Ennyi bírság jár 24 zeneszám megosztásáért

Devil képe

Az USA boszorkányüldöző jogvédői továbbra is párhuzamos univerzumban élnek.

A nemrég elérhetővé vált The Pirate Bay dokumentumfilm megtekintői nyugtázhatják magukban, hogy a fájlmegosztókat üldöző jogvédők az utóbbi időben sem váltak racionálisabbá, részben homályos politikai kapcsolataiknak hála a perekben továbbra is könnyedén szétzúzzák az alpereseket, harcolnak ki lehetetlen összegű kártérítéseket.

A legújabb eset ma kapott némi sajtóvisszhangot, hiszen Jammie Thomas-Rasset alperes még decemberben az USA legfelsőbb bíróságához és törvényhozásához fordult, állítása szerint ugyanis az ügyében eljáró fellebbviteli bíróság az RIAA számára megítélt 222 ezer dolláros (~47,9 millió forintos) kártérítése alkotmánysértően magas. A hölgy 24 zeneszámot osztott meg, amelyeket momentán ugyanennyi dollárért lehet beszerezni az iTunes-ról.

A legfelsőbb bíróság már több per esetében elfogadott hasonló indoklást, ám a kalózkodó Kongresszus tegnap állást foglalt a témában, sejthető módon az ügy szőnyeg alá söprését javasolja a bíróságnak. Állításuk szerint ugyan egyeseknek talán túlzottnak tűnhet a kártérítés összege, ám mivel jelen esetben a kiadók nem tudják pontosan meghatározni a megosztás miatt bekövetkezett anyagi veszteségüket, így elrettentési célból elfogadható az extrém bírság kiszabása.

A jogvédők számára katasztrofális lenne a Legfelsőbb Bíróság alperes mellett való kiállása, hiszen a precedens értékű ítélet az összes folyamatban lévő és jövőbeli per kimenetelére is kihathatna.

Wiezner István, 2013. február 13.

http://techcorner.hu/pcworld/ennyi-birsag-jar-24-zeneszam-megosztasaert....