2013/03 - Magyar Torrent felmérés

Üdv, a már majdnem 4 éve hónapról hónapra elkészülő nagy Magyar Torrent felmérésemet 2012 májusa óta publikálom ezen az oldalon, sokan bizonyára ismerik már az erről szóló oldalamat, a többiek pedig a korábbi kiadványokat illetve további infókat itt találnak:

http://netcigany.atw.hu

Ha egy üzlet beindul...mert máris itt van a friss meleg ropogós márciusi helyzetjelentés is: a mezőny nem változott és a sorrendiségben sem volt számottevő mozgolódás, viszont a 4. a 6. és 10. helyekért egyaránt "kíméletlen" csata dúl, továbbá korábban példátlan módon 6 oldal is 100 ezer feletti felhasználóval rendelkezik valamint 5 tracker egyaránt 10 feletti P/T arányt tud felmutatni! Ami pedig a rekordokat illeti: természetesnek nevezhető hogy a kapcsolati szálak illetve a torrentek abszolút értéke egyaránt új csúcsot állított fel (utóbbi az összesítésben ráadásul "hajszálnyira" van a milliós határ elérésétől), a listavezető továbbá a P/T arányszámban is tovább emelte azt a bizonyos lécet, ellenben a felhasználók terén ezúttal nem csak a hozzájuk kapcsolódó aktivitási fokmérő tartja immáron harmadéves rekordjait (igaz folyamatosan annak közelében tartózkodik), ám most az "accok" mennyisége még ha csekély mértékben is de csökkent amire összesítésben 10 hónapja nem volt példa míg a "bajnok" háza táján utoljára 11 hónapja fordult elő.

2013.03.10. vasárnap 19 óra (ez a felmérés időpontja, részletek + eredmény és pár szabály pedig a teljes cikkben)

+kérdés, észrevétel, tanács, kritika egyaránt jöhet komment formájában...

-NC


-VEGYES tartalmú, vagyis hagyományos magyar privát Torrent oldalak
  felmérése
-a felmérést készítette: NetCigány ;(sehol sem staff tag, senkivel
  sem elfogult, pusztán a számoknak hisz, mert azok nem hazudnak)
-felhasználók, kapcsolatok, torrentek száma és különböző
  aktivitások ;alapján
-a felmérés kompenzációs elvű, mert bár önmagában a felhasználók
  és torrentek puszta számát is díjazza, az azokra visszavetített
  arányos sz��molásoknál ez könnyen visszaüthet
-egy biztos: a ;felmérés/lista nem értelmetlen, mindenki talál
  benne valamilyen hasznos inform��ciót, legyen az staff tag,
  hardcore vagy mezei torrentező, vagy akár abszolút torrent-noob


...TRACKER... ...PEER.. / TORRENT / ..USER. :: .P/T. / .P/U.
------------------------------------------------------------
....nCore.... 8.563.600 / 313.300 / 431.600 :: 27.33 / 19.84
....BeLoad...   986.900 /  73.900 / 145.800 :: 13.35 /  6.77
...bitHUmen..   715.100 /  47.900 /  86.700 :: 14.93 / ; 8.25
...Bithorlo..   478.100 /  47.700 /  64.800 :: 10.02 / ; 7.38
....Diablo...   550.800 / 126.400 / 100.900 ::  4.36 /  5.46
...MicroBit..   423.300 /  72.400 / 145.000 ::  5.85 / ; 2.92
...Teracod...   385.900 /  25.800 /  70.200 :: 14.96 / ; 5.50
.....1st.....   332.400 /  47.000 /  69.700 ::  7.07 /  4.77
..BigTorrent.   275.700 /  31.900 /  60.300 ::  8.64 /  4.57
..Z-Tracker..   223.900 /  66.600 / 121.400 ::  3.36 / ; 1.84
....Insane...   197.800 /  36.900 /  30.600 ::  5.36 /  6.46
....Xider....   120.400 /  19.600 / 152.400 ::  6.14 / ; 0.79
.GigaTorrents   171.100 /  32.900 /  39.500 ::  5.20 /  4.33
...BitZone...    89.900 /  24.400 /  20.600 ::  3.68 /  4.36
..Pretorians.    84.300 /  20.600 /  33.500 ::  4.09 /  2.52

