...Légy hát romantikus,
      légy hát romantikus,
      légy hát romantikus, mint én!

    6. #5
      Mániákus Fórumozó Messi avatara
      Csatlakozott
      Aug 2010
      Életkor
      33
      Hozzászólások
      260
      Hírnév szint
      7
      Edgar Allan Poe: A Holló

      Egyszer egy bús éjféltájon, míg borongtam zsongva, fájón
      S furcsa könyvek altatgattak, holt mesékb?l vén bazár,
      Lankadt f?m már le-ledobbant, mikor ím valami koppant,
      Künn az ajtón mintha roppant halkan roppanna a zár,
      "Vendég lesz az", így t?n?dtem, "azért roppan künn a zár,
      Az lesz, más ki lenne már?"

      Óh, az emlék hogy szíven ver: padlómon a vak december
      Éjén fantóm-rejtelmmel húnyt el minden szénsugár,
      És én vártam: hátha virrad s a sok vén bet?vel írt lap
      Bánatomra hátha írt ad, szép Lenórám halva bár,
      Fény leánya, angyal-néven szép Lenórám halva bár
      S földi néven senki már.

      S úgy tetszett: a függöny leng és bíborán bús selym? zengés
      Fájó, vájó, sose sejtett torz iszonyt suhogva jár, -
      Rémült szívem izgatottan lüktetett s én csitítottam:
      "Látogató lesz az ottan, azért roppan künn a zár,
      Kés? vendég lesz az ottan, azért roppan künn a zár,
      Az lesz, más ki lenne már?"

      Visszatérve lelkem mersze, habozásom elmúlt persze,
      S "Uram", kezdtem, "avagy Úrn?m, megbocsátja ugyebár,
      Ámde tény, hogy már ledobbant álmos f?m és Ön meg roppant
      Halkan zörgött, alig koppant: alig roppant rá a zár,
      Nem is hittem a fülemnek." S ajtót tártam, nyílt a zár,
      Éj volt künn, más semmi már.

      S mély homályba elmeredten, szívvel, mely csodákra retten,
      Látást vártam, milyet gyáva földi álom sose tár,
      Ám a csend, a nagy, kegyetlen csend csak állott megszegetlen,
      Nem búgott más, csak egyetlen szó: "Lenóra!", - halk, sóvár
      Hangon én búgtam: "Lenóra!" s visszhang kelt rá, halk, sóvár,
      Ez hangzott s más semmi már.

      S hogy szobámba visszatértem s még tüzelt javába vérem,
      Hirtelen, már hangosabban, újra zörrent némi zár,
      S szóltam: "Persze, biztosan csak megzörrent a rácsos ablak,
      No te zaj, most rajta kaplak, híres titkod most lejár,
      Csitt szívem, még csak egy percig, most a nagy titok lejár,
      Szél lesz az, más semmi már!"

      Azzal ablakom kitártam s íme garral, hetyke-bátran
      Roppant Holló léptetett be, mesebeli vén madár,
      S rám nem is biccentve orrot, meg sem állt és fennen hordott
      Cs?rrel ladyt s büszke lordot mímelt s mint kit helye vár, -
      Ajtóm felett Pallasz szobrán megült, mint kit helye vár,-
      Ült, nem is moccanva már.

      S ahogy guggolt zordon ében méltóságú tollmezében,
      Gyászos kedvem mosolygóra váltotta a vén madár,
      S szóltam: "Bár meg vagy te nyesve, jól tudom, nem vagy te beste,
      Zord Holló vagy, ?s nemes te, éji part küld, vad határ,
      Mondd, mily néven tisztel ott lenn a plútói, mély, vad ár?"
      S szólt a Holló: "Sohamár!"

      Ámultam, hogy ferde cs?rén ilyen tártan, ilyen p?rén
      Kél a hang, okos, komoly szó alig volt a szava bár,
      Ám el az sem hallgatandó, hogy nem is volt még halandó,
      Kit, hogy felnézett, az ajtó vállán így várt egy madár,
      Ajtajának szobra vállán egy ilyen szörny, vagy madár,
      Kinek neve: "Sohamár."

      S fenn a csöndes szobron ülve az a Holló egyedül e
      Szót tagolta, mintha lelke ebbe volna öntve már,
      Nem nyílt más igére ajka, nem rebbent a toll se rajta,
      S én szólék, alig sóhajtva. "Majd csak elmegy, messziszáll,
      Mint remények, mint barátok...holnap ez is messziszáll."
      S szólt a Holló: "Soha már!"