.....SWZ.....   ; 61.300 /  11.500 /  22.200 ::  5.33 /  2.76
.Majomparádé.    57.300 /  23.100 /  41.700 ::  2.48 /  1.37
...BitWare...    49.800 /  12.800 /  49.100 ::  3.89 /  1.01
..Dangerous..    43.700 /  17.200 /  24.700 ::  2.54 /  1.77
....HDEvo....    36.700 /  12.300 /  32.700 ::  2.98 /  1.12
...Findline..    27.700 /   9.500 /  11.000 ::  2.92 /  2.52
....xTend....    24.400 /   8.600 /  14.700 ::  2.84 /  1.66
TorrentMaster    20.900 /   5.100 /  20.300 ::  4.10 /  1.03
..DreamSite..    19.100 /   8.300 /   9.600 ::  2.30 /  1.99
...Pitbull...    16.400 /  10.200 /  29.800 ::  1.61 /  0.55
EnergyNetwork    14.500 /   6.200 /  11.900 ::  2.34 /  1.22
..mmTorrents.    12.900 /  12.900 /  22.000 ::  1.00 /  0.59
...BitMumia..    11.600 /   5.000 /  11.700 ::  2.32 /  0.99

TOP15 összes    PEER: 13.599.200
TOP15 összes TORRENT:    987.300
TOP15 összes  ;  USER:  1.573.000
TOP15 összes  ;   P/T:     13.77
TOP15 összes  ;   P/U:      8.65

További komoly oldalak:
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
 (melyek különböző okokból nem kerültek a felmérésbe)
Carpathians ( 26.600 torrent)
DeathLord   ( 30.700 torrent)
 (melyek átmenetileg nem elérhetőek, vagy végleg megszűntek)
BitBarát
BlueDragon
Dark-Angel
Dark-Knight
DarkSide
KillZone
MovieSite
PirateDay
Savaria
Solarion
TorrentHun
TorrentVár
 (melyek statisztika-csalás miatt nem kerültek a felmérésbe)
-


PEER/kapcsolatok => össz aktivitás:
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
 (az oldal teljes aktivitása)
8.563.600 nCore
  986.900 BeLoad
  715.100 bitHUmen
  550.800 Diablo
  478.100 Bithorlo
  423.300 MicroBit
  385.900 Teracod
  332.400 1st
  275.700 BigTorrent
  223.900 Z-Tracker
  197.800 Insane
  171.100 GigaTorrents
  120.400 Xider
   89.900 ;BitZone
   84.300 ;Pretorians

Torrentek/anyag/cucc:
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
 (az oldal kínálata)
313.300 nCore
126.400 Diablo
 73.900 BeLoad
 72.400 MicroBit
 66.600 Z-Tracker
 47.900 bitHUmen
 47.700 Bithorlo
 47.000 1st
 36.900 Insane
 32.900 GigaTorrents
 31.900 BigTorrent
 25.800 Teracod
 24.400 BitZone
 20.600 Pretorians
 19.600 Xider

USER/felhasználók/közösség:
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
 (potenciális sokszínűség)
431.600 nCore
152.400 Xider
145.800 BeLoad
145.000 MicroBit
121.400 Z-Tracker
100.900 Diablo
 86.700 bitHUmen
 70.200 Teracod
 69.700 1st
 64.800 Bithorlo
 60.300 BigTorrent
 39.500 GigaTorrents
 33.500 Pretorians
 30.600 Insane
 20.600 BitZone

PEER/TORRENT => Torrent aktivitás:
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
 (az oldal kínálatának aktivitása)
27.33 nCore
14.96 Teracod
14.93 bitHUmen
13.35 BeLoad
10.02 Bithorlo
 8.64 BigTorrent
 7.07 1st
 6.14 Xider
 5.85 MicroBit
 5.36 Insane
 5.20 GigaTorrents
 4.36 Diablo
 4.09 Pretorians
 3.68 BitZone
 3.36 Z-Tracker