      Megriadtam: csend ziláló replikája mily találó,
      "Úgy lesz", szóltam, "ennyit tud csak s kész a szó- és igetár,
      Gazdájának, holmi hajszolt, bús flótásnak búra ajzott
      Ajkán leste el e jajszót, mást nem is hallhatva már,
      Csak rémének gyászdalát, csak terjes jajt hallhatva már,
      Ezt, hogy: "Soha - soha már!"

      S gyászos kedvem újra szépen felmosolygott s párnás székem
      Szemközt húztam, ott, ahol várt ajtó, szobor és madár,
      És a lágy bársonyra d?lten tarka eszmét sorra sz?ttem,
      Elmerengtem, elt?n?dtem: mily borongó nyitra jár,
      Átkos, ?s, vad, furcsa Hollóm titka mily bús nyitra jár,
      Mért károgja: "Soha már!"

      Ekként ültem, sz?ve-fejtve bús eszméket s szót se ejtve,
      Míg a madár szeme izzott, szívemig tüzelve már,
      S fejtve titkot, sz?ve vágyat, fejem halkan hátrabágyadt,
      Bársonyon keresve ágyat, mit lámpám fénykörbe zár,
      S melynek bíborát, a lágyat, mit lámpám fénykörbe zár,
      ? nem nyomja, - soha már!

      Ekkor, úgy rémlett, a légnek s?r?jén látatlan égnek
      Füstöl?k s a sz?nyeg bolyhán angyalok halk lépte jár,
      "Bús szív!", búgtam, "ím, a Szent Ég szállt le hozzád, égi vendég
      Hoz vigaszt és önt nepenthét, felejtést ád e pohár!
      Idd, óh idd a h?s nepenthét, jó felejtés enyhe vár!"
      S szólt a Holló: "Soha már!"

      "Látnok!", nyögtem, "szörny? látnok, ördög légy, madár, vagy átok,
      Sátán küldött, vagy vihar vert most e puszta partra bár,
      Tépetten is büszke lázban, bús varázstól leigáztan,
      Itt e rémek-járta házban mondd meg, lelkem szódra vár:
      Van...van balzsam Gileádban?...mondd meg!...lelkem esdve vár!"
      S szólt a Holló: "Soha már!"

      "Látnok!", búgtam, "szörny? látnok, ördög légy, madár, vagy átok,
      Hogyha istent úgy félsz mint én s van hited, mely égre száll,
      Mondd meg e gyászterhes órán: messzi Mennyben vár-e jó rám,
      Angyal néven szép Lenórám, kit nem szennyez földi sár,
      Átölel még szép Lenórám, aki csupa fénysugár?"
      Szólt a Holló. "Soha már!"

      "Ez legyen hát búcsúd!", dörgött ajkam, "menj, madár, vagy ördög,
      Menj, ahol vár vad vihar rád és plútói mély határ!
      Itt egy pelyhed se maradjon, csöpp setét nyomot se hagyjon,
      Torz lelked már nyugtot adjon! hagyd el szobrom, rút madár!
      Tépd ki cs?röd a szívemb?l! hagyd el ajtóm, csúf madár!"
      S szólt a Holló: "Soha már!"

      A szárnyán többé toll se lendül és csak fent ül, egyre fent ül,
      Ajtóm sápadt pallaszáról el nem ?zi tél, se nyár,
      Szörny? szemmel ül a Holló, alvó démonhoz hasonló,
      Míg a lámpa rája omló fényén roppant árnya száll
      S lelkem itt e lomha árnyból, mely padlóm elöntve száll,
      Fel nem röppen, - soha már!

      Fordította: Tóth Árpád

    7. #6
      Mániákus Fórumozó tothzoli70 avatara
      Csatlakozott
      Aug 2010
      Életkor
      47
      Hozzászólások
      382
      Hírnév szint
      7
      Radnóti Miklós: Rejtettelek

      Rejtettelek sokáig,
      mint lassan ért gyümölcsét
      levél közt rejti ága,
      s mint téli ablak tükrén
      a józan jég virága
      virulsz ki most eszemben.
      S tudom már mit jelent ha
      kezed hajadra lebben,
      bokád kis billenését
      is ?rzöm már szívemben,
      s bordáid szép ívét is
      oly h?vösen csodálom,
      mint aki megpihent már
      ily lélegz? csodákon.
      És mégis álmaimban
      gyakorta száz karom van
      s mint álombéli isten
      szorítlak száz karomban.