PEER/USER => felhasználói aktivitás:
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
 (az oldal tagjainak aktivitása)
19.84 nCore
 8.25 bitHUmen
 7.38 Bithorlo
 6.77 BeLoad
 6.46 Insane
 5.50 Teracod
 5.46 Diablo
 4.77 1st
 4.57 BigTorrent
 4.36 BitZone
 4.33 GigaTorrents
 2.92 MicroBit
 2.52 Pretorians
 1.84 Z-Tracker
 0.79 Xider

SITE RATE/az oldal osztályzata:
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
 (az oldalak rangsorolása, a rátát a kategóriánk��nti helyezések
összegéből kapjuk, természetesen az ;alacsonyabb összérték a jobb)
05 .......nCore (01 01 01 01 01)
16 ......BeLoad (02 03 03 04 04)
21 ....bitHUmen (03 06 07 03 02)
30 ....Bithorlo (05 07 10 05 03)
31 ......Diablo (04 02 06 12 07)
35 ....MicroBit (06 04 04 09 12)
35 .....Teracod (07 12 08 02 06)
40 .........1st (08 08 09 07 08)
46 ..BigTorrent (09 11 11 06 09)
49 ...Z-Tracker (10 05 05 15 14)
49 ......Insane (11 09 14 10 05)
53 .......Xider (13 15 02 08 15)
56 GigaTorrents (12 10 12 11 11)
66 .....BitZone (14 13 15 14 10)
68 ..Pretorians (15 14 13 13 13)

atom100 képe
atom100
Offline
Kezdet: 2011-10-19
kopasz

Köszönöm a statisztikát,
Igy azért tisztább a kép! :)

atom100 képe
atom100
Offline
Kezdet: 2011-10-19
predator

Érdekes hogy a predátor torrent oldal eddig nem nagyon szerepelt a nagyobb oldalak között, most a torrentek.info adatai alapján 73000 felhasználó 27700 torrent szerepel.
Ez biztos jó adat? Ekkora előrelépés volt vagy összeálltak egy másik oldallal?

Kopasz képe
Kopasz
Offline
Kezdet: 2011-10-03
predátor/re

Hát a Predátor tanul a Diablotol,1 fekuszo reklám és 3-szor nyitotta meg a rokát uj felugro ablakot mire sikerült belépnem.Ráadásul elég lasu is.

Statisztika

Megnyitásától eltelt idő:
6év - 186 nap - 10 : 31 : 33
Oldal indulása: 2006-08-02 10:17:24
Regisztrált felhasználók: 10,855
Szabad hely: 145
Ma regisztrált: 93
Megerősítetlen Felhasználók: 0
Online felhasználók: 96
Kitiltva: 512
Figyelmeztetve: 181
Legújabb felhasználónk: surr3al
Fiúk: 8,609
Lányok: 1,810

Összes torrent: 3,056db
Ma feltöltött torrentek: 12
Feltöltők: 9,397
Letöltők: 825
Teljes sebesség: 24.46MB/s
Összes letöltés: 91.66TB
Teljes feltöltés: 285.09TB
Összes torrent mérete: 5.24TB

Ez mai adat.

kacsa képe
kacsa
Offline
Kezdet: 2012-05-30
THX

Nagyon köszönöm a statot rég vártam már...
NetCigány ISTEN vagy!

NetCigány képe
NetCigány
Offline
Kezdet: 2012-05-31
:)

nincs mit :)

netcigany.atw.hu (Warezológus)

klarensz képe
klarensz
Offline
Kezdet: 2012-06-27
helyben vagyunk

Köszi, ismét egy szép pontos munka. Megnéztem a kedvenceim, és azokat amelyeken fent vagyok. Nekem most talált a rangsorolás, elégedett vagyok, egyik fő kedvencem előbbre jutott a létrán, ezért külön is örülök.:)

Üdv.
klarensz

"Az egyetlen hely, ahol az álmod lehetetlenné válik, a saját gondolkodásodban van." (Robert Harold Schuller)

NetCigány képe
NetCigány
Offline
Kezdet: 2012-05-31
aktuális

Na most már tényleg helyben vagyunk! :)

netcigany.atw.hu (Warezológus)