    8. #7
      Mániákus Fórumozó tothzoli70 avatara
      Csatlakozott
      Aug 2010
      Életkor
      47
      Hozzászólások
      382
      Hírnév szint
      7
      Nemes Nagy Ágnes: A szomj

      Hogy mondjam el? A szó nem leli a számat:
      kimondhatatlan szomj gyötör utánnad.
      -Ha húsev? növény lehetne testem,
      Enyém lehetnél illatomba esten.
      Enyém lehetne langyos,barna b?röd,
      kényes kezed,amivel magadat ?rzöd,
      s minden omló,végs? pillanatban elmondja:
      mégis önmagam maradtam.
      Enyém karod, karom fölé hajolva,
      enyém hajad villó,fekete tolla,
      mely mint a szárny suhan,suhan velem,
      hintázó tájon,fényl?n,végtelen.
      Magamba innám olvadó husod,
      mely s?r?,s édes mint a trópusok,
      és illatod borzongató varázsát,
      mely mint a zsúrlók,s ?svilági zsályák.
      És mind magamba lenge lelkedet
      (fejed fölött mint lampion lebeg),
      magamba,mind,mohón,elégítetlen,
      ha húsev? növény lehetne testem.
      -De így? Mi van még? Nem nyugszom sosem
      Szeretsz,szeretlek. Míly reménytelen.


    9. #8
      Mániákus Fórumozó tothzoli70 avatara
      Csatlakozott
      Aug 2010
      Életkor
      47
      Hozzászólások
      382
      Hírnév szint
      7
      Két karomba zárlak, megsz?nik a külvilág,
      Két karodba zársz, nem hallom más hangját.
      Szememmel szemedet némán követe

      Szemeddel szememet megigézed, elveszek.
      Szívemmel szívedet átszövöm, fogadom,
      Szíveddel szívemet átkötöd, s foglalod.
      Lelkemmel lelkednek tiszta érzelmet adok,
      Lelkeddel lelkemnek fénysugarat ontasz, ragyogsz.
      Számmal szádat keresem mohón, esztelen,
      Száddal számat becézed gyengéden, érzelmesen.
      Testemmel testedet érintem, habzsolom - falom,
      Testeddel testemet befeded, hagyom - akarom.
      Két karomba zárlak, miénk a végtelen,
      Két karodba zársz, ez a szerelem.




      Arany-Tóth Katalin: A parázs mellett

      Suttogó szavaink mögött
      talán még hulló csillagot is
      takart a fekete éj;
      kívánságba karcolt vágyakat
      sodort felénk szelíden
      az augusztusi szél?
      Lassú táncra hívtak
      a fáradt lábak,
      ölel? karokba bújtak
      a fojtott vágyak,
      s fénykoszorút
      font fölénk
      a meghitt pillanat.
      Az égbe szökken?
      szikrák pattogó hangja
      törte csak a csendet.
      A szunnyadó parázsban
      ezüst-szürke pernye pergett,
      mint az id? ködl? kötelén
      kavargó képzelet.
      Szikrák fénye szállt
      a végtelenbe,
      arcod tükrébe libbent
      a nyár múló sejtelme,
      idézve a tavasz ébred? illatát,
      igézve a kora ?sz sárguló avarát,
      s míg lelked érintette lelkem,
      a boldogság büszke ragyogássá
      szelídült ölemben.


    10. #9
      Guest  avatara
      Egy pillangó története

      Egy nap egy kis pillangó látszott egy félig nyitott selyemgubóban. Egy férfi ült és nézte a pillangót néhány óráig, ahogy küzdött, hogy testét kiszabadítsa a kis lyukon keresztül. Aztán úgy t?nt, a folyamat teljesen megállt. Úgy látszott, mindent megtett, amit tudott és semmi többre nem képes.

      A férfi eldönötte,segít a pillangónak. Fogott egy ollót és kinyitotta a selyemgubót. A pillangó könnyedén kijutott. DE a teste összeaszott volt, gyenge és szárnyai összezsugorodtak. A férfi tovább nézte, mert várta, hogy bármelyik pillanatban kinyílnak a szárnyai, megn?nek, kitárulnak és képesek lesznek elvinni a pillangó testét, szilárdak és er?sek lesznek. Semmi nem történt! A pillangó az életét ebben a gyenge testben, összeaszott szárnyakkal töltötte. Soha nem volt képes repülni!

      Amit a férfi az ? kedvességével és jóindulatával nem értett...Hogy a sz?k selyemgubó és a küzdelem a sz?k nyíláson keresztül szükséges a pillangónak, ez a természetes útja, hogy a pillangó kiszabadítsa testét a selyemgubóból, szárnyaival képes legyen repülni.

      Néha pontosan a nehézségekre van szükségünk az életben.
      Ha hagyjuk az életünket akadálytalanul folyni, ez megbénít mindeket.
      Nem leszünk er?sek, amikor annak kell lennünk.
      Nem fogunk tudni repülni.

      Kértem er?t...és kaptam nehézségeket, amelyek er?ssé tesznek. Kértem bölcsességet... és kaptam problémákat, hogy megoldjam ?ket. Kértem jómódot... és kaptam agyat és izmot, hogy dolgozzak. Kértem bátorságot... és kaptam akadályokat, hogy legy?zzem ?ket. Kértem szerelmet... és kaptam bajban lév? embereket, hogy segítsek. Kértem jóindulatot... és kaptam lehet?ségeket.

      Semmit nem kaptam meg, amit akartam, de mindent megkaptam, amire szükségem volt.

      Éld az életet félelem nélkül, nézz szembe az akadályokkal. Tudd, hogy képes vagy legy?zni ?ket!!!

    11. #10
      Mániákus Fórumozó tothzoli70 avatara
      Csatlakozott
      Aug 2010
      Életkor
      47
      Hozzászólások
      382
      Hírnév szint
      7
      Pierre de Ronsard: Ölelj meg kedvesem


      Ölelj meg, kedvesem, csókolj, szorongass,
      lehelj belém, tüzesítsd át e testet,
      adj még ezer csókot és még tízezret;
      a szerelem nem számol s mindig szomjas.

      Csókolj, míg ajkad illatos és nedves,
      ne kíméld, úgyis megfakul maholnap,
      s az Alvilág sápadt ködébe olvad,
      hol porrá válik, többé sem lesz.

      Szorítsd körém öled piros rózsáját,
      amíg mézédes, szédült vonaglásunk,
      a kis halál, mindkett?nk lényén átjár;
      s ha vágyam maghal, hamarost feltámad;
      csókolj tovább, hogy ismét nekivágjunk
      a kurta napnak s rövid éjszakának.



      Szemedbe néztem

      "Szemedbe néztem, s megfürödtem benne
      Olyan volt tükre, mintha kristálytenger lenne
      Melynek fenekén csillogó mélybarna homok
      Gyémánttá tördeli a felkel? napot

      Szemedbe néztem, s elmerültem benne
      Olyan volt színe, mintha nyári éjjel lenne
      Melynek égboltján ezüstös telihold ragyog
      Mit körbetáncolnak álmos csillagok

      Szemedbe néztem, s lángra gyúltam benne
      Olyan volt tüze, mintha izzó láva lenne
      Mi addig ég, míg csak a föld forog
      Míg a mennyben dalolnak angyalok

      Szemedbe néztem, s feloldódtam benne
      Olyan volt fénye, mintha b?bájosság lenne
      Mely árva lelkem velejéig hatott
      S gyújtott szívemben heves imádatot

      Szemedbe néztem, s eltévedtem benne
      Olyan volt vonzása, mintha mélységes mély lenne
      Mint szédít?, kábító, gyönyör? vad titok
      Szemedben láttam meg: Szerelmes vagyok."




      INDIÁN SZERENÁD

      Shelley

      Els? álmom rólad volt,
      els? álmom elröpült.
      Még az esti szél nyögött,
      még az égen csillag ült.
      Lábaimban lakik egy
      szellem: az rejtélyesen
      húzott, hozott, vezetett
      ablakodhoz, édesem!

      Csitt! a fekete folyón
      illat és szél úgy alél,
      mintha mákos álmokat
      tépegetne ott az éj.
      Apadoz a zokogás
      a csalogány csöpp szivén,
      mint ahogy a tieden
      kell hogy elapadjak én.

      Jaj, büvölj föl a f?b?l!
      Halok! Hullok! Ájulok!
      Szórja csókkal szám-szemem
      szerelmed, mint záporok!
      Arcom fagyos és fehér,
      szivem dobzörgése vad:
      szorítsad szived fölé,
      talán ott majd megszakad...

      (Babits Mihály)


    Címkék ehhez a témához

    Hozzászólás szabályai

    • Új témákat nem hozhatsz létre
    • Válaszokat nem küldhetsz
    • Fájlokat nem csatolhatsz
    • A hozzászólásaidat nem módosíthatod
    •